Áll a bál! Majka reagált volt versenyzője támadására
Majka Facebook-oldalán reagált Károlyi Róbert videójára.
Korábban megírtuk, hogy a Sztárban szár leszek! egyik volt versenyzője azzal vádolta meg Majkát, hogy cserben hagyta őt, miután azt ígérte neki, hogy segíteni fog a karrierjében. Károlyi Róbert a tehetségkutató harmadik évadából lehet ismerős, a fiatal ugyanis Majka csapatában volt, ám a középdöntőben kiesett.
"Kedves Károlyi Róbert! Belefutottam ebbe a videóba, és kicsit szarul éreztem magam tőle, mert csak nyomokban ugyan, de tartalmaz igazságot, és nem szeretem, ha nincsenek rendben a dolgok körülöttem" - kezdte Majka a Facebook-bejegyzésében.
A zenész-műsorvezető többek között tisztázza, hogy miért nem adta oda a telefonszámát a versenyzőjének, amikor azt elkérte tőle.
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Döbbenet: ez derült ki Molnár Csilláról és Zámbó Jimmyről
Most kibukott: ezt beszélik a divatszakmában Galambos Bogi milliárdos párjáról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?