HÍREK
A Rovatból

Több mint száz kilométerről is Szlovákiába járnak a magyarok élelmiszerért

Sokkal nagyobb akciókat lehet kifogni, mint Magyarországon, cigarettával például szinte vagyonokat lehet spórolni.

Link másolása

A komárnói szupermarketek parkolói hétvégente tele vannak magyar rendszámú autókkal, mesélte a G7-nek Hovanyecz István, aki már évek óta rendszeresen jár Szlovákiába vásárolni, és az ezzel kapcsolatos, praktikus információk megosztására egy Facebook-csoportot is üzemeltet, aminek a létszáma az elmúlt két hónapban hirtelen 60 ezerre nőtt.

A bevásárlóturizmus elsősorban a komárnói Kauflandra összpontosul, de a környező boltok is tele vannak magyarokkal a hétvégéken. Korábban csak a határ mentén élők jártak át, Hovanyecz facebook-csoportjában viszont

vannak olyanok is, akik több mint száz kilométert utaznak rendszeresen, hogy Szlovákiában vásárolhassanak.

Cigarettával számolva gyorsan látszik, hogy miért is éri meg ez nekik: ha akció van Szlovákiában, akár 5-600 forintot is lehet spórolni egyetlen dobozon, és ha 12-15 dobozzal vásárol valaki, már ki is jött a benzinköltsége az oda-vissza összesen 200 kilométeres útra.

A rendszeresen járók egybehangzó véleménye, hogy Szlovákiában „igazi akciók” vannak, azaz a magyarnál jóval nagyobb kedvezményeket lehet kifogni, és a felkészülés is könnyű, mert a szlovák üzletek akciós újságai előre elérhetőek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
5000 Ft lesz a belépő az üveghídra, ami az első fotókon nem is tűnik annyira üvegnek
Az üveghídra 5000 forint lesz a belépő, ám a zártkörű átadóünnepségen csak a kiválasztottak vehetnek részt, a legtöbb helyi lakos csak másnap próbálhatja ki a 4,098 milliárd forintos támogatásból megvalósult építményt.
Fotó: YouTube - szmo.hu
2024. május 27.


Link másolása

A Zempléni Kalandpark Facebook-posztja szerint 2024. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján, ünnepélyes keretek között átadásra kerül a Nemzeti Összetartozás Hídja.

Az üveghídra 5000 forint lesz a belépő, ám a zártkörű átadóünnepségen csak a kiválasztottak vehetnek részt, a legtöbb helyi lakos csak másnap próbálhatja ki a 4,098 milliárd forintos támogatásból megvalósult építményt.

A posztból kiderül továbbá, hogy a sátoraljaújhelyi és sárospataki lakosok az átadás másnapján ingyenesen kipróbálhatják a hidat lakcímkártya felmutatásával, míg mindenki más csak június 6-ától léphet rá 5000 forintért a majdnem rekorder függőhídra.

A híd ugyanis 80 méter magas és 700 méter hosszú, amivel eredetileg világrekordot állított volna 2021-ben, az építkezés megkezdésekor. Azóta azonban a csehek két év alatt, 3 milliárd forintból felépítették a Sky Bridge 721-et, egy 120 centi széles, 721 méter hosszú függőhidat, amelyen egyszerre ötszáz ember is áthaladhat, ezzel megelőzve minket minden szempontból.

A helyi polgármester korábban arról beszélt, hogy évente nagyjából félmillió vendégre számítanak, ám a beruházásnak sok helyi lakos egyáltalán nem örül - írta korábban a Népszava.

A Szárhegy, Májuskút, Szőlő és más, a tervezett híd alatt lévő utcák közel harminc lakója perközösséget is alakított, mondván, hogy a hatóságok az engedélyezésnél nem vették figyelembe, hogy a híd házakkal teli völgy fölé épül, ráadásul a terület egy része a Natura 2000-es természetvédelmi programmal védett. A közigazgatási bíróság viszont elutasította a lakók keresetét, azzal érvelve, hogy a többségi települési érdek felülírja az ő kisebbségi álláspontjukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Én is nagyon sok lábat vágtam le” - mondta Magyar Péter szolnoki nagygyűlésén Kulja András
A TikTokon népszerű influenszer, dr. Kulja András is ott volt a szolnoki eseményen, ahol arról is beszélt, hogy a legjobb ápolók és betegszállítók hagyják ott az egészségügyet, mert megalázó fizetéseket kapnak.

Link másolása

Folytatódott Magyar Péter országjárása: hétfőn Szolnokra látogatott a TISZA Párt politikusa, ahol többek között arról is beszélt, hogy sokkal rosszabb a helyzet a magyar vidéken, mint azt sokan gondolják. Magyar kiemelte azt is, hogy voltak ugyan nehézségek, de minden megyében csodálatosan fogadták őt az emberek.

"Tudják, hit nélkül semmit nem lehet elérni. Még egy focimeccset sem lehet megnyerni"

- mondta Magyar Péter Szolnokon hétfő este a Tiszai hajósok terén.

A TikTokon népszerű sebész szakorvos-jelölt, egészségedukációs tartalomgyártó és influenszer, dr. Kulja András is ott volt a szolnoki eseményen, ahol arról is beszélt, hogy a legjobb tanárok hagyják ott a pályát.

Ugyanez igaz a hazai egészégügyre: a legjobb ápolók és betegszállítók hagyják ott a munkahelyüket, mert megalázó fizetéseket kapnak.

"Nem tudom, hogy tudják-e, hogy miben vagyunk világelsők: amputációban. Mi, sebészek végezzük ezeket a műtéteket, én is nagyon sok lábat vágtam le. Ezeknek a betegeknek a 95%-a vagy cukorbeteg volt, vagy súlyos érszűkülete volt. Ez két olyan betegség, amit megfelelő prevencióval meg lehet előzni, és meg lehet menteni a betegnek a végtagját."

- mondta Kulja a szolnoki beszédében.

És hogy miért nem hallunk minderről? A szakember szerint azért, mert a kormány hozott egy olyan törvényt, hogy az egészégügyben dolgozók és a kórházigazgatók nem beszélhetnek ezekről a tényekről nyilvánosan.

"Erről beszélnünk kell, mert ha nem beszélünk róla, akkor nem tudjuk kijavítani a problémákat"

- tette hozzá dr. Kulja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Etyek fideszes polgármestere is elment Magyar Péter gyűlésére, de nem fél, hogy emiatt elveszíti az állását
Zólyomi Tamást a 444 kérdezte arról, miért félhetnek az emberek a környező településeken attól, hogy részt vegyenek Magyar eseményein vagy nyilatkozzanak róluk. Azt mondta, ő csak a saját nevében tud beszélni, de ő el mert jönni.

Link másolása

Etyek fideszes polgármestere, Zólyomi Tamás nem érti, miért tartanak egyesek attól, hogy megjelenjenek Magyar Péter eseményein, legyenek azok akár Felcsúton, Bicskén vagy a környékbeli településeken. Zólyomi a 444-nek azt mondta, nem aggódik az állása miatt, mert egy szabad országban élünk, ahol bár nem gondolkodunk egyformán, mégis „el kell mennünk, érdeklődnünk kell, beszélgetnünk kell”.

Zólyomit Magyar Péter hatvanpusztai és felcsúti eseménye után, a kegyelmi ügy központi helyszínén, Bicskén kérdezte a lap arról, hogy szerinte miért nem mernek a helyiek részt venni ezeken a rendezvényeken.

„Nagyon furcsa volt Magyar beszéde, mert eddig annál az asztalnál ült és onnan étkezett. Nem értem, hogy aki eddig közöttük ült, hogyan és mitől változott meg ennyire, és fordult át a másik oldalra. Ez különösen érdekes számomra, mert a másik oldal a nemzetközi egységben hívő és a hazánkat korábban kiárusító üzletemberek hálójában van”

– mondta Zólyomi.

Fontosnak tartotta meghallgatni Magyar Pétert, aki nemrég arról beszélt, hogy a magyaroknak be kellene temetniük az árkokat egymás között. Az etyeki polgármester azonban úgy vélte, hogy „ez a jelenlegi előadás semmiképpen sem arra mutatott, hiszen én lázításnak nevezném az árkok betemetése helyett. Én viszont kíváncsi voltam rá a saját szememmel, és meg akartam nézni, ezért vagyok itt.”

Zólyomit arról is kérdezték, miért félhetnek az emberek a környező településeken attól, hogy részt vegyenek Magyar eseményein vagy nyilatkozzanak róluk. Azt mondta, ő csak a saját nevében tud beszélni, de ő el mert jönni.

„Nem félek tőle, hogy elveszítem az állásomat, és azt gondolom, hogy egy szabad országban, még akkor is, ha nem gondolkodunk egyformán a dolgokról, el kell mennünk, érdeklődnünk kell, beszélgetnünk kell, és aztán összefogva együtt jó megoldásokat hozni a hazánkért.”

- mondta a 444-nek Etyek fideszes polgármestere.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A TEK főigazgatója belecsípett a Telex újságírójának oldalába - videó!
Az elég abszurd esetről felvétel is készült. Hajdu János azért csípett bele az újságíró oldalába, mert állítólag útban volt.

Link másolása

Orbán Viktor kampánykörútján történt az igen szürreális közjáték: Hajdu János, a TEK főigazgatója egyszerűen belecsípett Simor Dániel oldalába, mert a Telex újságírója állítólag útban volt.

A miniszterelnök kecskeméti kampányrendezvényén történt mindez.

Az esetről videó is készült.

A Media1 szerint Hajdu azért csípte meg az újságíró oldalát, mert útban volt. Hajdu korábban Orbán Viktor személyes főtestőre és a Fidesz biztonsági igazgatója is volt.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk