Nagy Ervin, Udvaros és a többiek (egyposztamibennincsmagyarpéter)
Tudom, Magyar Péter, róla kellene írni valami okosságot, de semmiféle okosság nem jut most eszembe Magyar Péterről. Tegnap, a FÉM-ben (ez itt a reklám helye) egy Jászai Mari-díjas színésznőt láttunk Cziczó Attila író-rendező-színháztárstulajdonos darabjában a Lölöland-ben, aminek egyébként nincs köze Mészáros Lőrinchez.
Ő az Alföldi Robival, aki akkor még tényleg Robi volt és nem Alföldi művész úr, Murányi Tünde.
Szükségem van a magyar színházra, szükségem van valamire, ami ideköt, a gráfjaimra és a színházaimra. Inkább nem mondom meg, hogy hány darabot láttunk március vége óta, tudom, hogy ez nem egészen normális, bár sokan vannak, akik a fél életüket színházban töltik. Nagy Ervint utoljára az UP-ban láttuk Jordán Adéllal az Anyaszemefénye című Pintér Béla darabban, és most újra a Katonában a Mefisztólandban. Nagyon jó színész, és nem, egyáltalán nem kellene otthagynia a színházat, ideiglenesen sem, a politikáért. Jordán Adélt az Extázisban és Isten, haza, család-ban (már másodszor) is láttuk, és persze láttuk a Kamrában pár napja a Pekingi Őszt, ami annyira de annyira jó (Elek Ferenc a legviccesebb magyar színész, like ever).
Udvarost utoljára a Jerome Bel-ben láttuk a Trafóban (ott most Vajdai Rókonokját láttuk, kedves Trafó, tessék valahogy kibékülni velük, hallottam, hogy cicesz van). Udvaros Dorottya és Csákányi Eszter (hát őt meg a Karácsonyozzatok velünk vagy ússzatok hazában láttuk, tudom, szóismétlés, de én hatodjára is labdát írok játékszer helyett), amit Kincses Előd Berlinben élő lánya írt, részben az apjáról (Csákányi és Znamenák pedig annyira jók benne) talán a két legnagyobb élő magyar színésznő és Vidnyánszky elküldi a Nemzetiből. Két belső zárójel, I love it, bár ha ezt is zárójelbe teszem, akkor három.
Udvaros Dorottya fontosabb, mint a Magyar Péter. A színház fontosabb, mint az Orbán Viktor. Lelkileg fontosabb. Összetart valamit ebből a szerencsétlen országból, valamit, amit a politikusok inkább szétbaszarintani akarnak. Én, konkrétan, Nagy Ervin miatt nem idegesítem fel magam MP szövegein. És rezsimszínház ide, kurzusfilm főszerep oda, megdöbbenve nézem, hogy Horváth Lajos Ottó nemzetis alapszínészt hagyja elmenni Vidnyánszky (akinek majd megnézzük a fiát a Vígben, mint mindig, ha van rá lehetőségünk) és persze Szász Júliát is (gy.k. ők ketten zuhantak le a Rómeó és Júlia előadáson a díszletről). A Nemzeti nem Bayer Zsolté és Demeter Szilárdé, akik húsz éve nem láttak színházat belülről, nem a sok megafonos idiótáé, nem a mandineres rezsimmajmoké, hanem az enyém. Mert engem még most is érdekelne, mert színház, és engem a magyar színház érdekel.
Máté Gábor egy félpillanatra kicsit talán eljátssza Vidnyánszkyt a Mefisztólandban, mely előadás nyilván elég sok nézőnek túl direkt, túl aktuális, túl kemény, de most ez van. Nem tehetünk úgy, mintha nem egy hideg polgárháborúban élnénk, mintha a rendszer nem akarná tönkretenni a színházakat (Csák Jani bátyánk bajuszpödrögetés közben tud dermesztően őszinte lenni). Tegnap a FÉM-ben volt egy vacsora a darabban, amikor elsötétült a színpad és kivetítették, hogy független színházként egy igazi vacsorajelenetre nem telik, de a színészek kiválóan imitálják az étkezést… az egyik legviccesebb kommentárja volt a mai állapotoknak. Az nem vicces, hogy Udvaros megy és ez a Berettyán nevű ál-Petőfi marad. Az nem vicces, hogy Nagy Ervint a mandineres seggarcok és Hont András közösen baszogatják, az sem vicces, hogy súlyos balesetet szenvedett színészek semmiféle támogatást nem kaptak a színházuktól, és az sem igazán vicces, hogy origós pöcsfejek libsiszínházazhatnak és senki sem szól be nekik.
Igen, vágom… a Magyar Péterről kellene írnom, és megígérem, hogy fogok is írni (de mit ? ezt még ki kellene találnom), most ez jutott eszembe, bocs.
@KennyOMG::
.
1.) Nem szeretném tologatni a gólvonalakat. Azért pontosítottam, mert 2002. után a Fidesz állami százmilliárdokat közvetlenül már és még nem tudott ellopni (egyszerre). Így – ideiglenesen – be kellett érniük az első országlásuk során ellopott állami százmilliárdokkal. Plusz azokkal a járadékokkal, amelyeket az ellenoldal hasonlóan fideszes lelkületű frakcióival való risztelés alapján tudtak megszerezni. Plusz az összes olyan önkormányzatok által felvett (és Orbánék által épp ezért kötelezően bevállalandóvá tett) devizaalapú kölcsönnel, ahol ők nyertek az önkormányzati választásokon. (Csak ez az utóbbi összeg 1300 milliárd forintot tett ki, és ismét uralomra jutva az Orbán-rezsim állami pénzből visszamenőleg ‘konszolidálta’ a mondott önkormányzatok adósságállományát. Magyarul előre meghiteleztek maguknak egy 1300 milliárd forintos lopást.)
.
2.) Nem pusztán „az MSZP-SZDSZ kormányok” készítették elő a tömeges népi csalódottsághoz a talajt, hiszen a pocsék gazdasági helyzetben bőven benne volt (sőt) az I. Orbán-kormány (meg az összes korábbi kormány), illetve a gazdasági világválság is.
.
3.) A ‘közhangulat’ meglehetősen rugalmas fogalom. Adatokkal könnyen bizonyítható, hogy még 2010-ben is milliós nagyságrendű volt azon magyar polgárok száma, akik semmiképpen sem akartak újabb Orbán-uralmat. (De ezek szerint az ő hangulatuk nem volt köz.)