Durván lefogyott, a pszichiátriára került miatta az Ázsia Expressz sztárja
Ezt nem láttuk jönni.
Balogh Szimonetta barátnője, Gelencsér Tímea oldalán szerepelt a TV2 Ázsia Expressz című műsorában.
Szimonetta őszintén beszélt testképzavarairól és saját életének nehezebb időszakairól. A TV2 Ázsia Expressz című műsorából ismert lány elárulta, hogy mindössze 38 kiló volt, amikor belépett abba a pszichiátriai intézménybe, ahol végül elkezdett súlyt szerezni.
– Nálam úgy kezdődött, hogy először bulimiás voltam, elkezdtem hánytatni magamat és ott egyre lentebb mentek a kilók, amik nagyon tetszettek. Utána egy idő után szólt a tesóm, hogy szokta hallani, hogy a vécében csinálom. Utána pedig egyre többen a környezetemben, hogy érzik rajtam a hányásszagot stb… Úgyhogy elkezdtem kicsit óvatosabb lenni, mert ez kellemetlen, meg nem annyira dicsekszik vele az ember
– mesélte a Talk TV műsorában Szimonetta, akinek egy idő után a hánytatástól a torka is elkezdett fájni.
Szimonetta a műsorban arról is beszélt, hogy
mindig beállított magának egy célsúlyt, amivel már boldog lesz.
De ha ez megjelent a mérlegen, két másodpercig tudott neki örülni, és utána úgy volt vele, ha ezt sikerült elérnie, tud még lejjebb is menni.
17 voltam, amikor kórosan sovány lettem. Sok pszichiátrián voltam, de
arra a pszichiátriára, ahol végül elkezdtem hízni, súlyt felszedni, oda már 38 kilóval kerültem be.
Azt el lehet képzelni, mennyire vékony.
– fogalmazott a pszichológusnak készülő fiatal, aki azt javasolja, ha valaki ilyen betegségben szenved, forduljon szakemberhez.
Kérünk, állj meg egy pillanatra, és nézd meg Kósa L. Adolffal készült megrendítő videónkat, köszönjük
Ezeket olvastad már?
Most jött a riasztás! Ezekre a megyékre pillanatokon belül lecsaphat a pokoli időjárás
Döbbenet: ez derült ki Molnár Csilláról és Zámbó Jimmyről
Most kibukott: ezt beszélik a divatszakmában Galambos Bogi milliárdos párjáról
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?