Az ügy kifejezetten nagy port kavart a különböző közösségi oldalakon és fórumokon, ahol a felhasználók eleinte azt sejtették, hogy álmukban valahogy kinyomhatták az ébresztőt, és ezért nem keltek fel – az esetek azonban kezdtek egyre gyakoribbak lenni, ami miatt nyilvánvalóvá vált, hogy nem egyedi helyzetekről, hanem egy központi problémáról van szó.
A jó hír, hogy az ügy eljutott az Apple-höz is, akik megerősítették, hogy valóban gond lehet bizonyos iPhone-ok ébresztő funkciójával, amit megpróbálnak minél hamarabb kijavítani. A rossz hír, hogy hivatalos megoldás még mindig nem érkezett, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy kis ügyeskedéssel ne lehetne orvosolni a problémát – számolt be az Index.
Ez állhat a háttérben – van megoldás
Mivel a felhasználóknak feltűnt, hogy a probléma tulajdonképpen csak olyan iPhone-okat érint, amelyek Face ID-val és TrueDepth kamerarendszerrel rendelkeznek, ezért hamar egyértelművé vált, hogy vélhetően a készülékek ezen része lesz a ludas. Mint ismeretes, a Face ID-s iPhone-ok rendelkeznek egy olyan funkcióval, amelynek köszönhetően a telefon képes érzékelni, hogy éppen figyeli-e a kijelzőt. Amennyiben ez így van, a hangjelzéseket automatikusan lehalkítja vagy bizonyos esetekben le is némítja a mobil. Úgy fest tehát, hogy az elmaradó ébresztések is ebből a funkcióból fakadnak,
az Iphone-ok vélhetően hamisan úgy érzékelik, hogy éppen a kijelzőt nézi, ezért nem szólalnak meg.
Szerencsére azonban van megoldás, az Attention Awareness funkciót ugyanis teljesen ki lehet kapcsolni. Ehhez az iPhone-ján be kell lépnie a Beállításokba, majd le kell görgetnie egészen a Face ID és Jelkód menüpontig. Koppintson az opcióra, írja be jelkódját, majd suhintson lefelé egészen addig, míg meg nem látja a Figyelemérzékelő funkciók menüpontot – ha megvan, húzza el a mellette található kapcsolót. A figyelemérzékelés akkor lesz kikapcsolva, ha a kapcsoló a bal oldali irányba mutat, és szürke színű.
A visszajelzések alapján a fentiek elvégzése több felhasználónál is orvosolta a problémát, hátrány azonban, hogy csak néhány intelligens funkció kikapcsolásának árán.