Ki gondolná, hogy Törökbálint a Harvard zsenikeltetője?!

Különleges élmény egy újságíró számára interjút készíteni egy olyan magyar diákkal, akit felvettek a világ egyik legnagyobb presztízsű egyetemére, a Harvardra. Tavaly ilyenkor Kovács Ferenc Somával, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium végzős diákjával beszélgettünk, most pedig Lehoczky Tamarával, a Toldy Ferenc Gimnáziumból. 

Interjúnkból kiderül, 

• miért szeretik annyira a diákok a Toldyt,
• egy általánosba járt a két magyar harvardos,
• a bőség zavarával küzdött Tamara az egyetemválasztásnál,
• még egy komplett drámát is írt a diplomatának készülő hölgy,
• komoly segítséget kapott a Milestone Intézettől és
• akár még a külügyminiszteri poszt is szerepel a tervei között.

Kovács Ferenc Soma után Lehoczky Tamarát is felvették a Harvardra

Egy perc, egy röpke beszélgetés Takács Zoltán igazgatóhelyettes úrral bőven elegendő ahhoz, hogy az ember eltűnődjön: vajon miért nem a Toldy Ferenc Gimnáziumba íratták be a szülei jó néhány évtizeddel ezelőtt? Logikus lett volna, hiszen onnan egy saroknyira, a vízivárosi Mária téren nőtt fel… Merthogy Takács tanár úr maga a megtestesült szívélyesség, amikor Magyarország legújabb harvardi diákja, Lehoczky Tamara felől érdeklődöm.

„Máris hívom Tami osztályfőnökét, Tapodi Attilát, beszélje meg vele, én sajnos nem tudom, hogy az ifjú hölgy itt van-e most a gimnáziumban. De várjon, itt van Attila a vonalban, adom.”

És adja, Tapodi tanár úr pedig megígéri, hogy mihelyt tud, jelentkezik. Aztán még egyszer körbejárom a patinás, 1854-ben alapított tanintézmény folyosóit, majd beülök a kocsimba, és elhajtok Óbuda felé.

De még a Margit hídnál sem járok, amikor megcsörren a telefonom. A vonal túlsó végén, nem csalás, nem ámítás, Lehoczky Tamara. Vár a gimnáziumban, van negyven perce, mindjárt kezdődik a bolondballagás főpróbája, addig tudunk beszélgetni.

Csikorgó abroncsokkal U-turn (ha már a Harvardról van szó, alkalmazzuk a tengerentúli terminológiát a hátra arcra), és öt perc múlva már ismét ott vagyok a budai vár keleti lejtőjén, Tamara a megbeszélteknek megfelelően vár a portásfülke előtt. Mintha randevúra készülne, de gyorsan kiderül, ez csak egy jelmez, a bolondballagáshoz öltözött. Két mondat után kiderül, nem átlagos érettségi előtt álló hölggyel ülök szemben. Mindjárt az első mondatával meglep.

Azt tudta, hogy én törökbálinti vagyok? Nem? Pedig Kovács Ferenc Soma, aki tavaly került be a Harvardra, ugyancsak törökbálinti, egy általánosba jártunk, ő egy évvel fölöttem – közli, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne Törökbálintról eljutni a Massachusetts állambeli elit egyetemre. – Föl is hívtak a szülei, amikor kiderült, hogy engem is felvettek.

A politikatudomány döntött a Harvard mellett

Kovács Fercsivel – ahogy a fiút szülei szólítják – és a szintén az első évfolyamot most végző Lontay Olivérrel hárman lesznek magyarok a Harvardon, ahová a jelentkezők mintegy 3,5 százalékát veszik csak fel, és ahol 12 százalék a külföldi hallgatók aránya. Tamara jóban van Olivérrel, sok jót hallott tőle a nagyhírű intézményről.

A felvételi roppant bonyolult. Jómagam végigcsináltam a brit, a hongkongi és az amerikai procedúrát is, és felvételt nyertem a UCL-re, vagyis a University College Londonba, továbbá a London School of Economics and Political Science-re meg a SOAS-ra is, ami szintén egy londoni egyetem. És a University of Hong Kong, a HKU és a Sciences Po francia egyetemre is.

Ezen a ponton megjegyzem, hogy Tamara akár versenytárgyalást is hirdethetett volna a kegyeiért versengő tanintézmények között. 

„Azok után, hogy kiderültek az amerikai jelentkezéseim eredményei, komoly fejtörést okozott a döntés – beszél a kellemes gondokról. – Merthogy a Harvard mellett felvettek az NYU-ra, azaz a New York Universityre meg a Columbiára is. Ezek mind magánegyetemek. A végén két egyetem maradt, a Harvard és a Columbia, nem volt könnyű választani. Hogy mi döntött a Harvard mellett? Egyrészt a presztízse, másrészt pedig az, hogy én politikatudományt szeretnék tanulni, amiben nagyon erős a Harvard, olyannyira, hogy világelső. Bocsánat, hogy folyton angolul beszélek, és political science-et mondok, de a magyar »politológia« nem egy adekvát fordítása ennek.”

Közbevetem, hogy Takács igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a Toldy inkább humán irányultságú középiskola, és ha hinni lehet a tanár úrnak, márpedig miért ne lehetne, akkor Tamara írt már egy komplett színdarabot és regényt is.

Igen, írtam, de én nem a drámaírás, hanem a diplomácia területén szeretnék dolgozni – az ENSZ-ben vagy valamilyen más nemzetközi szervezetben

–igazít ki.

Amikor megjegyzem, hogy nincs kizárva, Magyarország jövőbeli külügyminiszterével készítek éppen interjút, meglepetésemre nem pirul el, nincs obligát tiltakozás, hanem csak egy egyetértő bólintás. Miért is ne?! No de vissza a felvételi folyamathoz!

Hároméves felvételi procedúra

„A felvételi procedúra nem tavaly szeptemberben kezdődött, amikor elkezdtem összerakni és leadni a jelentkezésemet, hanem már három éve. Mert az amerikai egyetemeknek az az általános jellemzője, hogy sokkal kevésbé figyelnek oda az iskolai eredményekre, mint Nagy-Britanniában vagy mifelénk. Ellenben nagyon is érdekli őket a diák személyes portfóliója vagy az, amit profile buildingnek hívnak. Tehát én három éven keresztül versenyekre és konferenciákra jártam, meg vitaversenyekre, jobbára külföldre. Tavaly például tagja voltam a világbajnokságon a nemzetközi csapatnak. Egzotikus helyszínen, Vietnámban. Idén, azt hiszem, Szerbiában lesz.”

Tamara két évig diákelnök volt a Toldyban, amihez nagyon jó vitakészségre volt szüksége. 

Erre nagyon odafigyelnek a felvételiken, fontosnak tartják, hogy a jelentkezőben erős legyen a kritikai szellem, és rendelkezzen olyan általános tudásbázissal, ami az egyetem számára is hasznos lehet. És nem ártott négy évre visszamenően a kitűnő bizonyítvány. Nos, az megvolt egy pici bibivel, ugyanis tizedik végén a matek, a fizika és a kémia jegy nem lett jeles, négyes lett, az élet sajnos közbejött.

Bármit is jelentsen ez, gondolom magamban, de nem merek rákérdezni, annyira felnőttes, érett nővel ülök szemben, akiről meg nem mondanám, hogy naptári életkorát tekintve egy tizennyolc éves fruska. 

„De idén már kitűnő lettem! – jelzi gyorsan. – Zárójelben jegyzem meg, voltam a Milestone Intézetben, ahol mentoráltak engem, az úgynevezett modell-ENSZ elnöke is, ami a valóságos Egyesült Nemzetek Szervezetének az utánzata, ahol minden diák egy országot képvisel.”

A Milestone igazi mérföldkő

A Milestone magánintézmény, amely 2010-ben alakult, egy fillér állami támogatást sem kap, és felkészíti a diákokat a nemzetközi felvételikre, hiszen angol nyelven folyik ott a tevékenység.

„A Milestone-ban mindenki kap egy mentort, engem Morin-Kovács Edit mentorált, azaz végigkísért három év alatt. Óriási segítséget jelentett számomra, ha túlterhelt voltam, vagy elakadtam valahol, akkor lelkileg is támogatott, figyelmeztetett a határidőkre, segített az egyetemi jelentkezésben. Mit mondjak, nem aludtam sokat az elmúlt három évben, de utólag azt kell mondanom, megérte. Voltak nehezebb pillanatok, az iskolában és azon kívül is, rengeteget dolgoztam, mire olyan önéletrajzot tudtam összeállítani a Harvardra, amit ott értékeltek.”

Tamara tényleg reneszánsz ember, példának okáért tizenhárom éve dzsúdózik, tehát a sport is érdekli. Bár most, az érettségi előtti hajrában felfüggesztette az edzéseket, de Cambridge-ben újrakezdené.

Apró probléma, hogy a Harvardnak nincs saját dzsúdóklubja, ennek már utánanéztem, de ez nem gond, majd én megalapítom – mondja rezzenéstelen arccal, teljes komolysággal. – De ha nem, akkor Bostonban sok dzsúdóklub van, már kinéztem magamnak néhányat.

Tamara két hete már járt odakint, a Harvardon.

„Eljutottam a Campusra, lefényképeztek az alapító John Harvard szobránál, hatalmas élmény volt. Sőt: elhívtak a Visitas nevű eseményre, ahová minden olyan diákot meginvitálnak, aki felvételt nyert az egyetemre. Minden kinti költségemet állták, kaptam szállást, ellátást, egyedül a repülőjegyet kellett nekem fizetnem, ami persze nem olcsó. Rengeteg programot szerveztek négy napon keresztül, két napig pedig várost néztem. Augusztusban költözöm ki.”

Az ember csak ámul és bámul, mennyire bonyolult folyamat a siker reményében jelentkezni egy menő külföldi egyetemre, és hogy mennyire nem a tanulmányi eredmény a meghatározó.

„Az utóbbi három évben tényleg csak arra koncentráltam, hogy az önéletrajzom meglegyen, minél több versenyen induljak és szerepeljek jól – hangsúlyozza. – A vitázásban nagyon jó eredményeim voltak, leginkább ebben a Model United Nations nevű játékban. Oxfordban megnyertem a Model United Nations versenyt, ami Európa legkomolyabb ilyen jellegű érvelő-vitatkozó megméretése. Ismétlem, minden diák egy ENSZ-küldöttet személyesít meg, kisorsolják az országokat, én Kínát személyesítettem meg az ENSZ egyik albizottságában, ahol a tömegpusztító fegyverek leszereléséről beszéltünk három napon keresztül. Én abszolút pacifista vagyok, de ott, Oxfordban nem ezt az álláspontot képviseltem. Ott több mint száz résztvevő között lettem első. És egy évvel korábban, ugyancsak Oxfordban megnyertem egy ad hoc committee sessiont, azaz bizottsági ülést, Magyarországot képviselve. A másik komoly eredménynek a New York-i Change the World Model United Nations verseny első helyezését tartom. Ennek volt egy előzetes virtuális konferenciája, amit szintén megnyertem – Sri Lanka képviseletében – majd New Yorkban az élő konferencián mintegy kétszázötven delegáltból lettem első.”

Magyarország külügyminisztere is szívesen lenne Lehoczky Tamara

Kissé pikírten megkérdezem, volt-e olyan verseny, amit Tamara nem nyert meg, de csak egy elnéző mosolyt kapok válaszul. Érdekes módon arra a kérdésre, hogy meglepte-e, amikor megtudta, hogy felvették, határozott igennel válaszol.

Nem arról van szó, hogy kishitű lettem volna, csak óriási volt a stressz – magyarázza. – Hiszen a decemberben jelentkezők között, amilyen én is voltam, egészen alacsony, alig 2,7 százalék volt a felvételi ráta. Óriási katarzist éreztem, amikor sikerült. Ezen a két héttel ezelőtti látogatáson is olyan inspiráló sztorikkal, olyan remek emberekkel találkoztam a felvételt nyert diákok között, hogy még most is az élmények hatása alatt vagyok. Már most sikerült barátságokat kötnöm.

Tamara találkozott egy ukrán lánnyal, etióp, olasz, francia diákokkal. És már meglátogatta a kollégiumot is, ami abszolút letisztult, funkcionális. A kollégium és a napi háromszori étkezés költsége bele van építve az ösztöndíjba, persze azért valamelyest hozzá is kell járulni a költségekhez.

A Harvard „gólyája” – odaát úgy mondják, freshman – nem titkolja, hogy diplomáciai pályára készül, szeretne az ENSZ-ben elhelyezkedni, és amikor viccesen megkérdezem, nem lehet, hogy hazánk jövőbeli külügyminiszterével beszélgetek, nagyon komolyan azt válaszolja, hogy nyitott rá. Harvardon az alapképzés négyéves, a mesterszak pedig kétéves.

Az ifjú hölgy úgymond „jó családból” származik, édesanyjának fotóstúdiója van Törökbálinton, édesapja pedig ügyvéd. Meglehet, genetikusan benne van, hogy szereti a versenyhelyzeteket, és ahogy mondja, ennek nagy hasznát veheti majd a diplomáciai pályán. Végezetül lelkemre köti, hogy említsem meg a tanárai közül Tapodi Attila osztályfőnököt, Kálmán András történelem- és Harsányi Tibor földrajztanárt. 

A magyar Roxfortból. Merthogy – ezt is megtudom, jobb későn, mint soha – a Toldynak a diákzsargonban Magyar Roxfort a beceneve, J. K. Rowling után.

(Borítókép: Lehoczky Tamara)