2022 márciusában új úszóbajnokot avattak az Egyesült Államokban az NCAA divízió I-es országos egyetemi bajnokságon: Lia Thomas másfél másodpercet vert 500 yardon arra az Emma Weyantre, aki egy évvel korábban 400 méter vegyesen ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián. Azon az olimpián, amelyen egyébként hosszas jogi és sportpolitikai csatározások után elindulhatott a súlyemelők között az új-zélandi Laurel Hubbard is – ő végül nem ért el helyezést a versenyen. Kettejük példájában az a közös, hogy profi sportolóként a férfiak között kezdték meg a karrierjüket, ám a fenti eredményeket már a nők mezőnyében érték el – tömegek felháborodására.
Bár a transznemű versenyzők feltűnése az élsportban nem új jelenség (olimpián például már 2004-ben is indulhattak), a vita egyre hevesebb – több okból is. A szélsőséges identitáspolitikák hirdetése pró és kontra, illetve az ezeket felerősítő közösségi média mellett azért sem tud kialakulni konszenzus az ügyben, mert valójában azok sem tudnak mindenki által elfogadható válasszal szolgálni a felmerült kérdésekre, akiknek meg kellene hozniuk a döntéseket. Persze bonyolult ügyről van szó: úgy kellene megteremteni az egyszerre igazságos és befogadó keretrendszert, hogy közben világszerte évről évre egyre nagyobb létszámú a transznemű közösség (és így a transzenmű sportolók száma is). Az egyes eseteket így már nem lehet elszigetelt ügyekként kezelni, univerzális megoldásra lenne szükség.
De miért akkora baj, ha egy transznemű nő a női mezőnyben versenyez?
A legtöbb kritika nem az identitás felől, hanem az esélyegyenlőség oldaláról közelíti meg a kérdést: az NDK-s sportolónők legendája elevenedik meg ilyenkor, akiket addig pumpáltak az orvosaik mindenféle hormonkoktélokkal a lehető legjobb eredmények eléréséért, hogy a sportolók végül minden nőiességüket elvesztették, és „férfi alakot vettek fel”. Ebből adódik az is, hogy a viták kereszttüzében jellemzően a transznemű és a cisznemű (azaz a születési nemükkel azonosuló) nők közötti különbségek állnak, a férfiak között induló transznemű férfiakról sokkal kevesebb szó esik.
Kevés a kutatás és a tapasztalat arról, hogy mely sportokban és mennyire vannak előnyben a transz női sportolók a cisznőkkel szemben. És ami van, azt is nehéz jól megítélni abban a csatazajban, ami a transzneműséget sajnos általában körülveszi
– mondta el a témával kapcsolatban lapunknak Vay Blanka transzaktivista, a Szabadnem szerkesztőségének tagja. Úgy látja, nagy szükség lenne néhány évtizedre, hogy kellő távolságtartással lehessen kezelni a problémát. Mint mondja, ő is mást gondolt erről a kérdésről két évvel ezelőtt, és valószínűleg más fog öt év múlva – ezért lenne szükség időre, hogy higgadtan lehessen értékelni a problémakört.
Bizonyos versenyzők akár behozhatatlan előnyében semmi új nincs. Az már egy szubjektív, kulturális és politikai kérdés, hogy ezt az előnyt mikor fogadjuk el, és mikor próbáljuk szabályozni valahogy
– jelentette ki Vay Blanka, aki szerint nem magától értetődő, hogy egy transznő mindig előnyben lesz a cisznőkkel szemben. Bizonyos sportágakban így van, másokban ugyanakkor őt érheti hátrány.
Egy 2021-es doktori értekezés szerint – bár a születési nem alapján fennálló teljesítménykülönbségek sportáganként eltérnek, és épp az úszás esetében a legalacsonyabbak – ezek a differenciák csak a pubertáskor után jelennek meg. Ez alapján a felnőtt transznemű nők a magasabb tesztoszteronszintjük miatt előnyből indulnak a cisznőkkel szemben. És ebből fakad a legfőbb kritika is: egy női sportolóval szemben nem tisztességes, ha egy férfiként született személlyel, illetve annak fizikumával kell versenyeznie.
Folyamatosan az egyenlőségért harcolunk, erre pont ezt veszik el tőlünk. Több női versenytársam is megkérdezte, hogy mit tehetnénk most. A válasz az, hogy sajnos semmit
– nyilatkozta például Tracey Lambrechs, új-zélandi súlyemelőnő, amikor kiderült, hogy honfitársa, Laurel Hubbard zöld utat kapott Tokióban, és az olimpiák történetének első transznemű női versenyzője lehet.
Az idézett esszé ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy mivel egy kevéssé kutatott területről van szó, nincs elegendő adat arra vonatkozóan, hogy a magasabb tesztoszteronszint valóban összefügg-e a jobb sportteljesítménnyel. Ennek ellenére a transznemű női versenyzők számára jellemzően kötelező a hormonterápia, hogy a testükben a tesztoszteront a cisznőkéhez hasonló szintre csökkentsék. 2019-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a transznemű sportolók esetében ahhoz kötötte a női kategóriában indulás lehetőségét, hogy a természetes tesztoszteronszintjüket 5 nmol/l (literenkénti nanomol) alá kell csökkenteniük. Ezt a szintet 2021-ben 10 nmol/literre emelték, de további követelményként elrendelték, hogy a szintet legalább 12 hónapig fenn kell tartani a versenyzés előtt. Ez még mindig humánusabb eljárás, mint akár a hatvanas vagy hetvenes évek gyakorlatai, amikor a kromoszómavizsgálatok mellett fizikai vizsgálatokat is előirányoztak – utóbbit jellemzően tudományos alapok nélkül, pusztán a „józan észre” hivatkozva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A téma értelmezésében az Egyesült Államok szerepe megkerülhetetlen. Nem csak azért, mert jellemzően innen hallunk a legtöbb vitás esetről, de azért is, mert a jelenség ifjúsági szinten is jelen van, a tengerentúlon pedig egy külön iparág épül az ifjúsági sportra. Egy 2023. decemberi összegzés szerint 45 millió amerikai gyerek vesz részt évről évre szervezett sporttevékenységben, ugyanez a szám Európában 20–25 millió. A sport ráadásul nem csak a diákoknak fontos, de a szüleiknek is, akiknek közel kétharmada évente akár 500 dollárt (146 ezer forintot) is elkölt a gyereke sportoltatására. Az ifjúsági sport társadalmi helyzettől függően kitörési és karrierlehetőség is, egyúttal a nemzeti identitásnak is a része.
Erre a már említett Lia Thomas esete is jó példa: a most 24 éves sportoló William Thomas néven született. Ötéves kora óta úszik, a 2022-es egyetemi bajnoki címe után most a profik közé igyekszik. Igaz, 2022 óta nem szállhatott medencébe, miután a Nemzetközi Úszószövetség megtiltotta, hogy a női mezőnyben versenyezzen bárki, aki „a pubertáskor bármely állomásán hímneműként esett át.” Thomas a Pennsylvaniai Egyetemre járt, itteni évei alatt identifikálta magát transzneműként. A 2018–19-es szezont még a férfi mezőnyben úszta végig, majd 2019-ben hormonterápiába kezdett. Egy évvel később kezdte használni az új nevét, erről a Sports Illustratednek így nyilatkozott:
Bizonyos értelemben egy újjászületés volt. Életemben először éreztem azt, hogy teljesen kötődöm a nevemhez és ahhoz, aki vagyok. Lia vagyok.
Thomastól az egyetemi sportszövetség (NCAA) annyit követelt meg – mint az összes transznemű sportolótól –, hogy vesse alá magát egy legalább egy évet felölelő szuppresszív hormonterápiának, de nem követelték meg tőle azt, hogy a természetes tesztoszteronszintje egy meghatározott szint alatt legyen (ezen azóta már változtattak, jelenleg az NCAA is egy meghatározott tesztoszteronszinthez köti a versenyzést). Thomas számára így nem volt akadály, hogy induljon a női mezőnyben. A sikerek jöttek is, de a közeget kikezdte a jelenléte: 2019-ben a versenytársak szüleinek egy csoportja az egyetem vezetéséhez fordult azt kifogásolva, hogy egy egykori férfi úszó versenyez a lányaik ellen. Ezzel azonban nem értek célt, Thomas folytathatta az úszást a női kategóriában, ami végül a bajnoki cím megszerzéséhez vezetett 2022-ben. A híradások kiemelték, hogy a közönség egy része fújolta a győztest az eredményhirdetésen, míg az ezüstérmes Weyant kitörő ovációban részesült. A lelátón pedig meg-megjelentek olyan transzparensek, hogy a női sport maradjon a nőké.
Bár kulturált keretek között mindenkinek joga van kifejeznie a véleményét és az aggályait, ugyanakkor ebben az esetben a kritika tovább növelheti a megosztottságot, hozzájárulhat a kirekesztéshez, amivel a transzneműeknek egyébként is folyamatosan meg kell küzdeniük. Ráadásul a kulturáltan megfogalmazott vélemények mellett szélsőséges megjegyzések és gyűlölködő üzenetek is felbukkannak ebben a vitában.
Teljesen megértem, ha valaki szabályokkal akarja akadályozni, hogy a férfiak között különösebben jó úszónak nem számító Lia Thomas a nők között induljon, és ott a nyilvánvaló előnye miatt első legyen. Ugyanakkor azt csak transzfóbiának tudom tekinteni, hogy az olyan sportokban, amelyekben a transznők biológiája sem előnyt, sem hátrányt jelent, ne indulhassanak a cisznők között
– fejtette ki a véleményét a Thomas-jelenségről Vay Blanka, hozzátéve: esélyegyenlőség soha nem létezett, és valószínűtlen, hogy létezne akár elméletben olyan rendszer, ami nem diszkriminálna senkit semmilyen formában.
Mindenki számára érthető és elfogadható feltételek hiányában azonban eleve képtelenség lekeverni a szélsőséges, a megoldástól csak távolabb vivő hangokat – főleg úgy, hogy az USA egyes államaiban már elkezdték korlátozni a transzsportolók versenyzését. Éppen ezért előzte meg hatalmas várakozás azt, miként nyúl a jogszabályokhoz a Joe Biden-adminisztráció..
Nesze semmi, fogd meg jól?
A Title IX. néven ismert, az oktatásban a nemi alapon történő megkülönböztetés tilalmáról szóló polgárjogi törvény régóta reformra szorul az Egyesült Államokban, leginkább épp a szexuális kisebbségek miatt. Az 1972-ben született törvény kimondja, hogy senkit nem lehet az állami oktatásból vagy az ehhez kapcsolódó tevékenységekből (például a sportból) nemi alapon kizárni vagy bármi más módon megkülönböztetni. A jogszabály viszont nem tért ki a szexuális kisebbségekre, így a transznemű diákokra és sportolókra sem. Az április elején publikált átirat (amin keresztül a Biden-adminisztráció első alkalommal foglalt állást a témában ) már valóban nagyobb fokú védelmet biztosít a ő számukra is, a transznemű sportolók versenyzése viszont más lapra tartozik.
Ebben ugyanis az szerepel, hogy az állami oktatási intézményekben szigorúan tilos lesz transznemű diákokat a nemi identitásuk miatt kizárni sportversenyekből, az iskolák számára ugyanakkor adott lesz a lehetőség, hogy kidolgozzák a saját részvételi politikájukat a méltányosság, az esélyegyenlőség és a sportágak sajátosságainak figyelembe vételével, méghozzá úgy, hogy lehetőleg minél kevesebben, minél minimálisabb mértékben sérüljenek az eljárások során. Vagyis annak ellenére, hogy elvben megtiltották, hogy nemi identitásuk miatt kizárjanak transznemű sportolókat a versenyekből, bizonyos esetekben adott lesz a lehetőség a törvényes keretek közötti diszkvalifikálásra.
A szöveg arra is kitér, hogy általános iskolai szinten minden gyerek a nemi identitásának megfelelő kategóriában sportolhat, de a középiskolában és az egyetemen már szigorúbb szabályok lépnek érvénybe. Arról viszont nem rendelkeznek, hogy például egy transznemű személy melyik öltözőt és zuhanyzót használhatja, és melyiket nem.
A javaslat célja az, hogy biztosítsa az esélyegyenlőséget a sportban, az állami oktatási intézményeknek pedig tisztán kell látniuk, miként kell kezelniük a vitatott kérdéseket
– fűzte hozzá a szöveghez később az Egyesült Államok oktatási minisztériuma, de a kritikáknak ezzel nem tudta elejét venni.
„Ugyanazokat az érveket fogják felhozni egy hatéves focistánál és egy egyetemista röplabdásnál is” – kongatta meg a vészharangot a Lambda Legal nevű LMBTQ egyesület jogásza, Sasha Buchert, aki arra számít, hogy a rugalmasra sikeredett jogszabály szélesre tárja a kaput a kirekesztők előtt, akik mostantól tömegével állhatnak majd sorba panaszkodni a döntéshozóknál méltányosságot követelve.
Hasonló hangot ütött meg az a középiskolás transznemű sportoló, akit a New York Times szólaltatott meg. Szerinte nevetséges, hogy már Bidennek kell kiállnia és felszólítania az államokat, hogy ne zaklassák a transzneműeket. Egyes vélemények szerint túl szigorú a reform, mert az ifjúsági sportra tömegsportként tekint, amit a lehető legszélesebb körben elérhetővé kell tenni, nem pedig korlátozni. A konzervatív oldalról érkező kritikák a nőket féltik, szerintük a versenyzésük nagyobb veszélyben van, mint valaha.
Az egykori ifjúsági sportoló Paula Scanlan egy másik úszóval, a transznemű sportolók versenyzése ellen nyíltan kampányoló Riley Gainesszel közös írást közölt a Fox News-ban, ebben többek között azt írták: „Mi van az esélyegyenlőséggel? Lehet annál igazságtalanabb bármi, amikor azt mondják egy női sportolónak, hogy azért nem kerül be a csapatba, mert egy férfit választottak helyette?”
Hasonló véleményt fogalmazott meg Manny Díaz Jr., Florida oktatási biztosa, aki állama törvényeire utalva (melyek a transznemű férfiak versenyzését nem, a transznemű nőkét viszont tiltják) azt mondta:
Sok szerencsét nekik. Mi soha nem fogjuk engedni, hogy fiúk játszanak a lányok sportjában. Foggal-körömmel küzdünk ez ellen, és semmitől sem riadunk vissza, hogy fenntartsuk a törvény által a nők védelmét.
Azóta az Independent Women’s Forum nevű konzervatív nőcsoport jogi lépéseket is kilátásba helyezett a törvénnyel szemben, az Alliance Defending Freedom nevű, szintén konzervatív csoportosulás pedig egy közleményt címzett az amerikai elnökhöz – azzal vádolva őt, hogy megpróbálja radikálisan újradefiniálni a nemek jelentését, és ezzel nem csak az esélyegyenlőséget ássa alá, de veszélyezteti a nők és a lányok biztonságát, egyúttal aláássa a női sportolók teljesítményét is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az amerikai elemzők szerint ugyanakkor Biden nem akar semmit újradefiniálni, pusztán igyekszik semleges maradni egy megosztó kérdésben – ami fél évvel a választások előtt érthető.
Mi lehet az igazi megoldás?
Számos sportágban súlycsoportokkal egyenlítjük ki a különbségeket, de nem merül fel senkiben komolyan, hogy a kenyai, etióp versenyzők ne induljanak a maratonokon, vagy a magasabb versenyzők ne induljanak kosárlabdában az alacsonyabbak ellen
– fejtegette lapunk kérdésére Vay Blanka. Megismételte: valódi esélyegyenlőség a sportban valószínűleg sosem fog megvalósulni.
A megoldási javaslatok között akadnak olyanok, amelyek időről időre felbukkannak ugyan, ám a gyakorlatban valószínűleg pillanatok alatt elvéreznének:
- Vannak, akik a gendersemleges elgondolások jegyében kiterjesztenék a sportra a harmadik törvényes nemet, lévén egyre több országban kap ez létjogosultságot a mindennapi életben, miért pont a sport lenne kivétel. Ez ugyanakkor továbbra sem oldaná meg a transzsportolók problémáját, hiszen közülük sokan épp a születési nemükkel ellentétesen identifikálják magukat, nem pedig „semlegesként”.
- Léteznek olyan elképzelések, amelyek szerint adatalapon kell megközelíteni a problémát: egy olyan eljárás vagy algoritmus kidolgozását javasolják akár a mesterséges intelligencia által, ami minden sportolót egy kalap alá vesz, és fiziológiai és szociális paraméterek alapján osztja őket külön kategóriákba. Az elgondolás izgalmas, de nincs nyoma annak, hogy bárki belekezdett volna ennek a megvalósításába, így, ha lesz is valaha ilyen megoldás, nem a közeljövőben fogunk vele találkozni.
- És van olyan elgondolás is, amely szerint a férfi és a női kategóriákat nem biológiai, hanem identitási alapon kellene megállapítani – a biológia figyelmen kívül hagyása viszont biztosan nem kedvez annak, hogy a lehető legegyenlőbb feltételek álljanak fenn a medencében vagy a sportpályán.
„Azt gondolom, hogy bár önazonos hivatalos iratokkal élni alapvető emberi jog, az olimpián a nők között indulni már nem az” – summázza gondolatait a témában Vay Blanka, akinek a nagyhatalmú döntéshozókhoz hasonlóan szintén nincs tökéletes válasza a problémára. Azt ugyanakkor hozzáteszi, ebben a dilemmában semmi új nincs, csak a transzneműség körüli politikai hisztéria nehezíti az erről való gondolkodást. Ahogy fogalmaz: mindenki számára hasznos lenne, ha ülepedne egy kicsit a téma, és akkor megindulhat az olyan döntések előkészítése, amelyeket nem az indulatok, hanem az észérvek diktálnak.
