Juhász Péter elrontotta: lehet, mégsem lesz belőle polgármesterjelölt

Az V. kerület baloldali polgármesterjelöltje nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 300 érvényes ajánlást - írta meg az Origo.

Hatalmasat hibázott Juhász Péter, Budapest V. kerületének a baloldali polgármester-jelölte, ugyanis épphogy csak elegendő számú aláírást adott le, de ezek között lett jópár érvénytelen is az elbíráláskor, írja a Magyar Nemzet.

A Momentum, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, a Mindenki Magyarországa és a Nép Pártján közös polgármesterjelöltjének mindössze 300 érvényes aláírásra van szüksége, hogy a Helyi Választási Bizottság hivatalosan nyilvántartásba vegye, mint jelöltet. Az V. kerületben egyébként 20 ezer választásra jogosult személy él.

Juhász 304 ajánlást adott le, azonban ezek közül csak 259 darab volt elfogadható, az érvénytelen ajánlások száma 45 darab volt.

Fotó: Tuba Zoltán

Az ajánlások gyűjtésénél a pártok és a politikusaik a minimálisan előírthoz képest jellemzően 10-20 sázalékkal több ajánlást szoktak leadni, éppen azért, hogy az esetlegesen előforduló érvénytelen ajánlásokkal együtt is meglegyen a nyilvántartásba vételhez szükséges minimális ajánlások száma.

Juhász Péter hétfő délutánig kapott haladékot, hogy pótolja a hiányzó aláírásokat. A baloldali politikus egyébként 2014-ben már indult polgármesternek a Belvárosban, akkor a szavazatok 30 százalékát szerezte meg, és ezzel lett második Szentgyörgyvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) mögött.

2024. május 04. 14:54
Szúrást érzett a mellkasában, a Mokka stúdiójából azonnal kórházba vonult
A sürgősségin közölték vele, hogy valahol belül vérzik.
9 gépfegyverrel, 3 pisztollyal és több ezer lőszerrel akart Magyarországra lépni
Indítványozta a letartóztatását a Szegedi Járási Ügyészség annak az albán férfinek, aki 9 géppisztolyt, 3 pisztoly é...
Cumisüvegből itatta üdítővel négyéves kislányát egy anya, belehalt a pici
A nőt közel egy évtizednyi börtönbüntetésre ítélte a bíróság.
Fürdés közben rázta halálra az áram a nógrádi nőt
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 48 éves férfi ellen, aki szakirányú végzettség nélkül elvállalta ...
Holtan találtak egy eltűnt kétéves kislányra egy szakadék mélyén
Valóra vált minden szülő legnagyobb rémálma.
Nacsa Lőrinc: Nem hagyhatjuk, hogy a baloldal ránk kényszerítse a sorkatonaságot és bele kényszerítsen minket a saját háborús pszichózisába
„Korábban Gyurcsány Ferencék tönkretették az országot, majd be akarták engedni a bevándorlókat, most pedig bele akar...
Börtönbe mehet L.L. Junior és G.w.M rappertársa, botrányos dolgokra derült fény
Hosszú időre hűvösre kerülhet V. Bálint.
Gulyás: a magyar igazságszolgáltatás független, ezt a francia elnöknek is tiszteletben kell tartania
Magyarországnak még Brüsszelből is pecsétje van arról, hogy az igazságszolgáltatása teljesen független, ezt a tényt ...
Súlyos döntést hozott Brad Pitt lánya, többé semmi nem utal apjára
Valóban feszültnek tűnik a viszony.
Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút
"Ha megnézik Orbán Viktort, ő nem akar háborút, és én sem akarok háborút" - mondta Donald Trump a Timcastnek adott i...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.