Áprilisban is elkészítette szokásos nemzetközi felmérését az Ipsos, melyben arra kérdez rá, hogy az egyes országok lakóit mi aggasztja leginkább. A magyarok esetében a gazdaság helyzetének megítélése áll az első helyen. A megkérdezettek 44 százaléka említette a korrupciót is aggodalomra okot adó jelenségként. Ezt követi a sorban a szegénység és az infláció.
A 24.hu legutóbb januárban nézte át az eredményeket, akkor az látszott, globális viszonylatban az emberek 59 százaléka vélte úgy, hogy rosszul haladnak a dolgok az országában, áprilisban már kicsivel többen, 62 százaléknyian vélekedtek így. Akkor a magyarok 78 százaléka gondolta ezt, míg tavasszal már honfitársaink 83 százaléka mondta azt, hogy rosszul mennek a dolgok Magyarországon.
Fotó: LinkedIn
Ennél rosszabb véleménnyel saját országuk teljesítményéről csak a peruiak vannak az egész világon. A régióban az Ipsos Lengyelországban tette fel ugyanezeket a kérdéseket, ott az év elején 43 százalék volt pesszimista válaszadó, míg áprilisban már 59 százalék.
A kutatássorozatban minden alkalommal rákérdeznek a gazdasági helyzettel kapcsolatos attitűdökre is. Ebben a vonatkozásban az összes megkérdezett országban átlagosan 38 százalék vélte úgy, hogy gazdasági szempontból jól áll országa, de az egyes helyeket tekintve nagyon nagyok a különbségek: az indiaiak 85 százaléka érzi úgy, hogy a hazája gazdasága jó állapotban van, az argentinok esetében azonban ez az arány csak a 11 százalékos volt
Március végén, április elején a magyaroknak mindössze a 17 százaléka látta úgy, hogy jól teljesít a magyar gazdaság, ez a hibahatárt meghaladó, 7 százalékpontos esés a januári eredményhez képest.
A vizsgált országok között ezzel az eredménnyel hazánk hátulról a harmadik helyet foglalja el az országok rangsorában.
A kutatásban az egyes területeket külön is vizsgálta az Ipsos, amelyből nyolcnak az adatait tették közzé. Ezek közül a korrupció aggasztja leginkább a magyarokat, a megkérdezettek 44 százaléka említette ezt, ezt követi a szegénység és az infláció.
Sem osztrák,sem amcsi életszínvonal nem várható L még 1 darabig hazánkban!
Ezt tessenek L felejteni!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ilyen a naci agymoso propaganda.