Nagyvilág

Kegyetlenül végezte ki áldozatait a kettős életet élő családapa

jayfish / Getty Images (illusztráció)
jayfish / Getty Images (illusztráció)
Az önmagára csak „lelkiismeretes pszichopataként” tekintő Mark Brownt az ismerősei sokáig tisztes családapának gondolhatták, hiszen élettársával együtt nevelték közös kamasz gyereküket egy délkelet-angliai csendes tengerparti kisvárosban. Egy escortként dolgozó fiatal nő eltűnése után azonban kiderült, hogy Brown valójában egy kegyetlen ember. A 43 éves férfi ugyanis szexmunkásokat ejtett csapdába és gyilkolt meg a bérelt telkén álló konténerben. A maradványaikat olyan alaposan tüntette el, hogy az egyik áldozatát még mindig nem találták meg.

Talán még mindig kiszolgáltatott helyzetben lévő, könnyen behálózható nőkre vadászna az a brit férfi, aki élete első 40 évében egy átlagos családapának tűnt, aztán 2023 elején kettős gyilkosságért kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. De a tengerparti kisvárosból, Hastingsből származó Mark Brown a második áldozatának, egy Alexandra Morgan nevű, családja megélhetését titokban escortként biztosító kétgyermekes egyedülálló anyának a 2021-es eltűnése után szinte azonnal gyilkosság vádjával találta szembe magát, így nem folytathatta szörnyű ténykedését.

Ebben nagy szerepe volt azoknak a nyomoknak, amiket Morgan a kisebbik gyereke búcsúajándékul hátrahagyott görkorcsolyájának a dobozába dugott.

A letartóztatásáig az élettársával és közös kamasz gyerekükkel egy háztartásban élő, hol biztonsági őrként, hol építőmunkásként dolgozó 43 éves férfi egészen vérfagyasztó módon szabadult ki a szürke hétköznapokból: pár év leforgása alatt két szexmunkással  is összejött titokban, akiket a bérelt farmjára csábított, aztán foglyul ejtett, majd meg is gyilkolt az ott álló konténerben. A nyomokat megpróbálta a lehető leghatékonyabban eltüntetni.

A férfi első áldozata, az éveken át a szeretőjeként élő Leah Ware maradványai azóta sem kerültek elő, de Morgannek is csak a fogait találták meg egy olajoshordóban a nyomozók, akik szerint

Brownból vérengző sorozatgyilkos válhatott volna, ha nem állítják meg a második gyilkosság után.

A tavaly januárban lezárult ügy azért került elő ismét a brit nyilvánosságban, mert áprilisban mutatták be a Murders At Little Bridge Farm (Gyilkosságok a Little Bridge farmon) című kétrészes dokumentumfilmsorozatot, amiből újabb iszonytató részletek derültek ki az erőszakos szexért rajongó, hatalommániás kéjgyilkosról.

(A gyilkosságsorozat bemutatásához nagyrészt a Sussex Live című helyi hírportálon megjelent, az események részletes idővonalát is leíró cikkre támaszkodtunk.)

100 ezer fontot ígért pár nap webkamerás munkáért

A gyermekeit egyedül nevelő, 34 éves Alexandra Morgant a családtagjai akkor látták utoljára, amikor 2021. november 13-án a korábban megbeszéltek szerint átvitte a fiait a szüleihez, akiket megkért, hogy amíg egy párnapos fürdőzéssel töltött kirándulásra megy Yorkba a barátaival, addig vigyázzanak az unokáikra. Amikor elváltak, abban maradtak, hogy november 17-én már haza is jön, és átveszi a gyerekeket – ám erre már nem került sor.

Az utazás célja valójában egészen más volt. A titokban escortként dolgozó nő igazából Mark Brownnal találkozott, akit pár hónappal korábban ismert meg egy online szexpartnerkereső oldalon. Brown azzal az ígérettel csábította el a többnapos programra Morgant, hogy némi webkamerás erotikus munkával 100 ezer fontot – mai árfolyamon közel 46 millió forintot – kereshet. (Az internetes keresései arra utalnak, hogy Morgan a pénzből vélhetően vállalkozni akart volna, vagy egy ház önrészét kifizetni.)

Azonban másnap reggel, nem sokkal a találkozásuk után a térfigyelő kamerák felvételei szerint végül nem a Morgan által említett szállodába, hanem a férfi Little Bridge Farm nevű telkére mentek, amit Brown azért bérelt ki évekkel korábban, hogy használt autókat újítson fel itt, de időközben szexmunkások fogadására használt kéjbarlanggá is átalakította.

Alexandra Morgant nem sokkal a Mark Brownnal való találkozása előtt, november 14-én látták élve utoljára az otthona közelében található benzinkúton, ahol rendszeres vásárló volt. Nem sokkal később egy térfigyelő kamera azt is felvette, hogy Brown autóját kísérve a fehér Mini Cooperjével a farm felé vezető úton hajtott.

Megölte a nőt, elégette a holttestet

Hogy mi történt ezután Morgannel, nem lehet pontosan tudni. A bírósági dokumentumok szerint a mobilja által kibocsátott jelek a délelőtt folyamán egyszer csak eltűntek a hálózatból, és a telefon többé nem is csatlakozott vissza – így az a fotó sem érkezett meg rá, amit még aznap délután az egyik fiáról küldtek neki a szülei. Morgan akkor épp a farmon tartózkodott.

Ezért a vádhatóság azzal a meggyőző feltételezéssel állt elő, hogy Brown bevitte a nőt a konténerbe – ahol nem volt térerő –, és hidegvérrel megölte, majd egy olajoshordóba tette a holttestét. A telefonját pedig egyszerűen kikapcsolta, később pedig eltüntette.

A Brown mobiljából kinyert adatok alapján a férfi dél körül megkérte az élettársát, hogy vigyen neki fehérítőt a farmra. Majd este 10 óra előtt nem sokkal elment a helyi benzinkútra, ahol 10 font értékben gázolajat töltött egy kannába, és visszatért a bérleményébe.

Valószínűleg ekkor gyújthatta fel a Alexandra Morgan maradványait – így a rendőrök már csak a fogait találták meg pár nappal később, amikor házkutatást tartottak az építkezésen is, ahol Brown ekkor dolgozott.

A teljes igazság talán soha nem fog kiderülni, mert a tárgyaláson önmagát képviselő Mark Brown azzal védekezett,

hogy Morgan véletlenül elesett, és annyira beverte a fejét egy szögvasba az eredetileg autók bütykölésére használt farmon, hogy nem tudta elállítani a vérzést, így a nő belehalt a balesetbe.

Mint mondta, biztos volt benne, hogy senki nem hinné el neki ezt a történetet, ezért annyira pánikba esett, hogy a holttest elégetése tűnt a legjobb megoldásnak.

2021. november 15-én éjfél után fél órával Morgan fehér Mini Coopere – amit pár hónappal korábban Brown segítségével tudott megszerezni – elhagyta a farmot, és visszatért a nő otthonához. Az autót szinte biztos, hogy a férfi vezette, mert a cellainformációk alapján az ő mobilja is ezen a környéken volt ekkor. Az ügyészség szerint Brown vagy azt a látszatot akarta kelteni, hogy Morgan még él, vagy megnézte a nő házában, hogy van-e bármilyen terhelő bizonyíték ellene. Hajnali 1 óra 43 perckor visszament a farmra a Mini Cooperrel, negyedórával később pedig elindult haza a saját autójával.

A következő nap hétfő volt, így Brownnak dolgoznia kellett menni, de ez azt is jelentette, hogy még a farmra való visszatérése előtt meg tudta kérdezni a főnökét, kidobhat-e valamit a munkahelyén található építési hulladékok közé. Ahol aztán nemcsak a holttest elégetéséhez használt olajoshordót találták meg a hatóságok – benne az áldozat fogaival –, hanem a fehér Mini Cooper slusszkulcsát is.

Brown még november 17-én elvitte az olajoshordót a munkahelyére, a lecserélt rendszámú autót pedig Hastings egyik utcájába. Ahol aztán csak a férfi letartóztatása után, december elején bukkantak rá a hatóságok.

Mivel Alexandra Morgan nem jelent meg a megbeszélt időpontban a szüleinél, másnap, november 18-án értesítették a hatóságokat, akik november 23-án már házkutatást tartottak a farmon, és ki is hallgatták a férfit. Bár a rendőrök ekkor még csak Morgan eltűnése miatt nyomoztak, Brown másnap azt mondta a főnökének, hogy akár 25 évre is elítélhetik kettős gyilkosságért – amivel jól lebuktatta magát, és egy erős közvetett bizonyítékot is szolgáltatott az ügyészségnek.

December elején aztán egy újabb fontos bizonyíték került elő, Morgan ugyanis az utazás előtt a legrosszabbtól való félelmében a régi telefonját, egy köteg pénzt, az eredetileg megbeszélt brightoni hotel és a farm címét is elrejtette annak a görkorcsolyának a dobozába, amit a kisebbik fia szobájában hagyott ajándék gyanánt. A rendőrök a telefonból pedig rekonstruálni tudták a Morgan és Brown közti szexpartnerkeresőn zajló kommunikációt, így a férfi webkamerás üzleti ajánlatát is.

Előbb kivégezte a szeretőjét, majd hónapokig a nő segélyéből élt

A farmon tartott házkutatás és Mark Brown november végi letartóztatása, illetve gyilkossággal való meggyanúsítása után az ügy újabb fordulatot vett. A férfi furgonjában ugyanis megtalálták egy vényköteles gyógyszer receptjét, ami egy bizonyos Leah Ware nevére volt kiállítva. Bár Ware holtteste azóta sem került elő, az ezután kiszélesített nyomozás arra jutott – amit aztán a bíróság is bizonyítottnak talált –, hogy Brown őt is megölte.

A pontos részletek ennél a gyilkosságnál sem fognak teljesen kiderülni. A szintén escortként dolgozó, 32 évesen elhunyt Leah Ware és a Fisty, azaz „Öklöző” felhasználónevet használó, gyakran nemi erőszakot ábrázoló felnőttfilmeket is néző Mark Brown még 2018-ban ismerkedett meg ugyanazon a szexpartnerkereső oldalon, amelyen a férfi Morgannel is csetelt. Először köztük is szimpla kuncsaft-szexmunkás viszony volt, de ez idővel párkapcsolattá alakult, és az év végén már közös albérletbe költöztek – természetesen a legnagyobb titokban, hiszen Brown közben a családjával is együtt élt.


A féléves bérleti díjat Brown a kaucióval együtt kifizette, majd, amikor letelt a hat hónap, a kábítószerfüggőséggel és mentális betegségekkel is küzdő Ware a férfi farmjára költözött, ahol egészen addig egy lakókocsiban lakott, amíg azt Brown egyszer fel nem gyújtotta dühében.

A családja által nagy állatbarátnak tartott Ware a szexmunkát hátrahagyva itt próbált új életet kezdeni a férfi segítségével, aki több háziállattal – például egy lóval, több kecskével és két kutyával – is meglepte a nőt.

Ware megölése után egyébként Brown az egyik kutyát a nővérének adta, a másikat pedig valószínűleg megölte. Utóbbira abból következtettek, hogy a házkutatások során megtalálták egy vízbe fulladt kutya maradványait, ami pont olyan fajtájú volt, mint az eltűnt állat.

Kettejük alá-fölé rendeltségen alapuló kapcsolatának természetét jól érzékelteti, hogy Ware sugar daddyként tekintett Brownra, aki cserébe a hercegnőjének hívta. Ware egyszer azt mesélte az egyik – később tanúként meghallgatott – barátjának, hogy Brown egy alkalommal úgy vitte el valahova a kocsijában, hogy betömte a száját, megkötözte, majd az autó csomagtartójába zárta.

A férfi annyira kontrollmániásan viselkedett, hogy egy idő után nem hagyta Ware-nek, hogy más emberekkel találkozzon, vagy elhagyja a farmot. A nő mentális betegségei miatt kapott segélyét is a saját számlájára utaltatta, ahogy a receptre felírt gyógyszereit is ő váltotta ki helyette.

Brown kegyetlen bánásmódja ellenére Ware többet akart annál, hogy pusztán a szeretője legyen – ezért, amikor másodjára is teherbe esett tőle, több alkalommal is kérlelte a férfit, hogy hagyja el a kedvéért az élettársát –, ami komoly konfliktusforrássá vált kettejük között.

Az ítélet szerint az utolsó csepp a pohárban az lehetett, amikor Ware nem töltött egy éjszakát a farmon – ami vélhetően a halála előtti éjszaka volt. Helyette egy dílernél járt, akivel annyira összemelegedett, hogy nemcsak közösen drogoztak, hanem intim kapcsolatot is létesítettek egymással.

Ez a másik férfi volt az, aki utoljára látta élve Leah Ware-t, amikor a találkozásuk után a nő kirakta őt a kocsijánál, miután együtt megnézték a farmot – ahol a vendég nagyon elcsodálkozott az embertelen körülményeken.

A fiatal nő holtteste azóta sem került elő – Mark Brown szerint még mindig életben van –, ezért a halál pontos körülményei nem ismertek. De a megelőző napok és a későbbi időszak eseményeiből, illetve Leah Ware mobiljának aktivitásából egyértelműnek tűnik, hogy a férfi 2021. május 7-én megölte őt.

Ware két nappal korábban bejelentette, hogy ellopták a bankkártyáját, majd május 6-án több mint 2 ezer fontnyi segélyt kapott. De a pénzügyeit főként a mobilján intéző nő rendszeres online tranzakciói május 7-én egyszer csak leálltak, és a készülék jelei is eltűntek másfél órára a hálózatról – amikor vélhetően a konténerben volt –, miközben ő és Brown is a farmon voltak.

Bár a mobil még egy rövid időre visszacsatlakozott a hálózatra, ezután már egyetlen hívást sem indítottak róla, ahogy az ebben a pár órában kapott üzenetekre sem küldtek már választ a készülékről. Brown pedig még hónapokig használta Ware új bankkártyáját, amiről gyakorlatilag az összes pénzt – beleértve a havonta folyósított segélyeket is – levette, és a nő vényköteles gyógyszereinek a kiváltását sem hagyta abba.

„Lelkiismeretes pszichopatának” tartja magát

Brown közben Leah Ware feltételezett megölésének időpontja után kevesebb mint két héttel újra regisztrált a szexpartnerkereső oldalra, és elkezdett csetelni a következő áldozatával. Illetve azzal a nővel is felvette a kapcsolatot, akit talán a harmadik áldozatának szemelt ki.

Elizabeth Howard egy régi barátja volt, akivel a középiskola óta nem tartották a kapcsolatot, de az első üzenetváltásukat követőn nagyon gyorsan egymásra hangolódtak ismét, és pár nappal később már telefonon is sokat beszéltek. Mark Brown egy idő után annyira megbízott Howardban, hogy az üzeneteiben többször el is szólta magát a gyilkosságokról egy-egy célozgatással – ami aztán a bíróságon is bizonyítékul szolgált.

„De nagyon forró lesz, (…) az olajoshordó szinte fehéren izzik. Egy ilyen helyzetben az ember sok fázison megy keresztül” – írta például a nyomok eltüntetése kapcsán, majd így folytatta a részleges beismerést:

Csináltam már szörnyű dolgokat. Ezek a dolgok, amiket tettem, súlyosan nyomják a szívemet, a fejemet és a lelkemet is – egy lelkiismeretes pszichopata. Ez tényleg kész röhej.

A kétszeres életfogytiglanra ítélt Mark Brown lelkiismeretességét az elkövetett bűnei mellett az is megkérdőjelezi, hogy hiába kérte tőle a bíró a büntetése csökkentését is felajánlva, hogy árulja el, mi történt Leah Ware-rel, és hova rejtette a holttestét, az ő megölését azóta sem ismerte be.

Az áldozatává váló egykori szeretője, Leah Ware családja például egészen biztosan nem tartja őt lelkiismeretesnek, hiszen ők azóta sem kaptak kielégítő választ arra, hogy mi történt Leah-val. Pedig nagy valószínűséggel csak Brown tudná megadni erre a választ.

„Tovább folytatja a családunk szadista kínzását azzal, hogy nem mondja el nekünk, mi történt Leah-val. Ellenőrizte és manipulálta az életének minden aspektusát, majd amikor elege lett belőle, eldobta őt, mint egy darab szemetet” – mondta a büntetés kihirdetése előtt Ware gyászoló édesanyja, Rebecca Martin. Az anya azzal zárta le a beszédét, hogy a lányának pusztán azért kellett elvesztenie az életét, mert „Mark Brown ki akarta elégíteni a beteges vágyait.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik