Több párizsi pék is összefogott annak érdekében, hogy visszaállítsák a megtépázott méltóságukat és visszaszerezzék a világ legnagyobb bagett készítőinek a címét, amit az olaszok eloroztak tőlük 2019-ben.
A francia pékek öt hosszú éven keresztül meg voltak fosztva attól, hogy elmondhassák: ők készítik a világ legnagyobb bagettjét. A címet ugyanis elorozták az olaszok 2019-ben. Vasárnap azonban 12 francia pék összefogott, hogy orvosolják ezt a "megalázó" helyzetet, ehhez pedig nyolc órát terveznek sütéssel, dagasztással és formázással tölteni. A pékek kora reggel gyűltek össze Párizs nyugati külvárosában, Suresnes községben, és felkészültek arra, hogy megdöntsék a 132 méteres bagett rekordját. A Guardian megjegyzi, hogy bár Franciaország a bagettek paradicsoma, mégis ez a második alkalom, hogy az olaszok elhalászták előlük a leghosszabb bagettért járó elismerést.
Miközben a helyiek egyöntetűen meg vannak győződve róla, hogy ha valakinek, nekik járna a bagettkészítésért járó díj. "Remélem, hogy vissza tudjuk szerezni az elismerést" – írta Sylvain Lecarpentier, az egyik résztvevő, aki a közösségi médiában posztolt az esemény előtt. Az eseményt reklámozó közleményben a szervezők felhívták a figyelmet arra a fárasztó kihívásra, amellyel a pékeknek szembe kellett nézniük. "A tésztát a helyszínen gyúrják, formázzák, majd a nyilvánosság szeme előtt sütik egy hengeres kemencében" - mondta.
A bagett elkészítése várhatóan nyolc órát vesz majd igénybe. Ezután a Guiness rekordbíráira bízzák a döntést, hogy az elkészült péksütemény méltó-e a világ legnagyobb bagettja címre. Ezutn felvágják, és szétosztják a jelenlévők között.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Elképesztő új funkció jön az iPhone-okra: a szemünkkel irányíthatjuk a telefonunkat Az Apple-felhasználók hamarosan a szemükkel is irányíthatják iPhone-jukat és iPadjüket, miután a technológiai óriás bemutatta termékeinek egy sor új akadálymentesítési funkcióját.
- Kiakadt a leggazdagabb vállalkozó: nem tetszett neki a portréja, ám csúnyán felsült A művészet szubjektív. És bár sok művész vágyik arra, hogy megoszthassa munkáját a világgal, nincs garancia arra, hogy a közönség megérti, vagy akár tetszeni is fog neki.
- Ledobta a rózsaszín atomot Reese Witherspoon, sorozatot készítenek a Doktor Szösziből Reese Witherspoon színésznő azt mondta, hogy "nagyon izgatott" az új Doktor Szöszi előzménysorozat miatt, amelynek premierje jövőre lesz.
- Ez már a Black Mirror? A mesterséges intelligencia segítségével keltette életre halott apját egy férfi James Vlahos informatikus 2016-ban tudta meg, hogy az édesapja halálos betegséggel küzd, a férfi pedig úgy döntött, a lehető legtöbbet hozza ki a hátralévő időből. A mesterséges intelligencia segítségével létrehozott egy chatbotot, ami a halott apja hangján kommunikál.