A magyarok 83 százaléka rossznak látja a gazdasági helyzetet – csak Peruban pesszimistábbak az emberek
Közzétette április jelentését az Ipsos az országok általános hangulatáról és arról, hogy melyik államban mitől félnek leginkább az emberek – szúrta ki a 24.hu.
Januárban a világ lakosságának 59 százaléka gondolta úgy, hogy alapvetően rossz irányban mennek a dolgok. Áprilisban már kicsivel többen, 62 százaléknyian gondolták így.
Feltűnő Magyarország helye a listán:
Ennél borúsabban csak Peruban látják a helyzetet, ott 87 százalék gondolja azt, hogy minden rossz, vagy legalábbis rossz irányba halad.
A régióban Lengyelországban mérték még a hangulatot: ott januárban 43 százalék volt pesszimista, míg áprilisra nagyot ugrott a számuk, 59 százalékra.
Gazdasági szempontból sem túl derűlátóak az emberek a világon: a megkérdezettek mindössze 38 százaléka gondolta úgy, hogy országa gazdasági helyzete jó.
A vizsgált országok között ezzel az eredménnyel hazánk hátulról a harmaid helyet foglalja el az országok rangsorában.
Az Ipsos rákérdez arra is, mik azok a problémák, amik a legjobban aggasztják az adott ország lakosait. A magyaroknál ez sorrendben:
- a korrupció
- a szegénység
- az infláció
- a munkanélküliség
- és a bűnözés.
Kisebb arányban felkerült még a listára egy nemzetközi katonai konfliktus veszélye, a klímaváltozás és a terrorizmus is.
via 24.hu