Belföld

A Bors közzétette az OMSZ jelentését arról az esetről, amikor Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Egy, az Országos Mentőszolgálattól származó jegyzőkönyv került a Bors birtokába, a kormánypárti bulvárlap szerint ez igazolja azt, hogy Varga Judit volt igazságügyi miniszter igazat mondott, amikor a Hajdú Péternek adott interjújában elmondta: akkori férje, Magyar Péter azzal akart ráijeszteni, hogy eljátszotta, hogy öngyilkos lett, illetve gyógyszermérgezést szimulált.

„Nem szólalt meg, és ott volt egy xanaxos levél is.  Két darab volt a tízes levélben, nem tudtam, hogy egyet vett be, vagy kilencet vagy nyolcat. Nem kockáztathattam nyilván, ez alapvető emberi kötelesség. Úgyhogy fogtam, felhívtam a mentőket” – fogalmazott Varga akkor.

A Bors most „megszerezte” a kivonuló rohammentők által készített jegyzőkönyvet, amelyből kiderül, hogy mérgezési tünetek miatt riasztották őket Varga és Magyar lakására, a Kútvölgyi útra tavaly február 19-én. Az már a Frizbi-interjúban elhangzott, hogy miután Varga letette a telefont, Magyar felkelt az ágyból, és közölte, hogy nem vett be semmit. A kegyelmi ügybe belebukó volt fideszes politikus szerint a férje a jelenettel rá akart ijeszteni.

Varga Judit arról is beszélt, hogy Magyar „megszökött” a kiérkező mentősök elől. A Bors szerint ezt bizonyítja a mentőszolgálat jegyzőkönyve, amelyben leírják, hogy

a beteg ismeretlen helyre távozott.

A jelentésről közzétett képeken az látszik, hogy P1-es fokozatú volt a riasztás, amit az életet veszélyeztető eseteknél alkalmaznak.

Nem ez az első eset, hogy a Varga Judit és Magyar Péter házasságának megromlásával kapcsolatos jegyzőkönyv kerül ki a hivatalos szervektől a sajtóhoz. A kettőjük veszekedéséről szóló rendőri jelentésről a Hvg.hu írt, annak teljes szövegét pedig a Mandiner közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik