Kultúra

A csodacsatárt Puskás disszidálása és a forradalom is csak lelassítani tudta

IMDB
Jelenetkép A csodacsatár című filmből (1957).
IMDB
Jelenetkép A csodacsatár című filmből (1957).
A csodacsatár című filmszatíra 1956 nyarán készült, de a forradalom miatt csak 1957 őszén mutatták be. Addigra a főszereplők közül többen már nem voltak itthon, ahogyan a forgatókönyvíró Méray Tibor is „disszidált”. Puskás Ferenc jeleneteit újra forgatták Hidegkuti Nándorral, Kocsis Sándoréi maradtak. Feledett-feledhetetlen filmek, 25. (befejező) rész.

Nagy talány, milyen megfontolásból fogadta el a hatalom 1955-ben A csodacsatár forgatókönyvét. A filmszatíra ugyanis maró gúnnyal figurázta ki a rendszert, és persze egyáltalán nem az aranycsapat által forradalmasított WM-rendszerről van szó.

Talán az lehet a megoldás, hogy az 1954 júliusában elvesztett világbajnoki döntő után kellett egy „megnyugtató” alkotás, amely azt sugallja: nem érdemes a futballnak túl nagy jelentőséget tulajdonítani, vannak annál fontosabb dolgok is a világon. (A szocializmus építése, a munkaverseny, a békeharc, a megbonthatatlan barátság Moszkvával. Az utóbbi kettő felújítása a XXI. század Magyarországán kérlelhetetlenül zajlik.)

A mozit 1956 júniusában kezdték forgatni, és 1956. november 8-án tervezték bemutatni. Közbejött azonban a forradalom, ám a premiert megtartották, csak majdnem egy évvel később, 1957. szeptember 12-én. A debreceni Meteor kertben 1957. szeptember 15-én azt hirdették:

A csodacsatár. Előtte artistaműsor.

Azt valamiért nem tudatták a nagyérdeművel, hogy utólag némi változást iktattak be. Puskás Ferenc ugyanis a szabad világot választotta, szerepét ezért Hidegkuti Nándor vette át. Az újraforgatás nyomán a két variáció közti különbség így nézett ki:

„Puska, Puska, Puska és megint csak Puska. Uralja az egész mezőnyt, most a mérkőzés végén éppúgy, mint az első percekben. Úgy irányítja a csapatot, hogy egyszerűen nincs ellene védekezés.”

Majd egy év múlva ehelyett: „Hidegkuti, Hidegkuti, Hidegkuti, megint csak Hidegkuti.”

Duca tengernagy (Ungváry László) felkiált: „Hidegkuti! Ez a mi emberünk!” A szája azonban „Puskát” mond…

Amúgy a csodacsatár, azaz Pongrácz Imre is „disszidált” 1956-ban. Majd a hatvanas években hazatért, de 1977-ben újra „dobbantott”. Húsz esztendővel később Vancouverben hunyt el.

MAGYAR NEMZETI DIGITÁLIS ARCHÍVUM

Ugyancsak emigrált a forgatókönyvíró Méray Tibor, aki a francia fővárosban telepedett le, majd a párizsi Irodalmi Újságban megjelent írásában ekképpen reflektált a Puskás elleni magyarországi büntetőeljárás hivatalos megszüntetésére a kádári közkegyelem évében, 1963-ban:

„Valamikor réges-régen – pontosan 1955-ben – írtam odahaza egy forgatókönyvet, az volt a címe: A csodacsatár. A film 1956 nyarán a Gyarmat utcai stúdióban elkészült. Az egyik szerepet Puskás Ferenc játszotta. November 8-ára volt kitűzve a díszbemutató a Kossuth Lajos utcai Fórum moziban. November 8-án azonban – hála a szovjet hadsereg testvéri segítségének – Budapest nem volt olyan állapotban, hogy akár dísz-, akár dísztelen bemutatókat tartsanak benne. A film – ahogyan a szakmában mondják – dobozban maradt. Tekintve azonban, hogy gyártása több millió forintba került, az állam – érthető módon – szerette volna ezt a pénzt valamiképpen visszaszerezni, sőt, ha lehet, kicsit keresni is rajta. Ezért 1957-ben mégis csak bemutatták. Egyes éles mondatokon és jeleneteken kívül, amin a vágói olló könnyen segített, még két bajocska akadt. Az egyik: az író, aki Párizsba menekült. A másik: Puskás, aki Madridba. Az írón ugyancsak könnyű volt túltennie magát az államnak. Egyszerűen kivágták a nevét a filmből. Puskással kissé nehezebb volt a helyzet. Nem lehetett csak a nevét, a jeleneteit is ki kellett volna vágni, s így aztán se füle, se farka nem lett volna az egész történetnek. Állami filmgyártásunk – hogy Puskás Ferenc disszidens népellenség arca ne zavarja a mozivásznon a szocializmus építésében a magyar népet – se költségtől, se fáradságtól nem riadt vissza. Valamennyi jelenetet – s volt belőlük jó néhány –, amelyben Puskás szerepelt, újra leforgatták, ezúttal Hidegkuti Nándorral, aki futballistának és színésznek talán nem volt jobb Puskásnál, ezzel szemben nem disszidált.”

A szereposztás a világsztárokon, Puskáson, Hidegkutin, Kocsis Sándoron kívül is parádés volt. Még a kisebb szerepekben is olyan művészek ragyogtak fel, mint Bárdy György, Benedek Tibor, Garas Dezső, Gobbi Hilda, Horváth Tivadar, Makláry Zoltán, Rozsos István, Somogyvári Rudolf. A főbb alakításokat – a már említett Pongráczon és Ungváryn túl – Feleki Kamill, Gózon Gyula, Kiss Manyi, Mányai Lajos, Rajz János, Schubert Éva, Sinkovits Imre vitte vászonra. Magával ragadóan. De a fergeteges groteszk korántsem mindenkit mulattatott. Az Esti Hírlap Filmek című rovatának élén például ez állt: „A csodacsatár (közepes).”

Tévedni emberi dolog. Abban az időben az Olympique Lille szerződtetett egy Veréb László nevű szélhámost, aki Zakariás Józsefnek adta ki magát, de csak úgy tudott futballozni, mint a Keleti Márton rendező filmjében félreismert, a labdába hólyagot rúgó „csodacsatár”.
A Film, Színház, Muzsika nem akart elveszni az útvesztőben, az elvárásokhoz igazodó recenziót közölt:

A csodacsatár alkotói arra törekedtek, hogy – ha túlozva, ha a végletekig kiélezetten is – nevetségessé tegyék az egészséges sportszeretettől oly messze eső futballőrületet, amely a szellemi kultúra fölé helyezi, nacionalista jelszavak igazolójává zülleszti a sportot, és hajlandó megkongatni a nemzeti katasztrófa vészharangját egy-egy elvesztett mérkőzés után.

Az Észak-Magyarország műbírálata mindenekelőtt a korabeli kritikus felkészültségéről árulkodott: „Futbólia (a forgatókönyv szerint: Futbolia) államban bajok vannak. Futballcsapatuk az Atlanti Kupáért küzd, de Ruganda (helyesen: Rugania) válogatottjától kikap. Ebből csaknem kormányválság lesz, és a kormányelnökségre törő Duka (leírva: Duca) tengernagy Lousannába (Lausanne-ba) utazik, hogy az ott szereplő magyar futballválogatott egyik büszkeségét, a »csodacsatárt« Futbóliába csábítsa.” A képzett és jól értesült kultúrmunkás nem felejtette el megemlíteni: „Pongrácz Imre disszidált, és a művészi pálya helyett jelenleg portás egy kanadai szállodában.”

A Szolnok megyében megjelenő Tiszavidék jóval bátrabban felvetette: „Napok óta izgatja a fantáziánkat, hogy A csodacsatár című új magyar filmvígjátékot miért szippantották olyan szélsebesen vissza a műsorról. Az, hogy »technikai okok miatt későbbi időpontban kerül bemutatásra«, nem eléggé meggyőző. Találgatnak, variálnak ám a mozilátogatók. A legkézenfekvőbb az a vélemény, hogy A csodacsatár azért lett hirtelen mostoha, mert a magyar válogatott tagjai is láthatók a filmen, s közülük többen disszidáltak, illetve nem hajlandók hazájukba visszatérni. Sőt, úgy hírlik, maga a főszereplő, Pongrácz is kiszökött az országból. Ez volna a baj? Akkor viszont miért mutatják be a Forró mezőket, amelynek női főszereplője, Karády Katalin szintén disszidált. Nemigen tartjuk elhihetőnek, hogy A csodacsatár egy-két jelenete »veszedelmesebb« lenne, mint a Forró mezőkben az a nóta, hogy Horthy Miklós katonája vagyok…”

A Magyar Nemzet méltatott: „Ungváry László Duca tengernagy szerepében ellenállhatatlan tempóban jár az alakítások élén. Mellette Feleki Kamill fanyar emberi humora e stílus ellentétét példázza. Színészeink sorozatos kabinetalakításai azt mutatják, jól érzik magukat e bohózati légkörben, gyakran adnak alkalmat derülésre.” Azért a lap megjegyezte: „Filmgyártásunkban ritka műfaj a bohózat vagy éppen a szatíra, s ha most nem sikerült is valódi szatírát alkotni, az út e felé vezet.”

A való életben pedig az (is) lett a mozi utóhatása, hogyha bármelyik labdarúgó rosszul passzolt vagy kihagyta a helyzetet, a rendszerint zsúfolt lelátókról máris felhangzott: „Mi van, csodacsatár?” Ehhez passzolt a Népszabadság karikatúrája 1957. szeptember 25-én. A rajzon egy kritikus volt látható, aki így kommentált:

Mellélőttem, az igaz, de azért a csodacsatár sem volt formában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik