FELFEDEZŐ
A Rovatból

Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja

Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Hőszigetelés kisokos: ezért fontos a jó szakember
Cikkünkből kiderül, mik azok a korszerű módszerek, melyekkel jelentősen csökkenthetjük a rezsiköltségeinket és javíthatjuk komfortérzetünket. Emellett arra is fény derül, milyen szempontokra érdemes figyelni, ha belevágnánk a munkálatokba.

Link másolása

Amikor ránézünk a fűtés- vagy a villanyszámlánkra, alighanem egyből megértjük, miért fontos kiemelt figyelmet fordítani a megfelelő szigetelésre. Tény ugyanis, hogy az értékes hő (nyáron pedig a kellemes, hűvös levegő) elsősorban a rossz hőszigetelés vagy éppen a nem megfelelő nyílászárók miatt illan el az otthonunkból. Cikkünkből kiderül, mik azok a korszerű módszerek, melyekkel jelentősen csökkenthetjük a rezsiköltségeinket és javíthatjuk komfortérzetünket. Emellett arra is fény derül, milyen szempontokra érdemes figyelni, ha belevágnánk a munkálatokba.

Ezért fontos a megfelelő hőszigetelés

Mi mással is kezdhetnénk a felsorolást, mint a piszkos anyagiakkal. Az elmúlt években sosem látott szintre emelkedtek a tüzelőanyagok árai, így mindegy, hogy gázzal vagy fával fűtünk, egész biztosan mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk a fűtési szezon minden hónapjában. Muszáj tehát lépéseket tennünk, hogy a megtermelt hőenergiából minél kevesebb menjen pocsékba.

A modern hőszigetelő anyagok és technikák segítenek minket az energiamegtakarításban és ennélfogva a spórolásban. A családi házaknál például elmondható, hogy a homlokzati hőszigetelés megléte önmagában is csökkentheti a fűtésszámlánkat, nyáron pedig a légkondícionáló miatt az áramét. Ennek oka igen egyszerű: a homlokzatok az épület legnagyobb felületeinek számítanak, a hőveszteség pedig a 25-35%-ot is elérheti ezeken a helyeken.

Fontos tudni, hogy ha nem vezetjük el az ingatlanban keletkezett párát, akkor az előbb vagy utóbb lecsapódik a hideg falfelületeken. A nedves falak a penészesedés melegágyának számítanak, és akár az egészségre is károsak lehetnek az ilyen felületek. A homlokzati szigetelés alkalmas arra, hogy megnövelje a falak belső felületének hőmérsékletét és az egyenletes falhőmérséklet pedig csökkenti a páralecsapódás kockázatát. Fontos tehát, hogy gondoskodjunk a megfelelő minőségi hőszigetelésről, mely nem csak a felhasznált alapanyagon, annak vastagságán múlik, hanem a kivitelezés szakszerűségén is.

Az is egy komoly érv a hőszigetelés mellett, hogy növeljük az ingatlanunk értékét és időtállóságát. Egy szigeteletlen házat csak nagyon nehezen tudunk értékesíteni. Ennyi előny után már csak egyetlen kérdés maradt, hol találok rendes szakembert?

Keressünk jó szakembert!

A homlokzati hőszigetelések összetett rendszerek, tervezésük és kivitelezésük komplex feladat, ami komoly szaktudást és nagy odafigyelést igényel. Ha szeretnél biztosra menni, és jó szakembereket választani, akkor az E.ON új terméke, az E.ON Komfort Szigetelés neked szól. A szolgáltatásuk zárófödém, homlokzati szigetelést és nyílászáró (ablak, bejárati és teraszajtó) cserét foglal magába. Termékükkel az energia okos felhasználásában szeretnének segíteni és otthonod energiahatékonyságának növelésében is. Szakértő csapatuk díjmentes helyszíni felmérése során megválaszolja hőszigeteléssel kapcsolatos kérdéseidet és tanácsadással segít a döntésben.

A hőszigetelést és a nyílászárók cseréjét minden esetben magas minőségű termékek felhasználásával, körültekintően, az előírások maximális figyelembevétele mellett végzik, mindezt átlátható feltételek mellett. Kivitelezési munkálataikra minden esetben szerződésben vállalt garanciákat biztosítanak. Ha igénybe veszed szolgáltatásukat, létezik olyan többletköltségek nélküli részletfizetési konstrukció náluk, amelyben 50 százalék előleg befizetését követően a fennmaradó összegre 11 havi részletfizetési lehetőséget biztosítanak.

A szolgáltatás egyelőre ebben a 7 vármegyében elérhető: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar.

További részletekért kattints ide!

Ezeket érdemes mérlegelni hőszigeteléskor

A hőszigetelés kapcsán biztosan az az első kérdésünk, hogy mennyi idő alatt térül meg a komoly összegeket felemésztő munka. A válasz erre igencsak változó, de általánosságban úgy érdemes számolni, hogy egy szigeteletlen vagy korszerűtlenül szigetelt ház esetében a homlokzati szigetelés pár év alatt hozza vissza az árát az alacsonyabb hűtés- és fűtésszámláknak köszönhetően.

Persze csak akkor, ha valóban ott szigetelünk, ahol arra szükség van. A munkálatokat nagyban befolyásolja, hogy milyen a házunk átlagos állapota, és milyen szigetelés található rajta jelenleg. Az utólagos hőszigetelés esetleg átalakítással is járhat, míg egy újonnan épülő ingatlannál ilyesmire nincs szükség. Alapvetően meghatározza az alkalmazott technikát és az árakat az is, hogy az épület melyik része szorul szigetelésre.

 

Milyen részeit kell/érdemes hőszigetelni az ingatlanunknak?

Homlokzati hőszigetelés

Egy épület hőveszteségének körülbelül harmadáért a nem megfelelően vagy egyáltalán nem szigetelt falak a felelősek, tehát a homlokzati hőszigetelés az elsődleges kiindulópont, ha szeretnéd elkezdeni az otthonod hőszigetelését.

A homlokzati hőszigetelés nem más, mint házunk külső falainak hőszigetelése speciális, hőszigetelő anyaggal. A falak kívülről történő hőszigetelése során az ingatlan jellemzőitől függően elképzelhető, hogy állványzatot kell állítani a szigetelni kívánt felület elé. Az eljárás során egy akár 12-15 cm vastagságú plusz szigetelő réteget rögzítenek a falra ragasztással és egyéb fizikai rögzítő elemek alkalmazásával. A felhelyezés előtt egy műszaki felmérés történik, ahol megállapításra kerül, hogy felhelyezhető-e a homlokzatra a szigetelőanyag. Kizáró okok: vizesedés, extrém repedések a falon, süllyedő épület. Az imént említett szigetelő réteg lehet kőzetgyapot, polisztirol vagy grafit alapanyagú szigetelőanyag.

Zárófödém hőszigetelés

A zárófödém hőszigetelése a padlástér vízszintes felületének a hőszigetelését jelenti. A padláson és a tetőn keresztül távozó hőveszteség mértéke elérheti akár a 15-25%-ot is. Szakértői becslések alapján ennek a felületnek a gondos és körültekintő hőszigetelésével is jelentős energiamegtakarítást tudunk elérni.

Nyílászárók cseréje

Az épületek külső ablakai és a külső, bejárati ajtók folyamatos és változatos környezeti terhelésnek vannak kitéve. A napsütés, a csapadékos időjárás, az erős szél és a szélsőséges hőmérsékleti viszonyok is károsíthatják azok állapotát.  Az idő előrehaladtával esztétikai állapotuk romlik, zaj- és hőszigetelő képességük csökken. Ezekre a problémákra nyújt megoldást, ha az elöregedett nyílászáróinkat korszerű és kiváló minőségű műanyag ablakokra, illetve ajtókra cseréljük.

A jól hőszigetelt otthon előnyei

Egy korszerűen és megfelelően hőszigetelt épület esetén egyértelmű, hogy jelentősen csökkenteni tudjuk otthonunk energiaveszteségét, méghozzá hosszú távon. Ennél jobb előnyt elképzelni is nehéz. És ehhez jön még az a tudat, hogy ezzel saját karbonlábnyomunkat is csökkenteni tudjuk, amivel hozzájárulhatunk bolygónk klímájának megőrzéséhez.

Advertisement
Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Élve felkínálta magát vacsorára a világ legnagyobb kígyójának egy természetvédő
Paul Rosolie speciális védőruhában, disznóvérrel bekenve feküdt a zöld anakonda elé. Mindez annyira nem volt jó ötlet, hogy pillanatokkal később a csapatának kellett kiszabadítania az állat halálos szorításából.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Önként vállalkozott egy férfi arra, hogy felfalja a zöld anakonda, írja a LADbible. Paul Rosolie a Discovery Channel Élve felfalva című műsorában vágott bele a veszélyes vállalkozásba, de gyorsan rá is jött, hogy ez nem volt a legjobb ötlet.

A férfi hosszú éveket szentelt az egzotikus vadállatok egyre zsugorodó ökoszisztémáinak megfigyelésére. Rengeteg időt töltött az indiai, brazíliai, perui és indonéziai vadon feltérképezésével. Ezután jutott arra, hogy ha valóban szeretné felhívni az emberek figyelmét az esőerdők megmentése érdekében, akkor valami igazán sokkolóval kell előállnia.

A természetvédő végül tíz évvel ezelőtt jutott arra, hogy önként felkínálja magát vacsorára a világ legnagyobb tömegű és egyik leghosszabb óriáskígyója számára. Rosolie terve az volt, hogy kockázatos akciójával minél több pénzt gyűjtsön az esőerdők védelme érdekében.

A férfi és csapata hetekig kutattak egy megfelelő méretű példány után, mire végül találtak egy 6 méter hosszú, 114 kilogrammos nőstény zöld anakondát. Rosolie ezután speciális, erre a célra fejlesztett szénszálas védőruhába bújt, amit direkt úgy terveztek, hogy ne tudja összeroppantani benne a kígyó. A természetvédő végig rádiókapcsolatban állt csapatával, akik a ruhára szerelt kamerák képein is követhették az eseményeket.

A férfit bekenték disznóvérrel annak érdekében, hogy még inkább kedvet kapjon az elfogyasztásához az óriáskígyó. Rosolie négykézláb közelített az állathoz, majd az anakonda hirtelen elkapta a fejét, és elkezdte összepréselni a férfi testét.

„Összeszorította a karjaimat. Tisztában volt azzal, hogy tehetetlen vagyok” – mondta Rosolie a csapatának. Az öngyilkos természetvédő pulzusa felgyorsult, légzése nehézkessé vált. Amikor a kígyó a fejéhez ért, Rosolie segítséget kért. A csapat azonnal odarohant, és nagy nehezen leszedték róla a kígyót.

„Az utolsó dolog, amire emlékszem, az volt, hogy tágra nyílt a szája, majd minden elsötétült. Elernyedtem, és hagytam, hogy összeszorítson. Mindeközben csak arra gondoltam: 'Egyél, egyél!' Éreztem, hogy a védőruhám megreped, és mintha a karjaimat kitépte volna a helyükről” – mesélte Rosolie, aki valóban csak pillanatokra volt a haláltól.

A természetvédő öngyilkos küldetéséről készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megnősült SP, a 2000-es évek tinibálványa
Éder Krisztián tavaly ősszel jegyezte el a kedvesét, Brooke-ot. Most egy videót is megosztott az esküvőről.

Link másolása

Megnősült Éder Krisztián, azaz SP, a 2000-es évek tinibálványa. Minderről ő maga számolt be vasárnap az Instagram-oldalán, ahol egy videót is megosztott arról, ahogy párjával, Brooke-al táncolnak.

Miután az egykori tinisztár felhagyott az énekléssel, divatfotósként kezdett dolgozni és évek óta New Yorkban él. A magánéletéről azóta keveset tudni, de tavaly ősszel elárulta, hogy eljegyezte kedvesét.

„Alig hittem el, de igent mondott, és én nem is lehetnék boldogabb”

- írta akkor. Most, a legfrissebb felvételek alapján ítélve, ha ez lehetséges, még boldogabbnak tűnik az ifjú pár.

Most egy 24 óráig elérhető Insagram-sztoriban számolt be az esküvőről, és egy videót is megosztott, amin a pár parádés tánca is látható. A videót ITT tudod megnézni.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tinédzserek ugrottak a mozgó vonat elé, hogy megmentsenek egy férfit Angliában
A hősies cselekedetet egy 15 és egy 16 éves fiú vitte véghez egy Dél-Yorkshire-ben található vasútállomáson. Nagyon közelről látták már a vonat lámpáit, egy percük se volt rá.

Link másolása

Két tinédzser ugrott egy vonat elé, hogy ellökjék onnan azt a férfit, aki öngyilkosságot akart elkövetni – írja a LADBible.

Két barát, a 15 éves Freddie Corbett és a 16 éves Harley Hollingworth szombaton az utolsó vonatot várták a Bolton upon Dearne-i állomáson, amikor megláttak egy férfit, aki a vágányok felé tartott. Hirtelen odaugrottak, hogy elrántsák a sínekről. A férfi állítólag azt mondta, hogy „ma este megölöm magam.”

Később Harley azt nyilatkozta a Mirrornak, hogy

„nem aggódtam a vonat miatt, csak meg akartam győződni róla, hogy Freddie ellökte a férfit a sínekről.”

A tinédzserek elmondása szerint nagyon közelről látták már a vonat lámpáit, Freddie becslése szerint nagyjából 45 másodperccel az eset után ért be a szerelvény az állomásra.

Ennek ellenére ugrottak oda a fiúk, hogy megakadályozzák a férfi öngyilkossági kísérletét. Freddie szerint ösztönből cselekedtek.

A fiatalemberek szülei nagyon büszkék fiaikra. Harley apja, Dale Hollingworth szerint fia tipikus tinédzser, aki általában rosszkedvű, de láthatóan aranyszíve van. Hozzátette: „Le vagyok nyűgözve.” Azonban Freddie nagymamája nem örült a hírnek, azt mondta unokájának: „Te idióta, akár össze is törhetted volna magad!”

Gary Robinson, a Network Rail dolgozója megerősítette a hírt, miszerint a fiúk megmentették egy férfi életét. A hír közösségi médiában is napvilágot látott: „Ez a két fiú volt annak a férfinak az őrangyala!”

Robinson elmondta azt is, hogy szerinte csupa rosszat lehet hallani a médiában a fiatalokról, de látva ennek a két fiúnak a tettét, úgy hiszi, jó kezekben vagyunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: