Kihúzták az Ötöslottó 2024/20. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum.
Tragédia a magyar cirkuszban: óriási oszlop csapódott a közönségbe a hétvégi előadás közben
Szombat délután három órakor a Richter Florian Cirkusz soproni előadásán baleset történt, egy néző súlyosan megsérült – tájékoztatott hivatalos Facebook-oldalán a cirkusz.
Szerencsétlenség történt szombat délután három órakor a Richter Florian Cirkusz soproni előadásán. A lengőtrapéz produkció közben egy szerencsétlen baleset következtében az egyik néző súlyosan megsérült. A Telex információ szerint egy 2,5 méteres tartóoszlop csapódott a közönség soraiba. A lap egyik olvasója, aki részt vett az eseményen, arról számolt be, hogy a baleset a szünet utáni első számban történt.
Elmondása szerint, „először a cirkusz négy pontjára 2,5 méteres fémrudakat feszítettek ki, erre tették rá a védőhálót. Az utolsó artista tripla szaltót ugrott, a vele szembeni légtornász viszont nem tudta őt elkapni, lezuhant a hálóba. A cölöp ekkor elengedett és erőből a közönségbe csapódott”. A szemtanú szerint a kifeszítőrúd nagy erővel csapódott a közönségbe, ahol a rúd az ötödik sort is elérte.
A cirkusz Facebook-bejegyzése szerint a baleset miatt a szombat 18 órai előadásuk elmaradt, viszont akinek erre az időpontra volt megváltott jegye, az a vasárnapi 11 órai vagy a 15 órai előadásra érvényesek. A Richter Florian Cirkusz teljes bejegyzése itt olvasható:
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból