Majka reagált az őt ért támadásra: segítettem... úgyhogy szívesen...
Károlyi Róbert, a Sztárban sztár leszek! harmadik évadának versenyzője azzal vádolta meg Majkát, hogy cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében. A fiatalember Majka csapatában volt, de a középdöntőben kiesett.
A rapper közösségi oldalán így kommentálta az őt ért vádakat: "Kedves Károlyi Róbert! Belefutottam ebbe a videóba, és kicsit szarul éreztem magam tőle, mert csak nyomokban ugyan, de tartalmaz igazságot, és nem szeretem, ha nincsenek rendben a dolgok körülöttem".
"A telefonszámom - ha megbocsátasz - csak azoknak az embereknek adom meg, akik közel állnak hozzám, vagy napi vagy heti kapcsolatban vagyok velük. Ezt majd remélem akkor megérted, mikor sikerül a hőn áhított karriert megcsinálni. Állításod szerint ehelyett kényszeredett mosollyal azt mondtam, hogy inkább messengeren beszéljünk? Pontosan így volt. Kényszeredett mosoly nélkül... Azért mondtam a messengert, mert az jobb felület a kommunikációra velem. Mégha furcsa is, azt gyakrabban olvasom, mint ahogy a telefont felveszem. A messenger üzenetben, amit küldtél nekem megbeszéltük, hogy szólok majd, ha olyan dalon dolgozom, amiben el tudlak képzelni. Ez idáig ez nem történt meg. Ezért hazudtam a szemedbe? Úgy emlékszem, nem beszéltünk meg határidőt arra, hogy ez mikor lesz. A beszélgetésben látszik, hogy aztán soha többet nem dumáltunk erről. Itt van a telefonomban, ha akarod szívesen elküldöm, ha neked már nincs meg" – tisztázta Majka a történteket a saját nézőpontjából. A rapper megemlítette, hogy
akár dal ötleteket is küldhetett volna.
Majka végül így vonta le a tanulságot: „Ne haragudj, hogy nem te voltál az első, akinek lehetőséget próbáltam adni. Kaly Rolandnak például saját költségen forgattam videoklipet, írtam dalt, fizettem stúdiót, de
Sokoldalú volt, rappelt, énekelt, előadott, sokféle műfajban bizonyított a műsor alatt. Olyan ember is volt a műsorban, akibe szintén fektettem időt, pénzt, energiát , felvettünk demo anyagot, de aztán elengedtem a dolgot, mert nem úgy sikerültek a felvételek, ahogy azt előre elterveztük. Ilyen ez..." - olvasható a posztban, melynek végén sok sikert kíván Károlyi karrierjéhez, hozzátéve: „Most hogy válaszoltam neked, gyakorlatilag már meg is tettem azt, amit Sztárban Sztár Leszekben megígértem. Segítettem... Úgyhogy szívesen...”