Will Ferrell is tulajdonos lesz egy angol futballklubban

2024. május 5. – 13:35

Másolás

Vágólapra másolva

A brit sajtó tényként kezeli, hogy újabb hollywoodi befektető érkezik az angol futballba, Will Ferrell személyében. A színész az angol második vonalban, a Championshipben szereplő, az amerikai 49ers Enterprises tulajdonában lévő Leeds United csapatában szerez kisebbségi részesedést az Athletic szerint. A lap szerint Ferrell olyan kis részesedést szerez, hogy nem lesz igazán beleszólása a klub ügyeibe.

Az értesülést az épp a feljutásért küzdő Leeds United vezetősége nem kommentálta, mondván, nem adhatnak ki ilyen információt egyetlen részvényesükről sem. Ferrell részéről azonban napokon belül érkezhet a hivatalos megerősítés.

A Leedsben eddig is több sztárnak volt már tulajdonrésze, többek között Russell Crowe, a többszörös olimpiai bajnok Michael Phelps és a golfsztár Jordan Spieth is érdekelt a klubban.

Will Ferrellnek sem ez lenne az első sportbefektetése, a színész-komikus a Los Angeles FC-ben is társtulajdonos.

Az angol futballban az elmúlt években több sztárbefektető is feltűnt, a leghíresebb sztori a Ryan Reynolds és Rob McElhenney által felkarolt Wrexham eddig meseszépen alakuló története. Rajtuk kívül a rapper Stormzy jelent meg korábban a Croydon Athleticnél, a színész Michael B. Jordan pedig társtulajdonosa lett az AFC Bournemouthnak. A híres amerikai aktív vagy visszavonult sztárok között is népszerű az angol futball, a kosaras LeBron James a Liverpool FC-be invesztált, az egykori NFL-sztár Tom Brady pedig a Birmingham City mögött jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!