Hszi Csin-pingre a franciáknál alkudozás, Szerbiában közös NATO-gyalázás, Magyarországon végtelen barátság vár

Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára és kínai elnök öt év után először lép az Európai Unió területére: a jövő héten Franciaországba, Magyarországra, a kettő között pedig Szerbiába látogat el, és így könnyen lehet, hogy találkozik majd az európai politika három legfontosabb szereplőjével.

Ez alatt természetesen Emmanuel Macron francia elnök, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Olaf Scholz német kancellár értendő, miután sajtóhírek szerint a francia elnök őket is meghívta a párizsi találkozóra. Egyelőre azonban semmi biztosat nem tudni arról, hogy Scholz valóban ott lenne majd Párizsban. A cél az lenne, hogy valamiféle egységes és világos európai üzenetet adjanak át Hszinek arról, hogy

• zavarja őket a kínai nyomulás az európai autó-, napenergia-, szélenergia és minden egyéb más piacon;
• nem elégedettek az európai cégek kínai lehetőségeivel;
• valamint szeretnék, ha Kína szerepet játszana az ukrajnai konfliktus rendezésében, és a jelen helyzettel szemben nem az orosz hadigépezet ipari és technológiai beszállítójaként, hanem Vlagyimir Putyin orosz elnök megbékéltetőjeként.

Ezzel együtt a csúcs nem az asztalcsapkodásról fog szólni: a lehetőségekhez mérten mindkét oldalon jónak ítélik meg a francia–kínai viszonyt, és a programban bőven lesz klasszikus macroni bratyizás a Pireneusokban, szép szólamok a diplomáciai kapcsolatok felvételének 60. évfordulójáról, a közös gazdasági érdekekről, a klímaváltozás megfékezéséről. Az uniós ugrálás ellenére Pekingből nézve sem problémás a helyzet, hiszen az európai piac egyelőre nyitva, Macron pedig az európai stratégiai autonómia hangadójaként a legkisebb rossz a kínai érdekek szempontjából.

Hszi egy másik évfordulót is érint majd: napra pontosan 25 évvel azt követően érkezik Belgrádba, hogy az Egyesült Államok a koszovói beavatkozás hevében lebombázta Kína szerbiai nagykövetségét. A Balkánon a növekvő kínai beruházások, továbbá a globális és európai politikát, valamint a belföldi hatalomgyakorlás módszereit illető egyetértés miatt szívélyes fogadtatásra számíthat, ahogy a kínai gazdaság európai összeszerelő-üzemének szerepére pályázó Magyarországon is.

Az utóbbi két állomás az általános magyarázat szerint azt hivatott jelezni, hogy Európa nem egységes, és bőven vannak még olyan országok, ahol se az ukrajnai háború, se a kereskedelmi ügyek miatt nem számíthat panaszokra Hszi Csin-ping.

Vizsgálat vizsgálat hátán

Hszi politikailag nem a legrózsásabb időszakban érkezik Európa nyugati felébe. Az Európai Bizottság tavaly vizsgálatot indított a kínai elektromosautó-gyártás állami támogatásának piactorzító hatásaira hivatkozva, amely idén nyáron védővámok kivetésével zárulhat. Az utóbbi hónapokban emellett a bizottság a tavaly nyáron elfogadott, a külföldi állami támogatások elleni eszközét lengetve hasonló fellépésbe kezdett többek között

• az európai tendereken gyanúsan alacsony árakkal induló kínai napelem- és szélturbina-gyártók,
• orvosieszköz-gyártók,
• a Budapest-Belgrád építésében is érdekelt vasúti cégek ellen,
• áprilisban pedig a helyi hatóságokkal karöltve házkutatást tartott egy, reptéri és kikötői átvilágító berendezéseket gyártó kínai állami cég, a Nuctech rotterdami és varsói irodájában is, amire korábban nem volt példa.

Emögött az a prózai tény áll, hogy a kínai iparpolitika, azaz stratégiai ágazatok erőteljes állami szabályozói és pénzügyi támogatása egyre kevésbé összeegyeztethető az EU gazdasági érdekeivel. Az EU a feldolgozóiparban hagyományosan a verseny előtti akadályok lebontását célozta és tiltotta a piactorzító állami támogatásokat. Ez addig nem jelentett nagy problémát, ameddig az uniós cégek jóval a kínai konkurencia előtt jártak, ám ma már ez egyre több feldolgozóipari szektorban nem így van, a kínaiak európai és globális részesedése erősen nő, az európaiak kínai és globális részesedése csökken.

Ezen a területen Emmanuel Macron az egyik európai főkolompos, a francia elnök a fő támogatója az uniós piac védelmének és az európai versenyképesség fenntartását célzó programoknak. A napokban a The Economistban megjelent nagyinterjújában azt mondta, miután az Egyesült Államok az elmúlt években „letett róla, hogy megpróbálja betartatni Kínával a kereskedelem globális szabályait”, és sok tekintetben maga is a kínai iparpolitikai receptet kezdte alkalmazni, Európa csak magára számíthat. Egyebek mellett az európai kutatás-fejlesztési költés megduplázását, a befektetési piac egységesítését, az ipari szabályozás modernizálását vizionálta.

Ebben a tekintetben nem ódzkodik Kínával is szembemenni: Franciaország tavaly decemberben környezetvédelmi okokra és a hazai ipar védelmére hivatkozva korlátozta a Kínában gyártott elektromos autók állami támogatását, aminek hatására a tavaly decemberi 32 százalékról idén áprilisra 4 százaléka csökkent az érintett modellek piaci részesedése. „Ez jelzi, hogy amikor kiállunk az érdekeinkért és a környezetért, eredményeket érünk el iparunk, gyáraink, foglalkoztatásunk számára” – kommentálta a jelenséget Bruno Le Maire pénzügyminiszter.

Ezt illetően Macron fő ellenfelét az európai politikában – dobpergés, nem Orbán Viktornak, hanem – Olaf Scholznak hívják. A német kancellár néhány nagy német vállalat kínai kitettsége miatt nem örül az uniós keménykedésnek. Amikor áprilisban, három héttel Hszi európai útja előtt Kínában járt, a nagyvállalati üzleti ügyek egyengetésére összpontosított, dacára annak, hogy pont őket veszélyezteti a legjobban a kínai ipar feltörése. Részben ebből is fakad Scholz és Von der Leyen meghívása a párizsi találkozóra: Macron azt próbálja jelezni, hogy az EU egységben van a gazdasági ügyek terén. Hogy ezt Kínában vagy Berlinben elhiszik-e, az már más kérdés.

Kereskedelmi ügyek

Ebből fakadóan a kereskedelmi ügyek lesznek a napirend legfontosabb pontjai Hszi látogatása alatt, és a kínai pártfőtitkár a nemzetközi gazdasági sajtó forrásai szerint a feszültségek enyhítésére törekszik majd, részben a kínai gazdasági lehetőségek kijátszása, részben a megtorlással való fenyegetés mentén.

A kínai válasz eddig mérsékelt volt. Peking a maga módján jelezte, hogy ha akar, tud kárt okozni, nemrég például az európai brandy importját kezdték el vizsgálni, amelynek több mint 90 százaléka Franciaországból érkezik. Ugyanakkor az autóipar és a cognac meg a brandy gazdasági fontossága nem azonos, és Pekingben egyelőre szárazon tartják a gazdasági puskaport, részben mert a kósza francia lépések és korlátozott európai vizsgálatok eddig nem voltak jelentős hatással a kétoldalú gazdasági kapcsolatok dinamikájára, részben pedig mert az újabb kereskedelmi háború nem érdeke Kínának sem.

Bár a magyar közbeszédben gyakran elhangzik, hogy az európai gazdaságnak nagyobb szüksége van Kínára, mint fordítva, a kínai gazdasági növekedés az ingatlanpiaci lufi leeresztése miatt lelassult, és bár az utóbbi negyedévek öt százalék körüli számai nemzetközi összevetésben egyáltalán nem rosszak, a fogyasztás alacsony szintje, az alacsony keresletből és túltermelésből fakadó deflációs nyomás (azaz az árak csökkenése, illetve stagnálása), a relatíve magas munkanélküliség alapján a növekedési adatok nem jelzik a kihívások mértékét.

A növekedés fenntartását a KKP nagyrészt az „új technológiai szektorok”, azaz az EU által vizsgált szektorok beruházásainak és termelésének, így pedig exportjának pörgetése mentén képzeli el, az első negyedévben a feldolgozóipari beruházások 10 százalékos növekedést mutattak. Miután az Egyesült Államok elkezdte lezárni piacát a kínai vállalatok előtt, a késztermékek fő célpontja a fogyasztás másik globális fellegvára, az EU maradt.

Az EU-val szembeni kínai kereskedelmi többlet súlyosan elszállt az utóbbi években, tavalyelőtt 397, tavaly 291 milliárd euró volt, azaz ennyivel több kínai árut vett Európa, mint fordítva

(bár manapság előkerül a gazdasági sajtóban, hogy Kína már többet kereskedik Délkelet-Ázsiával, mint Európával, előbbi esetben döntően az ázsiai termelési láncok alkatrész-kereskedelméről van szó). Ebből fakadóan Macron abban bízik, hogy relatíve előnyös alkupozícióból tárgyalhat a kínai vezérrel.

Nem leválás

A kereskedelmi védekezés hangoztatása viszont nem jelenti, hogy a francia elnök el akarna fordulni Kínától, sőt. A cél nem a gazdasági leválás, pont fordítva, a nyugat-európai politika régi vágya a piaci hozzáférés javítása, miután Kínában bizniszelni vágyó európaiak még mindig sokkal komolyabb korlátokkal néznek szembe, mint fordítva, különösen a szolgáltatási szektorban, és az Európai Unió kínai iparkamarájának jelentése szerint a helyzet inkább romlik, mint javulna.

Macron kormánya az autóiparban sem háborút akar, sőt név nélkül nyilatkozó tisztviselők szerint a francia elektromosautó-gyártásban való kínai részvételt is üdvözölné, legalábbis a kínai modellhez hasonlóan a két ország vállalatainak feladat- és technológiamegosztása mellett, amelyből a párizsi elképzelés szerint az ezen a téren lemaradásban lévő francia vállalatok tudnának többet profitálni.

A Szabad Európa diplomáciai forrásai szerint az ukrajnai háború is kiemelt téma lesz, és Macron arra próbálja majd meg rávenni Hszit, hogy Kína játsszon aktívabb szerepet Putyin tárgyalóasztalhoz ültetésében. Antony Blinken amerikai külügyminiszter áprilisi pekingi látogatásán szankciókat helyezett kilátásba, amiért a kínai ipar az orosz hadigépezet fontos beszállítójává vált, és ugyan közvetlen fegyvereladásokra nincs bizonyíték, mikroelektronikai cikkekkel, ipari gépekkel, vegyi anyagokkal és alkatrészekkel látják el orosz megrendelőiket.

Ezzel szemben Macron és Scholz inkább azt szeretnék elérni, hogy Kína részt vegyen a június közepén, Svájcban tervezett békekonferencián – amin az oroszok nem lennének ott –, és Putyinra is hasson a részvétel érdekében. Ebben Peking állítólag akkor lenne hajlandó lépni, ha a tárgyalásokat alacsonyabb szinten kezdenék, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketerve mellett egy alternatív javaslat is asztalra kerülne, más szóval nem kellene úgy tenni, mintha bármiben engedne a Nyugatnak.

A francia elnök azt is gyakran hangoztatja, hogy jó személyes viszonyt ápol Hszivel (bár ő mindenki más esetében is ezt állítja magáról, a kínai elnök pedig nem az érzelmek embere). A látogatás része lesz egy romantikus túra a Pireneusokba, Macron gyermekkorának színhelyére.

Nem hajbókol, nem veri az asztalt

Ebből fakadóan Emmanuel Macron Kína-politikája és Kína Emmanuel Macron-politikája gyakran okoz fejtörést az európai külpolitika vajákosainak, miután a francia elnök magatartása nem nagyon illik bele a Kínához való viszonyulás klasszikus, pofonegyszerű sémáiba:

nem veri az asztalt, mint az Egyesült Államok; nem hagyja, hogy néhány nagyvállalat pénzügyi érdeke irányítsa, mint Németországot; és nem a behódolástól várja a megváltást, mint mondjuk Magyarország.

Emiatt aztán angolszász sajtóban gyakori vád, hogy a francia elnök naiv módon közelít Pekinghez, és a rég letűnt francia gloire délibábját kergetve túlértékeli saját erejét. A másik oldalon a magyar nyelvű felületeken is népszerű szöveg, hogy mit ugrál itt az Európai Unió/a kommunistázó ellenzék/stb., amikor ezek a nyugatiak ugyanúgy bizniszelnek Kínával, és ugyanúgy tartják a markukat a kínai pénzért, mint Orbán.

A valóságban ezzel szemben arról van szó, hogy Macron egyszerre alkalmaz barátságos és konfrontatív lépéseket Kínával szemben, avagy a külpolitikai magatartás egy klasszikus formáját alkalmazza, amikor egy mérsékeltebb erővel és hatalommal bíró ország nem akar sem szembefordulni, sem elköteleződni egy felemelkedő nagyhatalom mellett. Ahol közös érdeket és európai lehetőséget vél felfedezni, ott kooperatív, a világos érdekellentétek esetében viszont próbál erőt mutatni, illetve európai uniós ellenlépéseket hozni.

A kérdés persze, hogy mekkora a tér a kompromisszumra: mind Macronnak, mind Hszinek létfontosságú kérdés a technológiai bázis fejlesztése és az ipari kapacitások fenntartása, illetve növelése. Az európai tárgyalók rendre arra panaszkodnak, hogy a kínaiak nem veszik komolyan panaszaikat, a kínai retorikában pedig az a refrén, hogy Európa félreérti vagy félreértelmezi Kína szándékait, előítéletesen közelít Pekinghez, és/vagy az Egyesült Államok láncos kutyája. Miután a nagy politikai kérdések ma már nem nemzetközi viziteken dőlnek el, kevés az esélye, hogy akár Macron, akár Hszi tervezett mosolyoffenzívája áttörést ér el.

Ezzel együtt a francia elnök pekingi megítélése még mindig relatíve jó, és a „pragmatikus és pozitív” európai politika egyik képviselőjének tartják. A Macron-féle európai stratégiai autonómia Kínának sem rossz deal, legalábbis az alternatívák fényében. Az ukrajnai orosz agresszió szorosabbra fűzte a transzatlanti szövetséget, rövid távon erősítette Európa Egyesült Államokra utaltságát, és növelte annak veszélyét, hogy a NATO globális szerepe a jövőben nőni fog. A francia elnök által hangoztatott európai „stratégiai autonómia”, azaz a saját, Amerikától független európai védelmi politikáról és világpolitikai szerepről szóló vízió azt jelentené, hogy az EU és az Egyesült Államok közti külpolitikai és külgazdaság-politikai egység erodálódik, a „Nyugat” nem válik egy egységes, Kínával szemben közös fellépésre képes blokká.

No NATO, no problem

A standard európai értékelések szerint ezt hivatott jelezni Hszi túrájának két másik állomása is. Szerbiában és Magyarországon az ukrajnai háborúval kapcsolatos noszogatásra és kereskedelmi hiányból fakadó problémákra sem kell majd időt fecsérelnie Hszinek.

A két ország a kínai beruházások relatív súlyát tekintve kiemelt szereplővé vált Európában, és főként előbbi országban az infrastrukturális beruházások terén is egyre fontosabb Kína szerepe. A várakozások szerint Hszi magyarországi útján újabb vasúti beruházásokat és a Szabad Európa szerint újabb kínai tulajdonú autógyár-beruházást jelent majd be, az információik szerint utóbbiba Pécsen kezdhet majd bele a Great Wall Motors. Frissítés: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, de álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a kínai államfő magyarországi látogatása során Pécsre látogatna. Azt mondta, hogy a látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik.

A szerb állomás külön jelképes. A NATO 1999-ben, Slobodan Milošević rezsimjének koszovói háborúját, illetve a koszovói albánok kiirtását megakadályozandó, az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül bombázást indított az akkori Jugoszlávia ellen. Ennek során május 7-én a kínai nagykövetséget is kilőtték, hivatalosan véletlenül. Az eset mindkét országban alapvető hatással volt a NATO és az Egyesült Államok megítélésére, és a mai napig emlegetik, mint az amerikai álszentség és megbízhatatlanság példáját. Ebből fakadóan

elég egyértelmű üzenetet küld, hogy Hszi Belgrádban Aleksandar Vučić szerb elnökkel részt vesz majd a követség bombázásának 25. évfordulóján tartott megemlékezésen.

Magyarország szerepét a történetben nem kell bemutatni. Miután a hazai ipari és technológiai bázis elég alacsony szintű, és a feldolgozóipart alacsony hazai beágyazottságú, szigetként működő külföldi tulajdonú üzemek dominálják, a magyar kormány a jelek szerint nem érez különösebb szolidaritást a macroni iparpolitikai célokkal, és nagyjából mindegy számára, hogy kínai vagy német tőke gyártósorain robotol a nép, amíg a szalag pörög. Orbán Viktor kormánya emellett az uniós politikai egység egyik leghangosabb ellenzője, és az általa hangoztatott „nemzetállamok Európája” még a macroni stratégiai autonómiánál is kedvezőbb a kínai érdekek szempontjából.

Avagy a francia külügyi intézet gyorsértékelésének megfogalmazása szerint az út állomásai jelzik Hszi Európa-stratégiáját: a NATO ellenzése, az Egyesült Államokkal való versengés az európai befolyásért és az illiberális rezsimek támogatása.