Jakab Péter pártja nem indul az EP-választáson

2024. május 4. – 14:12

Másolás

Vágólapra másolva

Nem indulhat a június 9-i európai parlamenti választáson Jakab Péter pártja, a Nép Pártján, mert nem gyűjtötték össze az induláshoz szükséges érvényes ajánlást.

„A Nemzeti Választási Iroda befejezte a Nép Pártján aláírásainak az ellenőrzését. Ahhoz, hogy elindulhassunk az EP-választáson, 20 ezer aláírást kellett összegyűjtenünk két hét alatt. 20 300 ajánlást gyűjtöttünk, ebből az NVI érvénytelenített 400-at. Maradt 19 900. Ez azt jelenti, hogy a Nép Pártján nem vehet részt az EP-választáson június 9-én” – írta Jakab szombaton a Facebook-oldalán.

A valóságban nem tudjuk, hogy Jakab Péter pártjának hány aláírás gyűlt össze. Az NVI tájékoztatása szerint Jakab pártja 2536 olyan ívet adott le, melyeken aláírások is voltak, ezeken összesen legfeljebb 20288 aláírás lehetne, de az ellenőrzött 274 íven a lehetséges 2192 helyett csak 1670 érvényes ajánlást találtak. Ez alapján a fennmaradó ívekkel együtt legfeljebb 19766 érvényes aláírásuk lehetett volna, ezért nem is folytatták ezek ellenőrzését, mert amúgy se lett volna meg a listaállításhoz szükséges húszezer aláírás.

A péntek délutáni határidőre 13 párt jelentette be az EP-listáját. A listákon legfeljebb 63 jelölt szerepelhet, ez háromszor annyi, mint a megszerezhető mandátumok (21) száma. A szavazólapra azonban csak az első öt jelölt neve kerül majd fel.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén sorsolta ki, hogy a június 9-i európai parlamenti választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. A Nép Pártján a 13-as sorszámot kapta, de így végül nem lesznek rajta a szavazólapon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!