Udvaros Dorottya után több színész is távozik a Nemzeti Színház társaulatától, többek között a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia is.
Az Index értesülései szerint a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza, és felmondott Barta Ágnes, Mészáros Martin, Szép Domán és Szabó Sebestyén László is. Arról korábban írtunk már, hogy Udvaros Dorottyának nem újították meg a szerződését, így 22 év után távozik a Nemzeti Színháztól. Az portál szerint azonban nem ő az egyetlen.
Úgy tudni, a tavaly novemberben súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem tér már vissza. Továbbá felmondott Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László, illetve Farkas Dénes már korábban elhagyta a színházat.
A lap felkereste a színészeket, akik közül Barta Ágnes megerősítette a hírt, miszerint az évad végétől nem lesz már a társulat tagja. A távozók helyére nem tervez új embereket alkalmazni a színház.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb szadista iskolai bántalmazás: kegyetlenül megvertek egy 13 éves fiút, kórházba került Nagykónyiban történt a megdöbbentő bűncselekmény.
- Döbbenetes károkat okozott a brutális vihar Észak-Magyarországon Az útburkolatot is felszakította a folyóként hömpölygő esővíz Észak-Magyarországon.
- Kitört a háború: egymásnak estek Orbán Viktor és Magyar Péter kedvenc operaénekesei Miklósa Erika beszólt Rost Andreának, aki visszaüzent.
- Megdöbbentő videó került elő Orbán Viktorról Váratlan vendéggel videózták le a magyar miniszterelnököt.