"Nem tudnám megmondani, önöknek mi jár a fejében, de valamennyit le tudok olvasni az arcukról. Valamennyi érzelemről van saját fantáziám, de azért megpróbálok erre rezonálni. Ez az empátia. Persze az is, amikor segítünk az öreg néninek az emeleten, pénzt adunk a hajléktalannak vagy megvesszük a Fedél nélkült. Vannak ilyen aktusok, de a legfontosabb, hogyan ne legyünk ennyire individualisták. Hiszen egyre inkább úgy tűnik, az csinálja jól, aki magával foglalkozik, mert más úgysem foglalkozik ővele” - kezdte Tari Annamária.

A pszichológus elmondta, az utóbbi húsz évben az individualizmus együtt nőtt a társadalmi nárcizmussal. Ez magával hozta, hogy kicsit önzőbbek, kicsit nagyképűbbek lettünk. Az ember próbálja tartani magát valamire, mert szorong attól, hogy nem pótolhatatlan. Ilyenkor indokoltnak tűnik az empátiátlan működés, hiszen meg kell védeni önmagunkat. Máskülönben elkapnak, kilöknek, leváltanak, elküldenek, bukjuk a pozíciónkat.

“Ha bármikor pótolható vagyok, de folyamatosan jól kell teljesítenem, megjelenik az imposztor-szindróma: ‘hiába vagyok a legjobb, biztos ki fog derülni, hogy nem tudok semmit, és le fogok bukni’. Ez gyakran vezet oda, hogy az ember nehezen barátkozik, nehezen mosolyog. Végül egyetlen empatikus szempár marad neki, akivel még viszonylag őszintén elmegy kávézni, miközben egy ötezer fős cégnél dolgozik. Ez a helyzet akkor tud javulni, ha kapcsolatot teremtünk önmagunkkal.”

Már 8-10 éves kislányok is küldenek magukról fotót

"Ami a mesterséges intelligencia térnyerését illeti: arra vigyázni kell, hogy akinek a kezébe kerül, az valamilyen tudatossági fokon kezelje, és ne a meglévő hülyeség fokozódjon" - emelte ki Tari Annamária. Hiszen ma már bárki letölthet egy alkalmazást, amivel a fékezetlen indulatait kifejezheti és agressziót mutathat.

“Vannak olyan alkalmazások is, amikkel fotón bárkit “levetkőztetnek. Nem az a baj, hogy egy 50 pluszos ember unatkozik, és ezzel szórakoztatja magát - na jó, picit az is baj. A deepfake és az AI mentén kialakuló bántalmazás vagy pedofília viszont már nem a 15-18 éves korosztálynál kezdődik: 8-10 éves kislányok is küldenek fotót. A legtöbb kapcsolat ráadásul nem kipróbált, teherbíró érzelmi kapcsolat, hanem ilyen "írogatós”, ami valójában nem szolgál bizalommal. Ebben az értelemben az információtechnológia kihúzza az empátiát a kommunikációból. Ha nagyon szeretlek és nagyon sajnállak, 63 emojival sem helyettesíthető, hogy ténylegesen, verbálisan mondjam el. Minél többet kéne akár csak telefonon is beszélgetnünk. Ez lehetőséget ad rá, hogy empatizáljak a másikkal, például mikor azt hallom, hogy mindjárt bőgni fog. Ha ugyanezt két síró fejjel írja le, inkább azon gondolkozom, mit válaszoljak erre frappánsan.”

Mama, gyere ide!

Tari Annamária szerint sokakat a robotpilóta működtet: az ember tekeri a hétköznapokat egymás után, reggel felkel, elmegy dolgozni, aztán vásárol, hazamegy, csinálja az életét. Ez azért probléma, mert elfeledkezik arról, hogy beszélgessen önmagával. Na nem úgy, mint egy skizofrén. Hanem úgy, hogy legalább hetente egyszer leül egy székre és végiggondolja, milyen érzelmi minőségben él és min tudna változtatni? Mikor és miért szorong?

“Egy főnök, egy hülye kollégánk, egy éppen minket utáló barátnő, rosszabb esetben egy zaklatottan működő párkapcsolat is el tudja érni, hogy az ember egyedül érzi magát a világ kerekén. Mint egy háborús filmben a haldokló katona, legszívesebben azt mondaná, hogy ‘Mama, gyere ide!’ Ezt hívjuk szeparációs szorongásnak. Optimális esetben tudjuk kezelni, az élet nehéz helyzeteiben meg elválik, hogy tudjuk-e.”

Akinek nagy a szeparációs szorongása, annak érdemes visszagondolni azokra az időkre, amikor még nyugodtabbnak érezte magát. Ha ugyanis az embernek van érzelmi kapcsolata önmagával, tudja kezelni az élete helyzeteit és bízni másokban, akkor lesz lehetősége az empátiás odafordulásra is. Ennek a bizalomnak viszont a pszichológus szerint meg kell erősödnie:
“Hiába a legtöbb alkalmazás, hiába a legklasszabb TikTok-videó, legyen ember, akivel tényleg beszélgetünk! Miért kell ez? Az ember a beszélgetésben kaphat és nyújthat vigaszt, érzelmet, együttérzést. Könnyű érzelmileg magunkra maradni ebben a világban. Olyankor arra kell gondolni, hogy ha én szeretek valakit, akkor majd viszontszeret, és ez nem egy közhelyszótári mondat. Arról szól, hogy ha képes vagyok rezonálni egy másik emberrel, akkor mégiscsak nyílik a világ nekem: megismerem az ő szempontjait, megpróbálhatom szeretni és elfogadni” - zárta Tari Annamária az előadását.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!