Ő Jon Bon Jovi ritkán látott lánya: Stephanie-ból csinos nő lett
Jon Bon Jovi lánya hamarosan férjhez megy.
Jon Bon Jovi négy gyereke közül Jake Bongiovi a legismertebb, hiszen ő Millie Bobby Brown vőlegénye, azonban rajta kívül még két fia, Romeo és Jessi, illetve egy lánya, Stephanie Rose született.
Jon Bon Jovi lánya
A Thank You, Good Night: a Bon Jovi-sztori című dokumentumsorozatból kiderült, hogy Jon Bon Jovi és felesége, Dorothea Hurley Las Vegasba szöktek, hogy megházasodjanak. A zenészt azért tiltották az esküvőtől, mert attól féltek, hogy kevesebb női rajongója lesz utána. Végül 1989-ben összekötötték az életüket, de a családalapítás még váratott magára.
1993. május 31-én jött világra az első gyermekük, aki a Stephanie Rose nevet kapta. A pici még csak kéthetes volt, de máris csináltattak neki útlevelet, hogy együtt turnézhasson a Bon Jovi zenekarral. A jóképű zenész ragaszkodott hozzá, hogy a családja is vele tartson, sőt, lényegében Stephanie volt az első Bon Jovi-baba, hiszen a többi tagnak, David Bryannek, Tico Torresnek, Richie Samborának és Alec John Suchnak még nem volt gyermeke.
Jon Bon Jovi legújabb dalát, a Kiss The Bride-ot lányának írta, aki idén megy majd férjhez, írta meg a Daily Mail. A zenét majd június 7-től hallgathatják meg a rajongók, amely a Bon Jovi Forever című albumán kapott helyet. A legendás rocksztár biztos benne, hogy ez a dal az elkövetkezendő száz évben felcsendül majd az esküvőkön. Mivel Stephanie nem a nyilvánosság előtt éli az életét, így nem lehet tudni, ki a szerencsés vőlegény.
Képes összeállításunkban megnézheted Jon Bon Jovi lányát.
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Jon Bon Jovi nem volt szent a 35 éve tartó házassága alatt: középiskolai szerelmével ezért van még mindig együtt
Jon Bon Jovi a házasságáról vallott.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images