Hirdetés

Magyar Péter tüntetése megtöltötte Debrecen főterét

Nap Híre portré Nap Híre

A Tisza Párt politikusa Debrecenben tüntet anyák napja vasárnapján. 

Magyar Péter nem a fővárosba, hanem Debrecenbe szervezett tüntetést anyák napjára. Az eseményre a Fidesz is teljes gőzzel készült: egy időre lekapcsolták a rendezvény helyszínére rálátó webkamerát, majd áthúzott nadrágszíjat ábrázoló, és „Debrecenben tiszteljük az édesanyákat” feliratokat tartalmazó plakátok jelentek meg a Kossuth térnél – írta az ATV az eseményekről szóló közvetítésében. 

„Jó napot Debrecen, jó napot Magyarország” – köszöntötte Magyar Péter a tömeget, majd hozzátette: ne féljenek az esőtől, az áradáshoz sok víz kell. A tömeg „nem félünk” - skandálásba kezdett. A Tisza Párt vezetője ezt követően arról beszélt, hogy egy újabb „női” napszemüveg van rajta, majd megköszönte az összes „propagandistának és bértollnoknak”, hogy a segítségükkel az előző szemüvegét el tudták árverezni 3 millió forintért, mert a befolyt összegből 3 rászoruló családot tudnak megsegíteni. 

Ezután átadta az adományról szóló papírt L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének, majd megígérte, hogy a tüntetés után át is utalják az összeget. Ezt követően L. Ritók Nóra szólt pár szót a tömeghez.

Nagy Ervin József Attila Mama című versét szavalta el. Azt mondta: a verset 6 éves korában tanította meg neki a nagymamája, azért, ha majd egyszer színész lesz, elmondhassa az anyukájának. Arra kért mindenkit, hogy csukják be a szemüket, és gondoljanak arra a nőre, akinek az életüket köszönhetik.

Őt követte a színpadon Tarr Zoltán, az a református lelkész, akit azután rúgtak ki a munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Péter áprilisi tüntetésén. Ahogy szóba hozta Balog Zoltán nevét, a tömeg hangos fújolásba és „mondjon le” skandálásba kezdett. Tarr azt mondja, nem érti, hogy Balog miért ragaszkodik még mindig a tisztségéhez, és arra kérte a tömeget, hogy hangosabban kiabáljon, hogy „Budapesten is hallják”. Arról beszélt, hogy Balog 35 évvel ezelőtt még bátran kiállt az állampárttal összejátszó egyházzal szemben, ma inkább lemondja a Debreceni rendezvényét, hogy ne kerüljön szem elé. „Elegünk van nekünk reformátusoknak is abból, ami zajlik” – hangsúlyozta.

A lelkészt követően Rost Andrea lépett az emelvényre, hogy a tömeggel együtt elénekelje a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Akkora sikert aratott, hogy visszatapsolták, másodjára Magyar Péter is vele énekelt a színpadon. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés