Két ember életét vesztette, tíz további személy pedig a romok alatt rekedt, száz mentőegység sietett a helyszínre.
Sok magyar nyugdíjasnak jár ez az utalvány: rengetegen megkapták már postán, így spórolnak vele
Elviekben már minden arra jogosult számára megérkezett az ellátottak utazási igazolványa március 31-ig bezárólag postai úton a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától. Az utazási utalvány - a korábbi kedvezményektől eltérően - 2024. március 1-jétől a helyközi közlekedésben díjmentes utazásra, és 90%-os kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra jogosít. Akinek nem érkezett meg az utalvány, de úgy gondolja, jogosult lenne erre, az jobb, ha utána jár: kipostázták-e számára az utazási utalványt, és ha igen, miért nem érkezett meg.
Tipikus esete az utazási utalványra való jogosultságnak a nők40 kedvezménnyel nyugdíjazottak helyzete. Sokan nem töltötték még be a 65. életévet, így mégis nyugdíjba mehetnek. Amíg azonban a 65 év felettieknek elég a személyi igazolványukat felmutatni a nyugdíjas kedvezmények igénybeváteléhez, addig a 65 év alattiaknak szükségük van az utazási utalványra.
A közforgalmú személyszállításban a 65 év feletti személyek életkoruk alapján teljes utazási kedvezménnyel vehetnek részt, azaz díjmentesen, személyi okmányuk bemutatásával, számukra már nem szükséges a kedvezményes utazási utalvány. Azonban a 65 év alatti, nyugdíjban és más meghatározott ellátásban részesülők is jogosultak éves utazási utalvány alapján egy meghatározott mértékű utazási kedvezményre: korábban évi tizenhat alkalommal 50%-os és két alkalommal 90%-os mértékű kedvezménnyel válthattak menetjegyet vasúton, HÉV-en, elővárosi és helyközi autóbuszon, kompon és réven történő utazáshoz. Ma már azonban még nagyobb a kedvezmény: a helyközi közlekedésben díjmentes utazásra, és 90%-os kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra jogosít az utazási utalvány.
A Magyar Államkincstár honlapján elérhető tájékoztatás részletesen leírja, ki jogosult ilyen utalványra, meddig érvényes az utalvány, mire jogosít, és hogy mit kell tenni, ha pótolni kell az utalványt. Mutatjuk, mik a legfontosabb tudnivalók.
Ki jogosult az Ellátottak utazási utalványára?
Az Ellátottak utazási utalványára jogosult a 65. életévét be nem töltött
- öregségi nyugdíjban, vagy azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesülő személy (a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegély; egyházi jogi személytől kapott nyugdíj vagy munkaképtelenségi járadék; EGT-állam jogszabályai vagy egyezmény alkalmazásával megállapított öregségi nyugdíj),
- özvegyi nyugdíjban, árvaellátásban, szülői nyugdíjban, baleseti hozzátartozói nyugdíjban részesülő személy,
- rokkantsági ellátásban részesülő személy, aki 2011. december. 31-én I. vagy II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján az egészségi állapota legfeljebb 30 %-os,
- rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban részesülő személy,
- külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyugellátásban,
- nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy,
- gyám és a gyámolt személy, a gondnok és a gondnokolt személy,
- gyermekvédelmi nevelőszülő és a gondozásában lévő ideiglenes hatállyal elhelyezett, illetve nevelésbe vett gyermek.
- A jogosító ellátás folyósításának szüneteltetése esetén is jár az utazási utalvány.
Az Ellátottak utazási utalványa érvényessége, adattartalma
Az Ellátottak utazási utalványát a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állítja ki. Az utalvány a kiállítás évében január 1-jétől a kiállítást követő év március 31-ig érvényes. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az utazási utalványt március 31-ig azon jogosultak részére juttatja el, akik az év április 1-jéig a 65. életévüket nem töltötték be.
Az utazási utalvány tartalmazza a folyósítási törzsszámot, a jogosult nevét és lakcímét. Amennyiben a jogosult gyámság, gondnokság alatt áll, vagy nevelőszülőnél került elhelyezésre, akkor az utazási utalvány a gyám, a gondnok, illetve a nevelőszülő részére kerül kiküldésre. Az utalványon feltüntetésre kerül a gyám, gondnok vagy nevelőszülő neve, és e tisztségeknek megfelelően „GY”/„GO”/”NS” rövidítés.
Milyen kedvezmények vehetők igénybe az Ellátottak utazási utalványával?
Az Ellátottak utazási utalványa 2024. március 1-jétől a helyközi közlekedésben díjmentes utazásra, és 90%-os kedvezménnyel vármegye- és országbérlet vásárlásra jogosít. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az arra jogosultak részére – a 2024. március 1-je előtt hatályos jogszabály alapján – intézkedett a 2025. március 31-ig érvényes utazási utalványok kiállításáról és kiküldéséről. Ez az okmány a rajta feltüntetett érvényességi időn belül alkalmas arra, hogy igazolja a jogosultságot a 2024. március 1-től érvényes kedvezményekre.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2024. március 1-jét követően tehát nem az utalványon olvasható, kedvezményekről szóló tájékoztató szerinti kedvezmények vehetők igénybe, valamint ettől az időponttól az utalvány hátoldalán lévő bélyegzőhelyek is funkciójukat vesztik - írják.
Van-e lehetőség pótlásra, cserére?
Az utalvány pótlása, cseréje a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól díjmentesen kérhető.
Az Ellátottak utazási utalványa cseréjét, pótlását, illetve az utazási utalvánnyal kapcsolatos bármilyen bejelentését elektronikusan itt lehet megtenni: magyarorszag.hu. Postai úton a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság
(Budapest, 1820) címén, vagy személyesen lehet ügyet intézni. A pótlást ezen az űrlapon lehet kérvényezni.
Bejelentési kötelezettség
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére 15 napon belül köteles bejelenteni a külföldről nyugellátásban részesülő, hazatelepült magyar állampolgár, ha a külföldi nyugellátásra jogosultsága megszűnik, vagy ha a nyugellátása folyósítása szünetel, továbbá ha részére – magyarországi szolgálati idő alapján – egyezményes nyugellátást állapítanak meg, valamint azt a tényt is, ha a magyarországi tartózkodási helye megszűnik.
A gyám, gondnok, nevelőszülő köteles bejelenteni, ha e tisztsége megszűnik, illetve ha az Ellátottak utazási utalványán feltüntetett személynek már nem gyámja, gondnoka, nevelőszülője - írja a MÁK honlapján.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Csatornába hajtott a 15 éves autótolvaj – képek
- Ténylegesen szentté avathatják az "internet védőszentjét"
- Lezárták a 3-as főutat
- A merénylet árnyékában: kiderült, ki nyerné most az EP-választást Szlovákiában
- Kampalában és Montevideóban is terveznek szavazni magyarok
- Hergár Eszter: az MNB új "százasa" több szempontból is egyedi és különleges