2p

Az ortodox húsvét alkalmából üzent az orosz elnök.

Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában.

"Fontos kiemelni az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek kreatív és gyümölcsöző munkáját, amelynek célja gazdag történelmi, kulturális és szellemi örökségünk megőrzése, a család intézményének megerősítése, a fiatalok nevelése, valamint az olyan maradandó értékek és erkölcsi irányelvek megerősítése a társadalomban, mint a felebaráti szeretet, az irgalom és az együttérzés. A lelkipásztorok mindig is együtt voltak az emberekkel. És ma, a súlyos kihívások közepette a keresztény vallási szervezetek hatékony, önzetlen segítséget nyújtanak azoknak, akiknek támogatásra és odafigyelésre van szükségük" - állt az államfői az üdvözletben, amiből az MTI idézett.

MIközben ezeket a szavakat olvashatták a hívei és a hívők, Putyin csapatai tovább bombázták az ukrán állásokat, köztük polgári célpontokat is. A legfrisebb hadijelentést itt olvashatják:

"Ma külön imádkozunk orosz országunkért, amely nehéz, talán bizonyos értelemben sorsdöntő megpróbáltatásokon megy keresztül. Kérjük az Urat, hogy védje meg országunk szent határait" - mondta Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a Megváltó Krisztus székesegyházban megtartott húsvét éjszakai liturgia utáni prédikációjában.

A pátriárka azt is hangoztatta, hogy ma a híveknek imádkozniuk kell "a hatóságokért és a hadseregért" is, valamint azokért, akik ma, a sokak számára békés időszakban "nemcsak az egészségüket, hanem az életüket is elveszítik a haza védelmében". Kirill reményét fejezte ki, hogy az Úr megállítja az Oroszország és Ukrajna közötti "testvérháborút", és hogy a jelenlegi nehéz megpróbáltatások által tovább erősödik az emberek hite és Istenbe vetett reménye. Az éjjeli liturgián az államfő is jelen volt, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester társaságában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megvan, hogy ki nyerte meg a litván elnökválasztást
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 07:24
Gitanas Nauseda folytathatja az eddigi munkáját.
Nemzetközi Több tucat palesztin halt meg egy támadásban Rafahban
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 06:27
Több tucat palesztin halt és sebesült meg egy izraeli támadásban Rafahban, a Gázai övezet déli csücskén vasárnap este - jelentették palesztin orvosi források.
Nemzetközi Zelenszkij most nagyon szeretne békét - Amerikától és Kínától kéri
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 17:44
Joe Bident és Hszi Csin-pinget is meghívta Svájcba az ukrán elnök, hátha ők el tudják hozni a valódi békét. Ment az üzengetés a nyugati fegyverek oroszországi bevetése ügyében is.
Nemzetközi Olaf Scholz továbbra is hátra kötve tartaná Ukrajna fél kezét
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:53
Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.
Nemzetközi Nem jött be Macron számítása: már menekíteni kell francia területről az európaiakat
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 16:07
A rendőri erősítések és az elnöki látogatás ellenére sem javult a helyzet a lázongó szigetcsoporton.
Nemzetközi Medvegyev már radioaktív hamut vizionál Varsóba - megszólalt Lavrov is
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 15:26
Az elmúlt napok hírei kapcsán durrant el néhány vezető orosz politikus agya.
Nemzetközi Megszólaltak a szirénák Tel-Avivban - mi történik?
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 14:29
Hónapok óta nem érték el palesztin rakéták Izrael belső területeit, most mégis menedéket kellett keresnie Tel-Aviv lakóinak.
Nemzetközi Új hírek érkeztek Robert Ficóról, még mindig van miért aggódni
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:56
Párttársa és a kórház is nyilatkozott a meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.
Nemzetközi Készülődik Brüsszel elfoglalása? Nyilvánosan udvarol Orbán Viktor francia szövetségese Giorgia Meloninak
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 13:28
De egyelőre úgy tűnik, kosarat kap, és nem fuzionál a két nagy jobboldali pártszövetség.
Nemzetközi Sokkoló felvételen látható a harkivi áruház elleni támadás pillanata, tovább nőtt a halálos áldozatok száma
Privátbankár.hu | 2024. május 26. 12:33
Biztonsági kamera felvétele került elő a lebombázott áruházból, amelyben több mint 200-an tartózkodhattak a támadás pillanatában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG