Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

– A Fidesz a háború és a béke kérdését tette a kampány fő témájává. Ön szerint ez jó döntés?

– Ez a valóság. A választások megnyerésének feltétele, hogy jól határozzuk meg a választás tétjét. Az idei önkormányzati és európai parlamenti választások tétje pedig a háború vagy béke, a marakodás vagy gyarapodás jövőképe. Sajnos olyan világban élünk, amelyben az ukrán–orosz háború kitörése óta megváltoztak a játékszabályok. A II. világháború és a hidegháború befejezése óta szerencsére nem volt realitása annak, hogy Európában nagy fegyveres konfliktus törjön ki. Most azonban Keleten háború dúl, az Európai Unió és a NATO pedig egyre közelebb kerül a konfliktusba való belépéshez. Ez történelmi kihívás. Mi olyan ország vagyunk, amely a XX. században két világháború kárvallottja volt. Nincs olyan magyar család, amelynek ne lenne személyes vesztesége, éppen ezért a magyarok számára elképzelhetetlen, hogy újabb háború legyen osztályrészük. A magyarokat sok kérdés osztja meg, de azt hiszem, az mélyen összeköti a II. világháború után felnövő nemzedékeket, hogy békét akarnak. Ebben szerintem még a baloldali, liberális honfitársaim sem kivételek, ezért is feladatunk, hogy számukra is rámutassunk: amikor az általuk támogatott politikusok Ukrajna katonai támogatásáról beszélnek, az minden, csak nem pacifizmus. Az a háborús gépezet etetése, a háború eszkalálása: Magyarország háborúba rángatásának a receptje. Ez életveszélyes politika, amit meg kell állítanunk, amíg nem késő. Ezért olyan kormányra van szükség a parlamentben és olyan többségre az EU-ban, amely meg akarja és meg is tudja fékezni az ukrajnai háború továbbterjedését.

– De NATO- meg EU-tagok vagyunk. Ha a katonai szövetség vagy az Európai Tanács valahogyan dönt, nem lóghatunk ki a sorból.

– Ez nehéz kérdés. A szomszédban dúló háború abba a helyzetbe hozta a Fideszt, hogy sok mindent újra kellett terveznünk, a feladat pedig nem egyszerű: lojális és bizonyos értelemben kiszolgáltatott tagja vagyunk a szövetségnek, hiszen a biztonságunkat az Észak-atlanti Szövetség, ezáltal pedig a világ legerősebb hadserege garantálja. Legalábbis addig, amíg a balliberális európai politikusok háborúpárti politikája el nem idegeníti a NATO-tól annak legerősebb tagját, az Egyesült Államokat, ahogy arra Trump ex- és remélem, leendő elnök már figyelmeztetett. Nekünk tehát érdekünk, hogy a NATO és az unió erős legyen, de az előbb elmondottak miatt ehhez most mindkettő esetében béke kell: az EU gazdasági magához téréséhez és a NATO egyben tartásához is. A nemzeti érdek tehát világos: nem a háborúra, igen a békére. Nem a gyengülésre és szétesésre, igen a gyarapodásra és a szövetségeink megerősítésére. Korunk magyar politikai elitjének ezért az a legnagyobb feladata, hogy kitalálja, miképp lehet ennek a politikának többséget szerezni itthon és Európában is. Ez nehéz, mert nem csak Magyarországon erősödtek meg a háborúpárti hangok, az európai politikai színtéren is vannak már olyan vezető politikusok, akik arról beszélnek, hogy a NATO-szövetségeseknek is meg kellene jelenniük a lövészárokban Ukrajna oldalán. A nyugati nagyhatalmak háborúpárti kormányokat és politikai többséget akarnak látni a nemzeti parlamentekben, ahogy az például Lengyelország esetében már megtörtént. Még meg sem száradt a tinta az új lengyel kormány okmányain, már atomfegyverek telepítéséről beszélnek. A veszély tehát valós, nem szabad félvállról venni.

Korábban írtuk

– Nemrég azt nyilatkozta, hogy sok fegyvert kell vásárolnia Magyarországnak. Ez békepárti álláspont?

– Felértékelődött, hogy egy ország milyen katonai képességekkel rendelkezik. Nekünk, magyaroknak meg kell birkóznunk azzal, hogy nem vagyunk elég nagyok földrajzi és demográfiai, illetve nem elég erősek katonai értelemben, pedig az elmúlt hónapok és évek tapasztalatai arra figyelmeztetnek minden európai országot, hogy amíg nincs közös, európai hadseregünk, addig a nemzeti hadseregek megerősítésének nincs alternatívája. Mi, magyarok egyébként ebben előbb ébredtünk, mint a többiek, ez jól látszik az országban zajló haditechnikai fejlesztéseken. A realitás mindenesetre az, hogy a következő évtized a nemzetek szuverenitásának kérdéséről fognak szólni, a nemzetek erejének pedig meghatározó pontja, hogy hány állampolgáruk, mennyi katonájuk és milyen hadseregük van. Ma az európai középosztály nem lehet biztos abban, hogy gyermekei és unokái abban a jómódban, biztonságban és a hagyományos európai életmód szerint fognak élni, mint az elmúlt évtizedekben. Ezt a kihívást csak most lehet kezelni.

Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

– Vagy abban, hogy nem lesz-e újból sorkötelezettség.

– Mi ezt a magunk részéről kizártuk, de kétségtelen, hogy az előbb mondottak szerint a nemzeti hadseregre többet kell költenie mindenkinek. Ez nekünk nemcsak NATO-kötelezettség, hanem elemi nemzeti érdek is.

– „A Kárpátoktól délre Magyarországnak kell a legerősebb, legvonzóbb országnak lennie logisztikai és politikai értelemben is. Ehhez a kormány mellett erős gazdaság is szükséges”, nyilatkozta pár éve egy interjúban. Válság, infláció, háború. Mennyire reális ez a cél a mostani politikai-gazdasági környezetben?

– Aki a magyar politikában van, annak tudnia kell, hogy miért lett politikus. Egy magyar politikus alapvetően azért küzd, hogy a Kárpátoktól délre Magyarország legyen a térség legerősebb állama. Gazdasági értelemben az elmúlt 14 évben nagyon komoly dolgokat értünk el, gondoljunk akár a GDP-re, akár az életszínvonalra vagy az ország általános fejlettségére. Ma másképpen élnek a magyarok, nemcsak mint a kilencvenes években, a rendszerváltás sokkot jelentő, korai időszakában, hanem 2010-hez képest is, hiszen gyengén fejlettből azóta közepesen fejlett országgá kezdünk válni, amely politikailag a méretein túlmutató tekintéllyel és befolyással bír az európai, sőt a nemzetközi politikában. Ez komoly teljesítmény, minden magyar büszke lehet rá. Csakhogy közben megváltozott a koordináta-rendszer: a világ átalakulóban van, újra kell definiálnunk Magyarországot, újra meg kell határoznunk hazánk helyét ebben az átalakulásban. Meggyőződésem és politikai krédóm, hogy Magyarországot a térség kulcsállamává kell tenni. Aki Keletről Nyugat felé akar tájékozódni, kereskedni, együttműködést kötni, annak álljon érdekében ezt rajtunk keresztül tenni! Aki harmadik országként az EU-val akar üzletelni, mint például a kínaiak, azok Magyarországon keresztül akarják és tudják ezt megtenni: itt valósítsanak meg olyan pilotprojekteket, mint a Budapest–Belgrád vasútvonal, amely más országok számára is mintául szolgálhat. A történelmi léptékben gondolkodó politikusoknak nem az a dilemmájuk, hogy miként kapcsolódjanak az időnként már-már dél-amerikai szappanoperák színvonalát idéző vagy alulmúló politikai jelenségekhez. Ennél jóval nehezebb intellektuális föladvánnyal küzdenek. Hogyan és hová pozicionálják ebben a kaotikus világban Magyarországot? Ez óriási felelősség, mert amilyen döntéseket most hozunk, az évtizedekre eldöntheti hazánk sorsát.

Felújítás Veszprémben, a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram keretében

– Ha már dél-amerikai szappanoperák. Sarkos véleményt fogalmazott meg Novák Katalin botrányáról és Varga Judit ügyéről.

– Politikai versenyhelyzet van, amiben a Fidesznek össze kell szednie magát, és vissza kell szereznie az elveszített választói bizalmat. Ennek az országnak a békéjét és biztonságát a Fidesz tudja garantálni, mindenki más sunnyog ebben a kérdésben vagy éppen dollárcselédként viselkedik, és kiszolgálja a háborúban érdekelt nyugati erőcsoportok érdekeit. A 2008-as világgazdasági válság azt üzente, hogy a liberális gazdaságfilozófia, amely addig a jóléti állam fedezetét adta, megbukott. Ez válságot okozott, amire a politikában alapvetően két nagyon különböző válasz született: világkormányzás, még nagyobb globális erőtérfoglalás, ami azzal jár, hogy dühödten igyekeznek eltüntetni minden különbséget, ami ember és ember között van, nemcsak a kulturális, nemzeti, hanem gyakran még a biológiai téren is, hadd oldódjunk fel a nagy tégelyben: világ globalistái, egyesüljetek! A másik válasz ennek az ellenpontja, és azt mondja, hogy erős nemzetekre és erős nemzeti kormányokra van szükség, amelyek képesek helyben hatékony szabályokat hozni, hogy megvédjék az embereket. Aki hazájban, szuverén módon gondolkodik, próbálja lokálisan megérteni és képviselni az emberek érdekeit. A Fidesz ebben – egy-egy kérdéstől eltekintve – szinte társtalan a Parlamentben, legalábbis másnak nincs birtokában az a felhatalmazás és politikai erő, mint nekünk. Erre az erőre pedig egyre inkább szükség van egy olyan korban, amikor az ellenfeleink már a látszatra sem ügyelnek, és nyíltan külföldről finanszírozva működnek. Márpedig régi igazság, hogy az rendeli a nótát, aki a számlát fizeti.

– Hát Magyar Péter? Ő a fideszes bűvészkalapból pattant elő.

– Aki a Fideszből, ebből a valóban sokszínű, de egységesen szuverenista erőből ma kilép, az bizony az ország érdekeivel ellentétesen cselekszik, hiszen most különösen igaz az, hogy erős kormányra és erős politikai közösségre van szükségünk. Nehéz ezt másnak látni, mint egy közösség, egy nemzeti ügy elárulásának. Amúgy különös dolog ez, mert az árulást általában szeretik a másik oldal képviselői, az árulókat viszont hosszabb távon nem, hiszen sosem bízhatnak meg bennük teljesen. Árulással nem lehet új történetet kezdeni.

– Ízlése szerint való, hogy celebesedik a politika?

– Sajnos az egész világ politikai élete celebesedik és egyre felszínesebbé, leegyszerűsítőbbé válik. Az új generáció politikusai általában kiváló teljesítményt nyújtanak a közösségi médiában, reggeltől estig Facebook-posztokkal szórakoztatják önmagukat és a rajongóikat, szerintem azonban tévednek, ha ezt összekeverik a közéleti munkával és teljesítménnyel. A politikából és közéletből a munkát, a tapasztalatszerzést, a szenvedést nem lehet megspórolni. Azok válnak nagy politikussá, akik tapasztalatot gyűjtöttek, akik különféle politikai közösségeket vezettek győztes és bizony vesztes csatákban, akik megküzdöttek az igazukért és a közösség által rájuk bízott ügyekért. Vesztes helyzetből eredményt elérni százszor nehezebb, mint lájkot gyűjteni egy poszt alá. És értékesebb is, méghozzá objektíve: az emberek hétköznapjaiban mérhető módon. A mai magyar politikában túl sok a blabla, és kevés a cselekvés. A cselekvésre kész és képes egyéniségek egyre inkább háttérbe szorulnak, így többnyire elmennek a gazdasági szférába. Tisztában vagyok vele, hogy kisebbségi, sőt régimódi álláspontot képviselek, de nem akarom magamat másnak mutatni, mint ami vagyok: nemzeti konzervatívnak. A fideszesek természetesen nem hibátlanok, de egy dologban megkérdőjelezhetetlenül jobbak, mint ellenfeleik: helyben és országosan is sokat dolgoztak közösségeik előrejutásáért. Nálunk nemcsak szöveg van, hanem tettek is – ezt még az ellenfeleink sem szokták elvitatni.

– Irodájában körülnézve látszik, hogy az empire a kedvenc stílusa. Kifejez ez egyfajta értékrendet is?

– A hagyományokat tisztelő és szerető ember vagyok. Vannak, akik szerint talán korszerűtlen is. A politikai divatokat mondjuk tényleg nem követem. Széchenyi István tárcájának örököse vagyok, ő volt az első közlekedési miniszter Magyarországon, a magyar közlekedésügytől elválaszthatatlan annak története. Nem árt, ha a hivatalban lévő közlekedési miniszter ismeri a magyar közlekedés történetét, illetve történelmi jelentőségét. Szerintem aki egy kormányt képvisel, az Magyarországot képviseli. Ezért is fontosnak tartom a rendezett környezetet, de a szimbolikus tereket is. Ezért ülünk most például egy Nagy-Magyarország-térkép alatt, ami történetesen az 1887-es közlekedési térképe az országnak. A boldog békeidőkben a közlekedés volt a modernitás fokmérője, ahogy napjainkban a digitalizáció. A mobilitás és a közlekedés minősége tette a XIX. századi Magyarországot versenyképessé Nyugat-Európa nagy nemzeteivel szemben is. Ezért messze nem csupán városi legenda az, hogy a magyar közlekedéshálózat tönkretétele is fontos szempont volt a trianoni diktátumban. Nagyon is cél volt, hogy Magyarország katonai képességét meggyöngítsék. Nem lehet ezért úgy megszervezni az ország mai közlekedését, hogy ne tekintenénk rá történelmi és tágabb, földrajzi perspektívából, közép-európai léptékben is.

– Ilyen téren milyen elmaradásaink vannak?

– Vannak, bár nagyon sok mindent elértünk már. 3 ezer kilométernyi gyorsforgalmi úthálózatunk van a korábbi ezer helyett; kivittük az autópályákat az országhatárig; a megyei jogú városokat bekötöttük az autópálya-hálózatba; és még óriási jövő és lehetőség rejlik az autópálya-bővítésekben. A magyar hálózat fejlesztésére a következő tíz évben az autópálya-koncessziós társaság tízmilliárd eurós beruházást vállal, és nekünk is van egy fejlesztési programunk, ami a koncesszióba nem adott úthálózat bővítéséről szól, új autópályák és meglévők négysávosításáról mintegy 9 ezer milliárd forint értékben. Magyarország geopolitikai adottságai az ukrajnai háború miatt is felértékelődtek. Ez most az egyik legfontosabb kelet–nyugati kereskedelmi és személyszállítási útvonal a térségben, hiszen az infrastrukturális és logisztikai hálózatunk is jobb, mint a szomszédainké, de további fejlesztésekre van szükség.

Az országbérlet bevezetése után

– Pedig nemrég bezártak vasúti szárnyvonalakat. Ilyet utoljára a 2010 előtti politikai garnitúra tett.

– Nem bezárásról van szó, hanem járműváltásról. A különbség a 2010 előtti időhöz képest, hogy ők nem küldtek az ott élőkért autóbuszt, hanem otthagyták őket mindenféle államilag biztosított közlekedési megoldás nélkül. A magyar közlekedést nemcsak az új tarifarendszer megalkotásával és bevezetésével próbáltuk mindenki számára vonzóbbá tenni, hanem annak a jognak az érvényesítésével is, hogy minőségi, fönntartható eszközökkel ingázhasson naponta mindenki, éljen bár nagyvárosban vagy vidéken. A következő fél évben szeretnék egy olyan személyszállítási törvényt előterjeszteni, amelyben pontosan meghatározzuk és körbebástyázzuk ezt a jogot, vagyis azt, hogy hogy milyen módon jogosult egy magyar állampolgár a lakóhelyéről államilag biztosított tömegközlekedési eszközzel a járási vagy megyeközpontba eljutni. Azt tartom a szolgáltatási szint nemzeti minimumának, hogy minden honfitársunk délelőtt és délután is legalább két alkalommal közszolgáltatás igénybevételével juthasson el a járási központba. Az államnak alapvető emberi jogként kell garantálnia a közlekedéshez való jogot Magyarországon: e jog pontos tartalmának a meghatározásán dolgozunk most a minisztériumban.

– Készpénzben is fizethetünk majd a Volán-buszokon?

– Remélem, hogy igen. A Mi Hazánknak van egy javaslata arról, hogy Magyarországon a készpénzhasználat legyen ugyancsak alkotmányos alapjog. A Fideszben én azok közé tartozom, akik ezt szintén alapvető szabadságjognak tekintik. Nem kártyaellenes vagyok, hanem a szabadsággal kapcsolatos elvi kérdésének tekintem, hogy mindenki maga dönthesse el, mivel fizet. Ma körülbelül az utasok fele fizet kártyával, fele készpénzzel, és meg kell hagyni az utóbbi lehetőséget is. Nem szabad megtiltani a fizetés és pénzfelvétel lehetőségét, nem korlátozni kell, hanem alapvető emberi jogként garantálni. Ezért támogatom ezt a kezdeményezést, és arra kértem a kormányt, hogy fontolja meg elfogadását, és rögzítse az Alaptörvényben is.

– Új Millenniumi Városközpont – vagyis „Maxi-Dubaj”. A rákosrendezői beruházás arab befektetője azt nyilatkozta egy külföldi lapnak, hogy Európa legmagasabb tornyát akarják ott megépíteni. Építésügyért felelős miniszterként mit gondol erről?

– Engem különösen, de általában a Fideszt is sokszor szokták túlzott vidékpártisággal vagy egyenesen Budapest-ellenességgel vádolni, pedig ha a kormányzati és az ellenzéki oldal által Budapestre hozott vagy ott megvalósított fejlesztéseket nézzük, a valóságtól semmi nem is állhatna távolabb. Az elmúlt 14 évben a Fidesz tett a legtöbbet ezért a városért, a legnagyobb fejlesztések, beruházások fideszes polgármestereknek és a kormánynak voltak köszönhetők. Ha az elért eredményeket néznék, éppenséggel a mostani városvezetést kellene súlyosan Budapest-ellenesnek nevezni, míg Tarlós István volt az első, aki érdemi fejlesztéseket próbált végrehajtani a fővárosban, mert nekünk minden ellenkező híreszteléssel szemben nagyon is érdekünk, hogy Budapest erős legyen. Sok egyéb mellett épp az volt a gond Demszkyvel és az most Karácsonnyal is, hogy mindketten gyönge vezetők, és mi cselekvésre képtelen, erőtlen emberekkel nem tudunk együtt dolgozni, hiszen nincs elképzelésük arról, hogy milyen legyen a főváros, illetve hogyan lehet olyanná tenni. Egy erős Budapestnek ki kellene használnia az adottságait, hogy jobban éljenek a fővárosiak, és a város vonzó legyen nemzetközi szinten is. Van egy 130 hektáros, tehát hatalmas tájseb a város közepén, amelyen a jelen pillanatig 267 ezer köbméternyi szemét halmozódott föl. Jellemző a budapesti politikai világra, hogy amíg nem kezdtem el foglalkozni e telek föltárásával és beépítésével, a liberális városvezetést nem érdekelte, hogy választóik egy veszélyes hulladékkal teli szeméthegy tövében élnek, káros anyagokkal szennyezett környezetben. Nekem az első dolgom az, hogy ezt a szemetet onnan eltakarítsuk, és a főváros legnagyobb szemétdombjából egy olyan telek legyen, ami utána a fővárosiakkal való egyetértésben beépíthető.

– 1896-ban az elődeink önazonos módon építkeztek, és nagyrészt mindmáig abból az örökségből él fővárosunk, országunk. Ha száz év múlva visszanéznek az utódaink, mit fognak ott látni, egy önazonos, magyar városrészt vagy a globális tőke helyi képződményét?

– Minden javaslatot meg fogunk fontolni, a befektetők javaslatait is. Az is egy lehetőség, amire a dubajiak jelentkeztek, hogy ők egy új városközpontot szeretnének létrehozni. Mi ezt a befektetést üdvözöljük, de csak olyasmi épülhet meg, ami a város és az ország javát szolgálja. Még nem hoztunk abban semmiféle döntést, hogy a beépítésnek mi lesz a mérete, pontos tartalma. Az a lényeg, hogy javítsa a fővárosiak életminőségét, a város nemzetközi versenyképességét. Európa egyik legértékesebb egybefüggő belvárosi területéről van szó. Az első lépés a rehabilitáció, és nem az, hogy azonnal beépítsük, megdöbbentőnek tartom, hogy eddig ez a városban senkit sem zavart.

– Közismert, hogy kezdettől kritizálta a Mol-torony építését.

– Nem vagyok magasépület-párti. Mindig azokat a városokat tartottam példának, amelyek magasépületek nélkül fejlődtek, vagy azokat kitették a város szélére. Szerintem a Szent István-bazilikánál magasabb épületet Budapestre nem szabad építeni.

– Mert Isten fölött nincs semmi… pedig már megépült egy.

– Az Budán van. A pesti oldalon még nincs, 90 méter magasságot engedélyez a jelenlegi szabályozás, ha a befektető el akar ettől térni, azt mérlegelni fogjuk. Én személyesen magasépület-ellenes vagyok. Ez egy nagy városfejlesztési dilemma, nem egyetlen ember ízlésén múlik, még ha az az ember most az építésügyért felelős miniszter is. Az arabok hagyományosan valami látványosat akarnak, hogy eladható legyen, és idejöjjenek érte az emberek, ahogy az emírségekben ez már működik. A világ egyik legjobb és legerősebb ingatlanfejlesztőiről van szó, akik a semmiből építettek egy világvárost, míg a mai budapesti vezetés egy meglévő világvárosban nem csinál semmit. Ordító különbség: a puszta tagadás, hogy mi ne legyen, ebben a városban nem elég. Budapest nem a tagadásból épült és lett Közép-Európa királynője. Nem akarunk a budapestiek ellenére dönteni, a konszenzust fogjuk keresni, mint ahogyan a XI. kerületi lakosokkal is tárgyalok a déli körvasútról, és bár nem a sajtónyilvánosság előtt, tárgyaltam a Budapest-bérletről is a fővárosi önkormányzattal.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság istállójában

– „A jövő tervezése és „csinálása” érdekel. Megálmodni, lobbizni érte, megvalósítani” – így szól politikai ars poeticája. Mi kell ahhoz, hogy mi, magyarok megnyerjük a XXI. századot, és még száz év múlva is magyarul beszéljünk a Kárpát-medencében?

– Ez nagyon jó és nehéz kérdés. Elsősorban összefogásra van szükség. Meg kell nyernünk az ország többségét ahhoz, hogy megállapodást kössünk a szuverenitás fontosságáról, hogy mi magunk dönthessük el, mi lesz velünk. A többségnek pártolnia kell, hogy a szuverenitás legyen minden magyar politikusnak a hitvallása, hogy erre esküdjön és ezt képviselje. Az ország, amely feladja az önrendelkezését, amely hagyja, hogy mások döntsenek róla, az előbb-utóbb el fog tűnni a térképről. Ahhoz, hogy a XXI. századot megnyerjék a magyarok, mind egyet kell értenünk a szuverenitás fontosságában, és minden területen a nemzeti függetlenségért kell munkálkodnunk. Ha ezt az ország többsége elfogadja, akkor sikeres ország leszünk, ha pedig a többség feladja, akkor feloldódunk és eltűnünk.