Lady Gaga így ignorálta Zendayát a vörös szőnyegen: a kínos eset a netre is felkerült
Az énekesnő valószínűleg ma már nem így viselkedne az elismert színésznővel.
Máig kering a neten az a kínos videó, melyben szó szerint levegőnek nézi Zendayát Lady Gaga. Az énekesnő ma már biztos, hogy másképp viselkedne a sztárral, az eset azonban kitörölhetetlenül megjelenik újra és újra a közösségi oldalakon.
Lady Gaga és Zendaya kínos videója
2013-ban készült az interjú, melyben Lady Gagát kérdezték új albumával kapcsolatban az American Music Awards vörös szőnyegén. A riporter mögött Zendaya is látható mikrofonnal a kezében, aki egyszerűen meg sem tudott szólalni az interjú alatt, sőt, az énekesnő tulajdonképpen levegőnek nézte.
A kínos szituáció végén Zendaya még kedvesen el szeretett volna köszönni Lady Gagától, ő azonban egyszerűen lelépett, a lányba fojtva a szót. Ma már ez elképzelhetetlen lenne, hiszen az akkor 17 éves gyereksztárból egy világszerte elismert, sikeres színésznő lett.
Az internet azonban nem felejt, a közösségi oldalak folyamatosan feldobálják a ciki jelenetet. „Biztos vagyok benne, hogy ma már tudja, kicsoda ő” – olvasható az egyik TikTok tartalom mellett.
Zendaya tartotta el az egész családját: nem volt fenékig tejfel a gyerekkora
A színésznőről most ámulatba ejtő képek készültek.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!