Szerelem nélkül még meglehet valahogy az ember, de KISZ-tagság nélkül?
Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány – szól az ítélet Szabó Magda népszerű regényében az egyik szereplőről. Sok olvasónak már elképzelhetetlenül távoli az a világ, amelyben a máig közkedvelt ifjúsági könyvek születtek, ahogy az is nehezen felmérhető, hogy miért jelenthette a KISZ-ből való kizárás a kaszton kívüliséget. Mennyire közvetítették a szocializmus ideológiáját a korai Janikovszky-regények, és hogyan lehetett úgy kicsúszni az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szeresse a könyvet? Többek között ez volt a témája annak a konferenciának, ahol a kultikussá vált pöttyös és csíkos sorozatról volt szó.
Generációk gyerekkorát határozták meg a Móra (1957 előtt Ifjúsági) Kiadó pöttyös és csíkos könyvsorozatai, köztük Thury Zsuzsa, Bálint Ágnes, Fehér Klára, G. Szabó Judit művei, amelyek nagy része manapság is olvasható kortárs ifjúsági regényként. Ezeket a főleg lányoknak szóló regényeket valami furcsa időtlenség veszi körül, annak ellenére, hogy az 50-es, 60-as, 70-es évek vagy még korábbiak tapasztalatáról van bennük szó. Nem szorul magyarázatra, hogy az Abigél-imádat miért képes teljesen magától értetődően kialakulni úgy, hogy az olvasó még a világon sem volt, amikor Szabó Magda megírta.
A korszak és műfajuk miatt ugyanakkor ezek a könyvek különösen ki voltak téve a szocializmus neveléspolitikai elvárásainak. A rendszer az ifjúsági regényre pedagógiai eszközként, a pedagógiára pedig az ideológia megalapozójaként tekintett, így már eleve a kiadáshoz is meg kellett felelni bizonyos feltételeknek. A közkönyvtárakban, az iskolai ajánlott és/vagy kötelező olvasmányok listáján nyilvánvalóan előnyben voltak azok a szerzők, akiknek a műveit alkalmasnak találták a szocializmus építésére.
Gyerek olvasóként ezek a feltételek valószínűleg vagy érdektelennek hatottak, vagy nem is tűntek fel annyira, pláne a rendszerváltás után cseperedetteknek, akik az úttörőmozgalomról legfeljebb a történelemórán hallottak, de újraolvasva elég sok részlet nyerhet új értelmet – erre világított rá a Károli Gáspár Református Egyetem, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, valamint a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola által szervezett konferencia, ahol többek között Janikovszky Éva közönségkedvenc könyveiről is szó volt.
A Szöszinek úgy sikerült kicsúsznia az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szerette
A népszerű és termékeny szerző, Gergely Márta az első regényéért, amit huszonéves szövőgyári munkásként írt, 1934-ben rögtön Mikszáth-díjat kapott, ma ugyanakkor szinte teljesen ismeretlennek tekinthető, a kortárs kritikákat leszámítva alig foglalkoznak az életművével. Egyik közkedvelt könyve, a Szöszi 1958-ban jelent meg, a pöttyös könyvek elindulásával egy időben, és jelentős médiavisszhang kísérte. Gergely végül trilógiát írt belőle, a középső részéből film is készült: a Házasságból elégségest szintén nagyon szerették a nézők Törőcsik Mari és Bodrogi Gyula főszereplésével.
Az első regényben az 50-es évek közepének pesti hétköznapjait követhetjük, amelyek minden küszködés, több műszakos robotolás és kritikus lakhatási körülmény ellenére sokaknak felemelkedést jelentettek, mind vagyoni, mind társadalmi szempontból. A szereplők ugyanis jellemzően olyan társadalmi csoportokhoz tartoznak, amelyek a háború előtt még rosszabb, még kilátástalanabb helyzetben voltak – mondta Rákai Orsolya, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
Gergely Márta ugyanakkor azt is jelzi:
kommunizmus ide, szocializmus oda, van felső kaszt.
Habár a korabeli sajtó elismerően írt róla, mégis felrótták neki, hogy nem ábrázolja kellően rokonszenvesnek, morálisan követendő példaképnek azokat a karaktereket, akiknek ez kijárna a társadalmi státuszuk alapján. A szerző a disszidensek fölött sem ítélkezik, és a rendszerrel elégedetlenkedők véleményét sem láttatja megalapozatlannak. Utóbbiak körét gyarapítja Szöszi anyjának második férje, Sándor bácsi, egy egyértelműen ellenszenves figura, a patriarchális, elnyomó családfő, aki presztízsből nem engedi Szöszit a fodrászüzletben dolgozni, de nem feltétlenül a politikai nézetei miatt dönt így.
Valójában nincs hibátlan karakter, mindenkinek van valami kendőzetlenül ábrázolt, antipatikus jellemvonása.
A kortárs recenziók a munkájában örömöt találó lány alakját feleltetik meg a szocialista emberideálnak, másrészt azt hangsúlyozzák, hogy a munka, mint az élet valódi értelme, segít átlendülni a neveltetésbeli hiányokon, traumákon, és kialakítani egy harmonikus egyéniséget. Talán elsiklottak afölött, hogy Szöszi a munkájával szemben is legalább annyira kritikus, mint mindennel és mindenkivel szemben. És bár Gergely Márta az 56-os események kortársi leírását adja, ebben sem azonosul az elvárt nézőponttal, érdekes módon mégis könyvheti siker lett a regénye. Úgy sikerült kicsúsznia az elvárások alól, hogy az olvasók és a kritika is szerette.
Szöszinek a külvilág folyamatosan azt a visszajelzést adja, hogy csúnya, buta, mogorva, tizenkettő egy tucat belőle, nem szerethető, és ezeket internalizálja. Miért is szeretné bárki, ha nem érdemli meg? A nagyanyja általánosnak tekinthető nevelési elvei szerint a gyereket nem szabad dicsérni, és ez a „védelmi célú ridegség” mai szemmel joggal tűnhet traumatizálónak, bántalmazónak. Habár lelkileg ellenálló személyiséget eredményez, az így felnövők célja a puszta túlélés, nem a kiteljesedés.
A kor fiataljainak gyerekkorát lefedő háború már eleve traumák sorozata, és van olyan szereplő, aki még Szöszihez képest is nehezített pályán mozog. A tizenhat éves, állami gondozásban felnőtt Nájlon Bébi szintén az elutasításból kovácsol erőt, önvédelmet, hiszen senkire sem számíthat. Bár nincs kimondva, egyértelmű, hogy prostituálódik, és teljesen kiíródik a legális társadalmi kapcsolatokból, életutakból. Szöszi maga is többször sodródik a kirekesztődés, a társadalom pereme felé, és kerül az öngyilkosság közelébe, ez pedig szintén nem olyasmi, ami a korabeli elvárásokat igazolná – összegezte Rákai.
Szerelem nélkül lehet teljes értékű az ember, na de KISZ-tagság nélkül?
A Szöszihez hasonlóan Janikovszky Éva két korai lányregénye, az 1960-as Szalmaláng és az 1962-es Aranyeső is felkeltette mind az olvasók, mind a kritika figyelmét. A szerző sokak szerint egyértelműen kiszolgálta velük a kor ideológiai feltételeit, ám azt is érdemes figyelembe venni, hogy gyakran visszatérő téma nála a történelem ábrázolása, láthatóan érdekli a múlt és jelen egymáshoz való viszonya. Ilyen értelemben az ideológia megjelenítése nemcsak az agitáció, hanem a dokumentáció igénye is – érvelt az előadásában Vigyikán Villő, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója. Habár Janikovszky későbbi műveinek legnagyobb erőssége a görbe tükör, ez a két könyv klasszikus, kissé szentimentális lányregénysémákat követ, véletlenszerű fordulatokkal.
A szereplők szűkebb világa és a „nagytotál” ugyanakkor nem különül el annyira, mint általában a lányregényekben, értelmetlen is lenne, ha a történelmi aktualitásokat, folyamatokat megpróbálnánk leválasztani a cselekményből. Az első generációs értelmiségiek küzdelmét például az Aranyeső főhőse, Burián Ágnes történetén követhetjük, aki olyan lehetőséget kap a továbbtanulásra, ami soha nem volt elérhető a családjában, és nagyon fájdalmas tapasztalat számára, hogy végül nem tud élni vele.
Vele ellentétben a Szalmalángban nem a hivatás, hanem a szerelem keresése a fontos. A főszereplő Palócz Vera egyik fellángolásból a másikba esik, és legalább akkora intenzitással éli meg az érzelmeit, mint amennyire a politikai nézeteiben szélsőséges. Amikor az olvasó rájön, hogy ezek miatt csak többé-kevésbé lehet komolyan venni, tart is tőle egyfajta távolságot, és bizony arra is bőven adódik alkalom, hogy az elbeszélővel együtt összekacsintson a főszereplő rovására:
Kérlek, ne mosolyogj Verán!
Vera a számára egyik legfontosabb tárgyat, az édesanyja fotóját a KISZ-tagkönyvében őrzi, amit az egyik legdrámaibb helyzetben oda is vág a szintén KISZ-tag barátnői elé, sőt egy ponton majdnem ki is zárják a mozgalomból. Ekkor tudatosul benne, hogy szerelem nélkül is lehet teljes értékű ember, de KISZ-tagság nélkül már csak többé-kevésbé. Mivel a regényben szereplő kamasz lányok ilyen nevelésben részesülnek, ez alapján tudják értelmezni és közvetíteni a saját világukat is.
Elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány
Az 50-es években több népszerű ifjúsági író is hallgatásra kényszerült. Nem publikálhatott mások mellett Szabó Magda, aki 1949-ben a már neki ítélt Baumgarten-díjat sem kaphatta meg, mert kegyvesztett lett a hatalom szemében, az addigi vallás- és közoktatásügyi minisztériumi állásából is kitették. A szilencium éveiben, 1957-ig tanítóként dolgozott, így első kézből tapasztalhatta, mik az elvárások a szocialista ifjúsággal szemben.
A tizenéves kamaszokról szóló, 1962-ben kiadott Születésnapban Mikes Jutka karaktere pontosan olyan, mintha róla mintázták volna az úttörők tizenkét pontját. Tanára gyermekarcú felnőttként jellemzi, a főszereplő Illés Bori szerint pedig elsősorban őrsvezető, és csak másodsorban lány.
Ő maga ennek a szöges ellentéte: unja az úttörőt, nincs benne szorgalom, és minden munkától irtózik, tudjuk meg a narrátortól. Az apja már-már szélsőségesen rossz véleménnyel van róla, és ilyen szentenciákat ad elő:
Aki kunyerál, aki hálátlan, akivel nem lehet értelmesen beszélni, az nem felnőtt. Aki folyton csak önmagára gondol, az sem az. Akinek az a legfőbb problémája, hogy legyen tűsarkú cipője, divatos ruhája, az fejletlenebb agyú egy ötödikesnél. Amíg az ember gyerek, addig köszönettel elfogadja, amit kap, és igyekszik érte hálás lenni. Aki gyerek, az hallgasson a szüleire, engedelmeskedjék nekik
– idézte a regényből Zászkaliczky Réka, az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. De végtére is milyen legyen egy kamasz, ha nem ilyen?
Érdekes és erősen irreális fordulópont a regényben, amikor Bori a házmester édesanyja balesete után gyakorlatilag két nap alatt felnőtté válik a helyette elvégzett munka hatására, és attól kezdve nagyon is kritikusan tekint saját magára. Szabó Magda gyerekhőseire az is jellemző, hogy nagyon önkritikus, már-már önostorozó hangnemben beszélnek, ami kapcsolódhat a kálvinista önvallomás hagyományaihoz is. Ez talán az Abigél főszereplője, Gina esetében a legegyértelműbb, de ott van a Születésnapban, az Álarcosbálban és a Tündér Lalában is.
Az erős didaktikus jelleg és a nyilvánvaló nevelő célzat miatt a szereplők mondatai könnyen veszítenek a hitelességükből, főleg Jutka esetében, aki Borihoz hasonlóan tizennégy éves. Maga a narrátor is gyakran válik ezeknek az üzeneteknek a közvetítőjévé, direkt módon megfogalmazott értékítéleteket és tanulságokat summázva, kevés teret hagyva a saját értelmezésnek. Olykor lekezelő hangnemben reflektál Bori kamaszos viselkedésére, és kifigurázza, hogy a gyerek olvasók tanulhassanak belőle, ugyanolyan nevetségesnek tartva például az áhítozást a magas sarkú cipőre.
Az úttörőmozgalmat hagyományosan ideologikusként azonosítjuk, de fontos hozzátenni, hogy a korszakban ez nagyon határozottan a kortárs csoportokat, az összetartozást jelentette, ami a mindenkori kamaszoknak kiemelten fontos
– hívta fel a figyelmet Rákai Orsolya. – Átszőtte a magánéletet, a szocializáció fontos platformja volt, sőt, szinte kizárólagos színtere. A hálózatból való kirekesztődés a teljes eltűnéssel volt egyenértékű, ahogy az bizonyos szereplők küzdelmén látszik is.
Mikes Jutka személyes élete például egyenlő a mozgalom hálózatosságával, ezen kívül nincsenek kapcsolatai. Mivel árva és gyakorlatilag a nagyanyja gondozója, az élete gyerekkorától kezdve arról szól, hogy másokról gondoskodjon. Ez utóbbi erősen összecseng azzal, amit Bori apja gondol az ideális gyerekekről, sőt ideális lánygyerekekről, és amit saját, korán meghalt, szintén Bori nevű húgában is felfedezni vélt. Még csak sámliról érte fel az asztalt, de már gyúrta a tésztát – emlékezik rá vissza. A másokért dolgozó, felnőttként élő lánygyerek ideálja azonban nem feltétlenül ideológiai, hiszen sokkal régebb óta van jelen a patriarchális társadalomban.
A kor népszerű regényeit forgatva eljátszhatunk a gondolattal, hogy kettős olvasást kínálnak a szövegek: egyrészt úgy is olvashatók, hogy kiszolgálják a szocialista irodalompolitika követelményeit, de olvashatók ironikusan is. Hogy ki melyik változatot választja, az legyen az olvasói szabadságára bízva.
