Jövőre is ott lesz a magyar élvonalban az Újpest, kiesett a Kisvárda.
Az NB I 31. fordulójában a Kisvárda 4-1-es vereséget szenvedett a Puskás Akadémia otthonában, vagyis az Újpestnek egyetlen pont elegendő lehetett a biztos bennmaradáshoz a DVTK ellen. Mészöly Géza támadó szellemű kezdőcsapatot állított össze, a diósgyőrieknél több alapember is hiányzott.
A 6. percben egy hazai bedobás után nem tudtak felszabadítani a DVTK védői, Ambrose fejese után Radosevic fejelte a kapuba a labdát, 1-0. Négy perccel később Tajti szabadrúgása után Keita is fejjel volt eredményes, 2-0. A 24. percben ismét egy újpesti beívelést követően Kobouri fejelt kicsivel fölé. Két perccel később Edomwonyi kezezett a tizenhatoson belül, a VAR által megítélt büntetőt Mörschel értékesítette, 3-0. A 45. percben Tajti lőtt bődületes kapufát, majd Ljujics egy szépségdíjas góllal növelte az Újpest előnyét, 4-0.
(A második félidőre a diósgyőri szurkolók lebontották a molinókat és már nem jelentek meg a vendég szektorban. Fotó: M4Sport)
Az 56. percben Pernambuco lövését a félidőben csereként beállt Molnár védte. Három percre rá Csoboth okos találatával elvette a feltámadni látszó DVTK kedvét, 5-0. Annyira, hogy másfél perccel később a magyar válogatott támadó ismét lőtt, ez is beakadt, 6-0. A 72. percben Csoboth passza után Mörschel lövését még védte Danilovic, a kipattanót Ambrose fejelte a hálóba, 7-0. A 90. percben Pernambuco szépíthetett volna, de Molnár hatalmasat védett.
Március eleje óta ismét hazai pályán nyert az Újpest és biztosította helyét a jövő évi NB I-es mezőnyben. A Kisvárda búcsúzott a magyar élvonaltól.
OTP Bank Liga, 31. forduló:
Újpest FC – Diósgyőri VTK 7–0 (4–0)
Bp, Szusza Ferenc Stadion, 5833 néző, v.: Káprály
Gólszerző: Radosevic (6.), Keita (10.) Mörschel (30., 11-esből), Ljujics (45.), Csoboth (59., 61.), Ambrose (72.)
Sárga lap: Lund (33.), Bokros (48.)
ÚFC: Banai (Molnár Zs., a szünetben) – Keita, Kobouri, Huszti (Kovács D., 68.) – Geiger (Mucsányi, 80.), Ljujics (Kiss T., 73.), Mörschel, Radosevic, Tajti (Pauljevics, a szünetben) – Ambrose, Csoboth. Vezetőedző: Mészöly Géza
DVTK: Danilovic – Baco, Bokros, Farkas (Szatmári, 62.), Lund – Bényei (Vallejo, a szünetben), Holdampf, Klimovich, Pozeg Vancas (Jurek, 62.) – Edomwonyi (Pernambuco, a szünetben), Szabó L. (Fekete, a szünetben) Vezetőedző: Vladimir Radenkovics
Mészöly a félidei beszédről, Radenkovics a hibáiról beszélt – reakciók
nb1 Tabella | M | GY | D | V | GK | P | |
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 48 | 71 |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 7 | 9 | 8 | 55 |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 5 | 11 | 15 | 53 |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 10 | 8 | 22 | 52 |
5. | DVSC | 32 | 14 | 6 | 12 | 4 | 48 |
6. | DVTK | 32 | 12 | 8 | 12 | -6 | 44 |
7. | MTK Budapest | 33 | 12 | 8 | 13 | -19 | 44 |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 7 | 13 | -5 | 43 |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 6 | 14 | -1 | 42 |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 4 | 17 | -20 | 37 |
11. | Kisvárda Master Good | 32 | 9 | 4 | 19 | -14 | 31 |
12. | Mezőkövesd Zsóry FC | 33 | 5 | 6 | 22 | -32 | 21 |
Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)