Belföld

NVB: Törvényt sértett a közmédia azzal, hogy a Híradóban közzétette a Fidesz reklámjait

A Nemzeti Választási Bizottság egyhangú döntéssel részben helyt adott a Momentum kifogásának, és megállapította, hogy a Duna Médiaszolgáltató Zrt. az április 27-én és 28-án az M1-en 19 óra 30 perckor kezdődő Híradóban

jogosulatlanul tett közzé a Fidesz politikai reklámjának minősülő médiatartalmat,

és ezzel megsértette a választási eljárásból fakadó kötelezettségét, miszerint csak egyenlő feltételek mellett közölheti a jelölőszervezetek hirdetéseit.

Az NVB eltiltotta a közmédiát a további jogsértéstől, a határozatot pedig közzé kell tennie a Híradóban.

Az ellenzéki párt kifogása arra vonatkozott – amint erről a media1.hu beszámolt -, hogy Vitályos Eszter kormányszóvívő a Fidesz kampányának állásáról szóló beszámolója végén a kamerába nézve azt mondta: „Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!”, Menczer Tamás, a kormánypárt kommunikációs igazgatója pedig ugyancsak „a kamerába nézve tartott beszédet a hírműsorban”, és úgy fogalmazott: „A tét óriási: háború vagy béke. Védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!” Emellett a felvételeken a Fidesz logója is látható volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik