A Barátok közt Tildája ma már édesanya: kolléganőjével egyszerre térnek vissza szülés után
Szabó Erika kisfia születése után egy évvel készül vissza dolgozni.
Szabó Erika egy évvel azután, hogy kisfia, Nolen tavaly októberben megszületett, az ősszel visszatér a munkához. Kisgyermekes kolléganője szintén ugyanebben a cipőben jár.
Szabó Erika a szülés után
A Barátok közt egykori Tildája rengeteg képpel örvendezteti meg rajongóit. Bár kisfiát mindig csak hátulról, anyukájához bújva vagy éppen anyukájára kötve, hordozóban, esetleg babakocsiban lehet látni, az egyértelmű a képekről, hogy a színésznő nagyon boldog édesanyaként.
- Úgy mentem el szülni, hogy a tervek szerint visszamegyek egy év után. A munkám ilyen szempontból szerencsés, nem kell mindennap bejárni, sőt aránylag kevés szerepet veszek vissza, csak havi 4-5 előadásom lesz - mesélte a Blikknek.
Azt is elárulta, hogy férje és a nagyszülők is tudnak majd vigyázni nagyrészt Nolenre, amikor ő dolgozik, de arra az esetre is van már terv, ha éppen nem.
– A kolléganőm, Tóth Eszter szintén akkor lett édesanya, amikor én, így együtt is térünk vissza. A teátrum pedig felajánlotta, hogy az egyik öltözőből kialakítanak számunkra egy babaszobát, ha nem tudnánk megoldani a gyermekeink felügyeletét. Ez nagyon kedves gesztus tőlük.
A színésznő addig is élvezi minden egyes percét az anyaságnak, emellett teljes pörgésben élik meg a mindennapokat.
Ő volt a Barátok közt első Tildája 24 éve: felismered A mi kis falunkban?
Erdélyi Tímea elárulta, miért imád a sorozatban szerepelni.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Reggeli
Dilemma podcast
A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Létezik ideális mennyiségű képernyőidő? Kétéves koráig ne is lásson okoseszközt a gyerek? Káros lehet a Mancs őrjárat? Mennyire egészségtelen alkalmazáson követni a gyerek lokációját? Hasznosak a szülőifelügyelet-alkalmazások? Melyek a dopamintúltengés jelei? Az online bullying kérdésköre: mi a különbség a vélemény, a kritika és a bántás közt? A Dilemma első évadának utolsó epizódjában többek között a fenti kérdésekre kereste a választ Mészégető Marcsi, a Hello Szülő főszerkesztője, Horváth Eszter, a Femina újságírója, valamint Pintér Ada műsorvezető.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!