Szakasz és összetett: Vollering nyerte a 2024-es női Vueltát
Publikálva 05/05/2024 - 15:57 GMT+2
Demi Vollering nyerte a 2024-es Vuelta Femenina utolsó szakaszát és egyben a verseny összetettjét. A holland a nap utolsó emelkedőjén támadott és szólóban ért haza. Ezzel az összetettet közel két perc előnnyel nyerte, miután tavaly alig 9 másodperccel maradt le a győzelemről. Vas Blanka a győztes csapat tagjaként 57. helyen fejezte be a versenyt.
Vas Blanka segítőként az összetett 57. helyén végzett a női Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen, amelynek zárószakaszán az összetett győztes Demi Volleringért dolgozott.
A nyolcnapos spanyol körverseny utolsó szakaszán vasárnap Madrid környéki 89,5 kilométeres táv és hegyi befutó várt a mezőnyre. Az SD Worx-Protime magyar bajnoka - aki két napig vezette az összetettet - a síkon diktált tempót kapitányáért dolgozva, majd 42 kilométerrel a cél előtt, munkáját elvégezve leszakadt a mezőnyről. Végül közel fél óra hátránnyal az utolsó csoporttal tekert a célba Vas.
A holland Demi Vollering 6,5 kilométerrel a cél előtt indult meg a hegyen, sorra szakította le riválisait, alig ötszáz méter múlva pedig már egyedül tempózott. A második szakaszsikerét bezsebelő Vollering 2022-ben harmadik, tavaly második volt, idén pedig nyerni tudott, ezzel a tavalyi Tour de France után pályafutása második nagy körversenyét nyerte. Az összetett mellett a hegyi pontversenyt is megnyerte Vollering.
Eredmény
8. (utolsó) szakasz, Distrito Telefónica-Valdesquí, 89,5 km, hegyi befutó:
- 1. Demi Vollering (holland, SD Worx-Protime) 2:43:06 óra
- 2. Évita Muzic (francia, FDJ-Suez) 29 másodperc hátrány
- 3. Riejanne Markus (holland, Visma-Lease a Bike) 33 mp h.
- ...7. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 1:00 perc hátrány
- ...115. Vas Kata Blanka (SD Worx-Protime) 29:32 p h.
Az összetett végeredménye:
- 1. Vollering 23:30:55 óra
- 2. Markus 1:49 perc hátrány
- 3. Longo Borghini 2:00 p h.
- ...57. Vas 54:52 p h.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés