nlc.hu
Sztárok
Jordán Adél a coming outjáról

Jordán Adél a coming outjáról: „Engem a kommentek nagyon bántanak”

Rengeteg bántást kapott a színésznő, amiért egy nővel él együtt.

Mint ismert, Jordán Adél Székely Kriszta rendező mellett találta meg a boldogságot. Jordán Tamás már nyilatkozott korábban a lánya coming outjáról, most azonban az is kiderült, hogyan fogadta az édesanyja, Lázár Kati és kisfia. A 43 éves színésznő Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában beszélt erről.

Jordán Adél az Anyaszemefénye című zenedrámában 2019-ben - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Jordán Adél az Anyaszemefénye című zenedrámában 2019-ben – Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Andor fiam volt mindenki közül a legelfogadóbb, legnyitottabb, és a mai napig az” – mesélte Jordán Adél – írja a Blikk -, az édesanyja reakciójáról pedig a következőket mondta el: “Nagyon féltett engem az anyukám és nagyon izgult. Volt, hogy mentőt kellett hívni, mert pánikrohama volt emiatt. A tényt tudta, csak ő annyira izgult, azt hitte, ez átmeneti állapot, őrületem ez az egész. Nem azért, mert lány, hanem mert a családommal, gyerekemmel mi lesz.”

Az interjúban arról is beszélt, hogy rengeteg bántást kapott azért, amiért egy nővel él együtt. “Engem a kommentek nagyon bántanak. Biztos, hogy nem szabad ezzel foglalkozni, de én rámegyek. A coming outom és a Jordán Adél előadásom után is nehezen viseltem a helyzetet, mert ezekkel a kommentekkel egyszerűen nem tudok mit kezdeni”.

Jordán Adél és Székely Kriszta amúgy már korábbról ismerték egymást, ám a vonzalom csak évek után, villámcsapás szerűen alakult ki közöttük: “Öt éve volt, annyira erős találkozás volt, (…) pedig előtte tíz évig mintha nem is létezett volna”.

Ez is érdekelhet Billie Elilish Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top