Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)
2024. máj 4. 17:31
Elég vizet iszol? Ez történik a testeddel, ha nem figyelsz oda erre
Fotó: NorthfotoA hidratáció hiánya komoly következményekkel járhat mind rövid, mind hosszú távon.
Ezeket láttad már?
A testünk egészséges működéséhez elengedhetetlen a folyamatos vízpótlás, ami nem csak a bőrünk szépségéért felelős, hanem az idegrendszerünk és belső szerveink megfelelő működéséhez is hozzájárul. A cukros italok helyett a tiszta víz fogyasztása ajánlott, nőknek napi két liter, férfiaknak pedig két és fél liter a javasolt mennyiség. Sokan azonban ennél jóval kevesebbet isznak, ami egy friss kutatás szerint nem csak azonnali problémákat okozhat, mint a fejfájás vagy a kiszáradás, de hosszú távon összefüggésbe hozható a krónikus betegségek kialakulásával és a korai öregedéssel is.
Az NIH által végzett 25 éves kutatás során, amelyben több mint 11 ezer amerikai vett részt, kimutatták, hogy a kevés vizet fogyasztók gyorsabban öregszenek és nagyobb a korai halálozás kockázata. A kutatók a résztvevők vérében lévő nátriumszintet használták a hidratáltság mértékének meghatározására, feltételezve, hogy a magas nátriumszint alacsony folyadékbevitelt jelez. Azoknál, akiknek magasabb volt a nátriumszintje, élettani jelek mutattak gyorsabb öregedést, és a vérnyomás, koleszterinszint, valamint vércukorszint terén is eltérések voltak megfigyelhetők.
Megszólalt Balogh Edina a Szabó Simonnal való kapcsolatáról, így vannak most
A normál tartományon belül mozgó nátriumkoncentráció ellenére a kutatás eredményei azt mutatták, hogy a normál tartomány felső határánál magasabb értékekkel rendelkezők esetében 50%-kal nagyobb volt a korai öregedés kockázata, és 20%-kal magasabb a korai halálozás esélye. A kutatók szerint a magasabb nátriumszinttel rendelkezők körében megnőtt bizonyos krónikus betegségek, mint a stroke, a cukorbetegség vagy a demencia kockázata is. Dr. Natalia Dmitrieva, az NIH kutatója hozzátette, hogy az öregedéssel együtt nő a betegségek kialakulásának esélye is. A tanulmány szerzői szerint további kutatások szükségesek annak megállapításához, hogy a megfelelő hidratáció milyen mértékben járulhat hozzá az öregedés lassításához vagy bizonyos betegségek megelőzéséhez.
Dr. Lawrence Appel, a Johns Hopkins Egyetem kutatója szerint a folyadékfogyasztás és az öregedéssel összefüggő betegségek közötti kapcsolat még spekulatív, és a kutatás eredményei nem bizonyítják, hogy a több víz fogyasztása hosszabb életet vagy alacsonyabb betegségrizikót eredményez. Megjegyezte, hogy a nátriumszintet számos más tényező is befolyásolhatja, mint például neurológiai problémák vagy vízhajtók szedése.
Ezeket olvastad már?
Kiderült! Ezért válnak meg most sokan az Azahriah koncertjegyektől Lang Györgyi szépséges lánya megtörte a csendet: komoly vallomást tett Sári Ma reggel jött: így kürtölte világgá a csodás hírt Tóth Gabi Aggasztó hír a Palotától: Vilmos hirtelen mondta le a programjait, nagy lehet a baj Ez a gyönyörű szépség Lang Györgyi lánya! Megható őszinteséggel mesélt édesanyjával való kapcsolatáról (fotó)Kövesd a Blikk Rúzs cikkeit a Google hírekben is!
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
TERMÉKAJÁNLÓ
TOVÁBBI AJÁNLATOK
EXTRA AJÁNLÓ
Felkészültél a szandálszezonra? - 3 egyszerű otthoni tipp az ápolt lábakért (x)
Kíváncsi vagy, mi a legjobb kiegészítő egy nyári partira? - Mutatjuk (x)
Hogy bombaformában legyél a strandszezonra - így szedd a C-vitamint (x)
Fogadjunk, hogy ezt még nem tudtad a plazmaadásról (x)
3 tengerparti úti cél, amit az egész család imádni fog (x)
Ha ettől nem félsz, jobban tudsz megküzdeni a változásokkal a szociálpszichológus szerint (x)
PARTNEROLDALAK
Baljós előjelek: ilyen lesz a 2024-es nyár az első előrejelzések szerint
Amanda Bynes: rá sem ismerni az egykori gyerekszínészre
Így néznek ki manapság a Harry Potter-filmek szereplői
Így néznek ki manapság az Agymenők sorozat színészei
Örökre megváltozik a világ: 2024 lehet az eddig ismert valóság vége
Az idő vasfoga: így néznek ki most az eredeti Baywatch szereplői
Ez történt a nővel, aki 104 évesen kiugrott egy repülőből - videó
„Teljesen más az életvitel, már vágytam erre” – ilyen 23 év után hazaköltözni az USA-ból
BLIKK
Mi történik? Tömegével adja el a jegyeket a közönség Azahriah tripla koncertje előtt
"Bezáratom az összeset" - Bochkor Gábor üzent a balatoni büféseknek, elege van az átverésekből
„Három nap alatt roncs lettem” – Noémi idén áprilisban kapta el a Covidot, öt hétig tartották mesterséges kómában – döbbenetes történet
Trokán Nóra vallomása: „Többszöri megcsalást is teljesen toleráltam”
Orosz hírszerzés: Orbán Viktor likvidálására szólítanak fel
LEGOLVASOTTABB
Az atlanti étrend növeli a jó koleszterinszintet, pillanatok alatt lefogyaszt, és feltölt életerővel
Ha tudtam volna, hogy ezt teszi a spenót a testemmel, hamarabb kipróbálom
Megsúgjuk: ezt a pofonegyszerű 3 összetevős arcpakolást használják a topmodellek is
Ezekre nagyon figyelj oda! Íme a demencia korai jelei
7 egészséges alternatíva a kávé helyett