Lehoczky Tamara, a Toldy Ferenc Gimnázium végzős diákja felvételt nyert a világ alighanem legnagyobb presztízsű egyetemére, a Harvardra, a bostoni agglomerációhoz tartozó Cambridge-ben.
Az Index készített interjút a fiatal diáklánnyal, aki az interjút rögtön azzal kezdte: "Azt tudta, hogy én törökbálinti vagyok? Nem? Pedig Kovács Ferenc Soma, aki tavaly került be a Harvardra, ugyancsak törökbálinti, egy általánosba jártunk, ő egy évvel fölöttem – közli, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne Törökbálintról eljutni a Massachusetts állambeli elit egyetemre. – Föl is hívtak a szülei, amikor kiderült, hogy engem is felvettek".
Kovács Ferenccel és a szintén az első évfolyamot most végző Lontay Olivérrel hárman lesznek magyarok a Harvardon, ahová a jelentkezők mintegy 3,5 százalékát veszik csak fel, és ahol 12 százalék a külföldi hallgatók aránya.
„Azok után, hogy kiderültek az amerikai jelentkezéseim eredményei, komoly fejtörést okozott a döntés – beszél a kellemes gondokról. – Merthogy a Harvard mellett felvettek az NYU-ra, azaz a New York Universityre meg a Columbiára is. Ezek mind magánegyetemek. A végén két egyetem maradt, a Harvard és a Columbia, nem volt könnyű választani. Hogy mi döntött a Harvard mellett? Egyrészt a presztízse, másrészt pedig az, hogy én politikatudományt szeretnék tanulni, amiben nagyon erős a Harvard, olyannyira, hogy világelső. Bocsánat, hogy folyton angolul beszélek, és political science-et mondok, de a magyar »politológia« nem egy adekvát fordítása ennek" – részletezte a fiatal lány.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- A legváratlanabb helyről és időpontban érte brutális támadás Magyar Pétert Gyurcsány Ferenc elindította a pünkösdi ünnepet.
- Eljött a pokol Magyarországra 90 km/h-s szél, jégeső, özönvíz: ezekre a vármegyékre frissítették a riasztást.
- A móri gyilkossághoz vezetnek a budapesti TEK-akció szálai? Itt a rendőrség válasza K. Ede elfogására.
- Magyar Péternek most lett elege, feljelenti Orbán Viktort A Fidesz legújabb, "Háború" feliratú plakátján akadt ki a TISZA Párt listavezetője.