Magyar Péter Debrecenben: „Június 9-én beverünk egy hosszú, vastag szöget a NER koporsójába”

Magyar Péter Debrecenben: „Június 9-én beverünk egy hosszú, vastag szöget a NER koporsójába”
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

„Feloszlatjuk az Orbán Tiborcz Mészáros Részvénytársaságot” – jelentette ki debreceni tüntetésén Magyar Péter. Az anyák napi demonstrációra megtelt a város főtere. Magyar szerint a Karmelitában zűrzavar van, Rogán Antalnak csak támadófegyverei vannak, de most védekeznie kéne. Bejelentette, hogy a Tisza Párt megyei listákat is állít, a fővárosban pedig az a céljuk, hogy nélkülük ne születhessen semmilyen döntés. Június 9-én az EP- és önkormányzati választáson pedig olyan eredményt szeretne elérni, amely a Holdról, de legalább a Karmelitából látszani fog.

A tüntetés fél öt előtt nem sokkal hivatalosan is véget ért, az emberek többsége elindult haza. A téren maradók közül sokan a színpad mellett állják körbe Magyar Péter.

Fotó: Presinszky Judit / Telex és Huszti István / Telex Fotó: Presinszky Judit / Telex és Huszti István / Telex
Fotó: Presinszky Judit / Telex és Huszti István / Telex

Bár Magyar Péter már elköszönt a közönségtől, Rost Andra operaénekes újra megjelent a mikrofonnál, majd – állítása szerint Magyar Péter kérésére – elénekelték a közönséggel a Debrecenbe kéne menni című gyerekdalt.

Június 8-án találkozunk a Hősök terén – mondta a tüntetés végén Magyar Péter. Ott leszünk, válaszolta a tömeg.

Magyar úgy fogalmazott: a rendszerváltás utáni legnagyobb politikai demonstrációt tartják június 8-án, hogy beleremegjenek a Karmelita ablakai. Másnap, június 9-én az EP- és önkormányzati választáson pedig olyan eredményt szeretne elérni, amely a Holdról, de legalább a Karmelitából látszani fog. „Beverünk egy hosszú, vastag szöget a NER koporsójába.”

Ahogy tudjátok, ez nem egy rövid küzdelem lesz, de összekapaszkodva, a Jóisten segítségével a legvastagabb falon is átmegyünk, folytatta Magyar. Azt kérte a résztvevőktől, hogy mindenki fogja meg a mellette álló kezét, és emelje magasba.

„Harsogjuk a világra, hogy a Karmelitában is meghallják, hogy lépésről lépésre, tégláról téglára visszavesszük a hazánkat” – jelentette ki Magyar a beszéd végén.

Magyar Péter Magyarország EU-tagságának 20. évfordulójával kapcsolatban arról beszélt, hogy azt remélték: Magyarország nem “a soha be nem váltott ígéretek” földje lesz. “Hova jutottunk 20 év alatt, 40 ezer milliárd forint uniós támogatás mellett? Magyarország az unió második legszegényebb és a legkorruptabb országa lett” – mondta.

Magyar szerint az emberek többsége mára átlát a szitán, nem kérnek a gyűlöletkeltésből, a hazug lejáratókampányokból, az oktatási és egészségügyi intézmények tönkretételéből. “Mi hiszünk abban, hogy nem propagandaminisztériumra, hanem oktatási, környezetvédelmi és egészségügyi minisztériumra van szükség. Abban is hisznek, hogy az Európai Unió ügyészségéhez kell csatlakozni, a korrupcióval szemben pedig zéró toleranciára van szükség.

”Hiszünk abban, hogy önálló, magáért kiállni képes, életre való gyerekeket kell nevelni" – mondta. Szerinte egy ország vezetőinek azért kell dolgoznia nap mint nap, hogy a gyári munkások, a szociális munkások, az egyedülálló szülők ne alacsony juttatást kapjanak. “Ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége. Olyan vezetésre van szükség, ami minden nap a magyar emberek érdekében dolgozik” – fogalmazott.

Horn Gyulának sok mindenben nem volt igaza Magyar Péter szerint, de egyvalamiben igen: nem közvélemény-kutatásokat, hanem választásokat kell nyerni. Ettől függetlenül büszkén jelentette be, hogy már a magyar emberek 25 százaléka szavazna bizalmat a Tisza Pártnak a múlt héten nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatások szerint. Ez egy óriási közös eredmény szerinte, amely mögött az a vágy áll, hogy olyan ország legyen, ami mindannyiunké.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Tudjátok, mitől rettegnek a legjobban a Karmelita fura urai?” – tette fel a kérdést. A legfiatalabbak között a Tisza Pártnak háromszor annyi támogatója van, mint a 36 éve alapított Fiatal Demokraták Szövetségének. A Fideszben is tudják Magyar szerint, hogy a fiatalságot, a tavaszt és a változást néhány napra, néhány hétre fel lehet tartóztatni, de a történelemben senkinek nem sikerült megállítani, és nekik sem volt ez sikerülni.

Arról is beszélt, hogy a Tisza Párt EP-listáját nyilvántartásba vette a választási bizottság, a 10. helyen lesz a szavazólapon. „A 10-es a győzelem és remélhetőleg Magyarország új szerencseszáma is lesz” – jegyezte meg.

A Tisza Párt elindul pár helyen az önkormányzati választáson. Már szinte minden megyében megvannak a megyei listaállításhoz szükséges aláírások, jelentette be Magyar, Budapesten pedig négyből három kerületben már szombat estére meglettek az ajánlások.

„Nem fogjuk hagyni, hogy Budapest a Fidesz és a kék Fidesz, a DK játszótere maradjon” – jelentette ki. Olyan eredményt szeretne elérni Budapesten, hogy a Tisza Párt nélkül ne születhessen fontos döntés a Fővárosi Közgyűlésben.

Magyar szerint a debreceni akkumulátorgyár építése az ország egyik legmegosztóbb témája. Arról beszélt, hogy a beruházással kapcsolatban utólag közölnek részleteket, így emberek ezreit tartják félelemben. Szerinte miközben Magyarországon nemzeti konzultációkon kérdezik meg az embereket, a lényeges dolgokról nem kérik ki az emberek véleményét.

Magyar azt mondta, hogy a lítium-technológiának megvannak a maga előnyei, de hátránya, hogy 20 féle komponensből áll össze, így számos vegyszer kell az előállításukhoz. „Adódik a kérdés, hogy lehet-e biztonságosan, az emberi élet veszélyeztetése nélkül csinálni ezt. A válasz, hogy igen, de nem úgy, ahogy most csinálják” – mondta. Szerinte felkészült hatóságokra van szükség, de az utóbbi évek döntései szétzilálták a környezetvédelmet. „Ebben is lépésre kell kényszeríteni a kormányt” – mondta.

Magyar megígérte, hogy

a Tisza Párt önálló környezetvédelmi minisztériumot hoz létre, kikényszerítik a szigorú szabályok betartását, és nem fogják hagyni, hogy bármilyen beruházás árán feláldozzák a víz és a levegő tisztaságát.

Szerinte az akkumulátorgyárak azért jöttek ide, mert itt tudtak belépni az Európai Unió területére, a magyar kormány pedig megengedő a szabályokkal kapcsolatban.

Orbán és a Fidesz azt üzeni, hogy ők a béke pártja, és rajtuk kívül mindneki háborúpárti. „Üzenjük meg a Fidesznek, hogy nem vagyunk háborúpártiak, nem fogunk fegyvert szállítani. Minden magyar békepárti, pártállástól függetlenül, bármit is hazudnak a propagandájukban naponta százszor” – fogalmazott Magyar.

Ki kell mondani szerinte, hogy a háborús agresszor Putyin, hiszen ő kezdte a háborút. Ukrajna területvédő háborúját pedig jogosnak tartja. Arról is beszélt, hogy a Tisza Párt szorgalmazza a béketárgyalások azonnali megkezdését. „Aki a Tiszára szavaz, a békére szavaz.”

Magyar szerint valójában a Fidesz a háborúpárti, hiszen több száz katonát küldenek Csádba.

Ezután lejátszották a kivetítőn Orbán 2007-es szavait a háborúról. A közönség kifütyülte a miniszterelnököt. „Mocskos Fidesz” – üvöltötték.

Magyar Péter szerint az Orbán-kormány család-, vidék- és gyerekbarátnak hazudja magát. Azt mondta, hogy annak ellenére hirdetik magukat vidékbarátnak, hogy jelentősen csökkent a családi gazdák száma, sorban zárják be a vidéki oktatási és egészségügyi intézményeket. „Ma Magyarországon 895 betöltetlen háziorvosi praxis van”, hozzátette: rengeteg a 70 év feletti háziorvos. „Sorban zárják be a vidéki vaútvonalakat, a vidék pedig szépen elnéptelenedik”.

Arról is beszélt, hogy miközben magyarok százezrei próbálnak szerencsét vidéken, a kormány keleti vendégmunkásokkal oldaná meg a munkaerőhiányt. Felolvasta az egyik üzenetet, amit támogatójától kapott, aki kérte: segítsen, hogy unokái és gyerekei hazatérhessenek Magyarországra.

„Öt hét múlva, június 9-én választ Magyarország. Öt hét most a világ: múlt vagy jövő” – folytatta Magyar Péter.

Deutsch Tamás vagy Tarr Zoltán. Becstelenség vagy becsület? Korrupció vagy tiszta közélet? Türk Tanács vagy Európai Unió? Kelet vagy Nyugat? Propaganda vagy valóság? Megosztottság vagy megbékélés? Hazugság vagy valóság? Fidesz vagy Tisza? – sorolta a választás kérdéseit Magyar.

Sorsdöntő választás előtt állunk Magyar szerint. A választási kampányban is fontos a formaidőzítés. „Ha nem lankad a lendületünk, ha ott leszünk mindenhol, ha nem félünk, ha aktívak leszünk az online térben, a piacon, a munkahelyeken, a tereken, akkor nem fogják tudni visszavenni a kezdeményezést.”

A NER és a propaganda 14 év után először szorult védekezésre Magyar szerint, és mivel csak támadófegyvereket építettek ki, totális zűr van a Karmelitában.

„Rogán Tóni folyamatosan kísérletezik, de a rakéták besültek”

– jelentette ki Magyar. „Hallod-e Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is”. Magyar szerint mindenki túlórázik a Karmelitában, de azt üzeni nekik: tartsanak ki, és pár hét múlva hosszú, de tartós távollét alatt kipihenhetitek magukat.

„Igen, Lajos, nem lesz több nadrágszíj összehúzás, ha a Tisza Párt hullámaival tartotok” – üzente Magyar Péter Kósa Lajosnak. Magyar szerint Kósa, vagy ahogy ő hívta „Mr. 20 százalék” nem tiszteli a magyar anyákat és a nőket, hiába hirdették ezt a plakátokon. „Mivel tisztelitek a nőket? Azzal, hogy Szaúd-Arábiában több női tag van a parlamentben, mint 2024-ben Magyarországon? Azzal tisztelik a nőket, hogy megalázzátok a beteg gyerekeket nevelő szülőket? Szégyelld magad Kósa Lajos, ahogy a fideszesek és a debreceniek jelentős része is szégyell téged” – fogalmazott.

Magyar szerint Hende Csabának is szégyellnie kell magát, miután azt mondta a családi pótlékról, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”.

34 évvel a rendszerváltás után nem ilyen országot képzeltünk el Magyar szerint. „Hol van az unióból érkezett 40 ezer milliárd forint?” – kérdezte.

Ennek a pénznek a feléből a második világháború után újraépítették a porig rombolt Németországot. Ehhez képest Magyarországon az uniós források jelentős része ma magántőkelapokban, jachtokban, kastélyokban, hotelekben, belgrádi irodaházakban vagy offshore-számlákon áll.

„Mondjuk ki, ma Magyarország egy családi részvénytársaság. Ennek véget vetünk, és feloszlatjuk az Orbán Mészáros Tiborcz Részvénytársaságot”

– jelentette ki.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Arról beszélt Magyar, az állampárt éjszakára kikapcsoltatta a webkamerákat, és Kósa Lajosék hajnalban suttyomban – ahogy a bűnözők szoktak – a lámpaoszlopokra nadrágszíjas képeket akasztottak. „Köszönet Kósa Lajosnak, hogy megértette az idők szavát, és segít a Tiszának még erősebben áradni.”

„Anyák napján a szívünk szakad meg, amikor egy olyan képre gondolunk, mikor egy átlag, nyugdíjas nagymama a boltban számolgatja a pénzét, hogy mi telik belőle. Mindannyian láttunk már ilyet” – mondta. Magyar arról beszélt, hogy a családi pótlékot 2013-ban befagyasztotta az Orbán-kormány, az infláció miatt pedig értéke gyakorlatilag lenullázódott. Hozzátette: az egy gyerekeseknek járó pénz átszámítva 30 euró ,„ezt Európában el sem hinnék”.

Megígérte, hogy amennyiben a Tisza Párt hatalomra került megduplázzák ezt az összeget, és inflációkövetővé teszik.

Céljuk, hogy az egykor jól működő, modellszerű védőnői rendszert is azonnal helyreállítsák. Magyar Péter szerint tőlünk Nyugatra egy dolgozó nő tisztességgel fel tud nevelni egy, vagy akár két gyereket is, amennyiben a házastárs elhagyja őket vagy meghal, nem okoz pénzügyi problémát. „Itthon nem tudják, hogy cipőt vegyenek vagy a számlákat fizessék be” – mondta.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az anyák napja az édesanyák és a nagymamák mellett a jövendő anyákról is szól Magyar Péter szerint. Az anyaság egyik oldala a boldogság, a másik az aggódás, a felelősség.

Ha nem tudod biztosítani a gyermekednek azt, amit szeretnél, százszor is meggondolod, vállalj-e gyereket, folytatta. Magyar szerint az emberek nagy részében ösztönösen ott van a gyermek iránti vágy, de elfojtják magukban, ha nem látják biztosítva a jövőt, a megfelelő oktatást és egészségügyet. A munkába való visszatérés pedig még sokszor nincs biztosítva.

Biztos, kiszámítható és békés jövőkép kell ahhoz Magyar szerint, hogy a gyermekvállalásra készülő családoknak ne kelljen választani a megélhetés és a gyermekek között.

„Elegünk van” – skandálja a tömeg, Magyar pedig arról beszél: rendkívül megható, hogy rengeteg ember jelentkezik az ország minden pontjáról: változtatni akar.

„Egyre többen érzitek, hogy most vagy soha.”

Ha most sikerül, lezárhatjuk azt a korszakot, ami Magyarországot az Európai Unió egyik legszegényebb és legkorruptabb országává tette, folytatta. Ha pedig lezártuk a múltat, új jövőt építhetünk.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Magyar Péter azt mondta, hogy bárhol jár az országban, a falvakban százak, a nagyvárosokban pedig ezrek „tesznek a hitet egy békés, modernebb, új Magyarország mellett”. Szerinte bárhogy áskálódtak és szervezkedtek, ma megtartják az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációját, és a valaha volt legnagyobb anyák napi rendezvényt.

„Különös pillanatokat élünk, mindannyian érezzük a reményt és a lendületet, hogy most képesek leszünk eredményeket elérni”. Szerinte az embereknek elege van az apátiából, a mesterséges megosztottságból, ehelyett pedig szeretetre és békére vágynak.

„Légy az, akiből árad a nyugalom! Légy az, akire nem hat a hatalom!” – Gárdonyi Gézától idézett Magyar Péter, majd köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat, és azokat, akik az ország túlsó feléről, vagy határon túlról érkezteka a debreceni tüntetésre.

„Mindannyian változást szeretnénk, amit csak együtt tudunk elérni” – jelentette ki. Arról beszélt, az elmúlt hetekben az országot járta, most pedig itt van a reformátusok központjában, a történelmi Debrecenben. „A kormánypropaganda azt próbálja sulykolni, hogy a Tisza Párt csak egy belpesti médiahekk. Az ellenzéktől pedig 14 éve azt hallgatjuk, hogy Orbánékat ilyen körülmények között nem lehet leváltani, és nem érdemes lemenni vidékre” – fogalmazott Magyar, hozzátéve: itt a bizonyíték, hogy ez nem igaz. A Tisza Párt hétről hétre, napról napra egyre nagyobb szerinte, „árad a Tisza”.

Debrecen főtere Magyar Péter beszéde alatt a Kossuth téri webkamera képén– Forrás: Időkép
Debrecen főtere Magyar Péter beszéde alatt a Kossuth téri webkamera képén– Forrás: Időkép

Nem áriákkal készült a vasárnapi tüntetésre, hanem népdalokkal. A csitári hegyek alatt következik most. „Csodálatos énekhangja van itt mindenkinek” – mondta a végén.

Rusznák András színművész, a Mi kis falunk című televíziós sorozat egyik szereplője Ady Endre: Fölszállott a páva című versét szavalta el a debreceni tüntetőknek. „Fölszállott a páva a vármegye-házra, Sok szegény legénynek szabadulására” – visszhangzott a téren. A közönség a verset „nem hagyjuk” skandálással fogadta.

„Az akkumulátor-nagyhatalmi mánia messze túlmutat azon, hogy csak helyi problémaként kezeljük” – mondta Kozma Éva, a debreceni kínai akkugyár ellen tüntető Mikepércsi Anyák a Környezetért elnöke.

Arról beszélt: a kormány és az Országgyűlés rendeletekkel, törvényekkel szabad utat enged a szennyező akkuipari térnyerésnek. A beruházás borzalmas következményei mindenkit érintenek az országban szerinte, és „tenni ellene kötelesség”.

Csak Debrecen ipari parkjaiban hét akkumulátoripari beruházás megy, az egész országban pedig lassan negyvennél tartunk, folytatta. Ezek a beruházások rengeteg tiszta vizet használnak fel, és veszélyes anyagokkal dolgoznak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Akik ez ellen felszólalnak, azokat dollárbalolalnak, álcivileknek, áldebrecenieknek titulálják. Azt mondják róla, hogy idegen hatalmaktól felbérelve veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. „Megtapasztaltuk a propagandamédia lejáratását és a külügyminiszter hazaárulózását” – folytatta Kozma Éva, és felolvasta a kétségbeesett mikepércsi édesanyák leveleit.

Azt is mondta, hogy az egészséges élethez való alkotmányos alapjogot nem adják fel, mert nincsenek jobb- vagy baloldali betegek, csak az akkugyártás áldozatai. „Magyarország ébred, ne féljetek!”

Rost Andrea operaénekes a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt énekelte el. Péter Petra szerint mától ez a dal a Tisza Párthoz kötődik majd. A műsorvezető elmondta, hogy a zenei kíséretet biztosító művész 20 perccel a kezdés előtt lemondta a fellépést, mert megijedt. „Sokan vannak így, őket támogatnunk kell” – mondta. Rost Andrea így acapella énekelte el a dalt.

Az énekesnő a közönséggel kétszer is elénekelte a dalt, második alkalommal már Magyar Péterrel az oldalán. Végül pedig egy anyák napi dalt is előadott.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Megmutatjuk élőben Magyar Péter beszédét, amelyet Sarkadi Zsolt, a Telex belpolitikai szerkesztője értékeli, Kéri László politológus-szociológussal pedig az általános politikai helyzetet elemezzük később.

„Áldás, békesség Debrecen” – színpadon Tarr Zoltán református lelkész, akit az április 6-i tüntetés után két nappal kirúgtak az állásából egy állami háttérintézménytől.

Arról beszélt Tarr, 2009-ben a debreceni Kossuth téren jött lére újra a Református Egyház, a magyar ajkú református közösségek egysége. Nagyon jó emlék ez számára, még akkor is, ha 15 év után idén először elmarad a református egységnap. „Azért marad el, mert Balog Zoltán püspök megosztotta (…)” – kezdte Tarr.

„Mondjon le” – skandálással szakította félbe a tömeg. „Hangosabban, hogy Pesten is hallják” – jegyezte meg Tarr. Továbbra sem értjük, hogy történhetett meg, ami megtörtént a kegyelmi ügy kapcsán, és nem értjük, miért ragaszkodik a püspöki székéhez, folytatta Tarr.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Nyilvános párbeszédre van szerinte szükség a megújuláshoz. Erről beszélt 35 éve Balog Zoltán is.

„Ma inkább lemond egy kárpát-medencei rendezvényt, és eldugja, némaságra kényszeríti a református közösséget, csak azért, hogy ő ne legyen szem előtt. Ez nem jó”

– fogalmazott Tarr. Elegünk van nekünk, reformátusoknak, ami zajlik a református egyházban, mondta.

Tarr szerint rajta kívül még sok embert rúgtak ki az állásából, miután felvállalták a kormánnyal kritikus véleményüket. „Akik ezt megtettük, elege van ebből a megaláztatásból, az önkényes, nem törődöm kormányzásból.”

„Nem vérünk kiontásával vagy vesénk leverésével, de folyamatosan figyelmeztetnek mindenkit, akinek csak kicsit eltér a véleménye” – jelentette ki Tarr. Szerinte a hatalom családapákon, családanyákon, fiatalokon áll bosszút. „Ebből a típusú családbarátságból mindannyiunknak elege van.”

Miközben rendszerszintű a vélemény elnyomása Tarr szerint, ő azt tapasztalja: hatalmas ereje van az országban a szolidaritásnak. A jó érzésű embereknek elege van abból, hogy mint Orbán sajtófőnöke fogalmazott: „reménytelen helyzetű emberek próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik”.

Azt is mondta Tarr, hogy lesz majd olyan magyar kormány, amely felemeli a reménytelen helyzetűeket, és egymásra figyelő, egymást meghallgató nemzeti közösséget épít. „Legyetek bátorak” – idézte a beszéd végén Mészáros Lőrincet, és azzal egészítette ki: „Legyetek szabadok!”

A helyszínen viszonylag kevés a transzparens van, inkább magyar zászlókat hoztak magukkal az emberek. Néhány, a tömegben látható molinón a „nincs jobb, nincs bal, csak magyar” és a „pedofilsimogató tolvaj hazug korrupt elősködő hitvány férgek” feliratók olvashatók.

Nagy Ervin ezúttal nem forradalmi verssel készült, hanem anyák napja alkalmából József Attila: Mama című versét szavalta el, majd boldog anyák napját kívánt mindenkinek.

„Minden magyar anyának, azoknak is még nem azok, azoknak is, akik szeretnének azok lenni, de még nem képesek rá. Minden anyának, aki arra neveli a gyerekét, hogy szabad országban éljen” – mondta a színész. Szerinte ők ezt biztosítják, egy ilyen országot építenek.

Pályázaton választották ki a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeit. Magyar Péter vezeti az EP-listát, a második Dávid Nóra, a harmadik pedig Tarr Zoltán.

A lista 6. helyén szereplő Gerzsenyi Gabriella szólt pár szót a színpadon. Arról beszélt, hogy gyermekkorában sok időt töltött Debrecenben, később itt szeretett bele egy fiúba, aki mára a férje lett. Szeretet és elfogadást tanítanak a gyermekeiknek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Azt is mondta, hogy édesanyja féltette attól, hogy beszáll a politikába, de aztán maximálisan támogatta ebben. Ahogy évekkel ezelőtt támogatta, hogy Brüsszelbe ment dolgozni, ugyanúgy támogatta abban is, hogy most hazaköltözött Magyarországra a családjával, és elfogadja, hogy Gerzsenyi szavai szerint „tennem kell valamit”.

„Nagyon fontos, hogy úgy csináljam, hogy jó legyen”

– tette hozzá, és köszöntött minden édesanyát, nagymamát, keresztanyát. „Képviselőtársaimmal nem félünk, haladunk tovább az úton”.

Magyarországon ma majdnem 2 millió embert érint a társadalmi kirekesztődés kockázata, egymillió embert pedig mélyszegénynek nevezhetünk – mondta L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. Hozzátette: ezek alapján nem volt egyszerű kiválasztani, hogy melyik családokat segítsék a Magyar Péter napszemüvegéből beérkezett pénzből.

A családok neveit nem hozzák majd nyilvánosságra, mert „szegénynek lenni nem dicsőség”, mondta L. Ritók. A családokkal szerződést fognak kötni, amennyiben pedig később szeretnék nyilvánosságra hozzák majd a nevüket, de ez nem feltétel. „Szeretném ha éreznék azt, hogy ami az utóbbi időben megcsappant az országban, a bizalom, az most picit helyreállhat. Bízzanak meg bennünk! Köszönjük a támogatást!” – mondta.

„Jó napot Debrecen, jó napot Magyarország! Ne féljünk az esőtől, a Tisza áradásához sok vízre van szükség” – mondta a színpadra lépő Magyar Péter, a tömeg pedig azt skandálja, hogy „Nem félünk”.

Magyar megköszönte a licitálás győztesének, aki 3 millió forintot adott a napszemüvegéért. „Ami rajtam van, az már az új női napszemüvegem, amit szintén felajánlásból kaptunk” – fogalmazott Magyar, és megköszönte a propagandistáknak a Megafonnak, és az összes közpénzen kitartott bértollnoknak, hogy a segítségükkel három nehéz sorsú Debrecen környékén élő családot támogathattak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ezután átadta a 3 millió forintos adományról szóló oklevelet L. Ritók Nórának, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének.

Nem szeretnék álszerénynek tűnni, de soha nem láttam még ilyen szépet – köszöntötte a közönséget Péter Petra, az esemény műsorvezetője. Péter szerint kiváltság az, hogy ami most történik az országban annak részesei lehetnek.

Péter Petra megköszönte annak a felajánlását, aki 3 milliót ajánlót Magyar Péter, a kormánymédia által „nőinek” nevezett napszemüvegéért. Magyar Péter a szemüveget licitre bocsátotta, a beérkezett összeget pedig az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel, akik három Debrecen környéki családot segítenek majd belőle.

Kisütött a nap, mire elkezdődött a tüntetés.

„Együtt erősek vagyunk? Változást akarunk? Mi vagyunk a változás?” – kérdezte a színpadon egy szervező, mire a tömeg igennel válaszolt. „Akkor mindenki a gátra, és hozzon meg legalább két téglát!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!