A csipsz magas kapszaicin-koncentrációja miatt szívrohamot kapott egy fiú és elhunyt tavaly szeptemberben, mire a gyártó a terméket önként visszahívta.
A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét - adta hírül a Police.hu
A rendőrségre 2024. április 25-én kora délután érkezett bejelentés, hogy Szentesen egy holttestet találtak. A egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a bejelentés valós. A halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja.
A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves szentesi lakost, aki az elkövetés után eltűnt. A rendőrök 2024. május 3-án este, Szentes külterületén az erdőben egy holttestet találtak, akiről megállapították, hogy az emberölés feltételezett elkövetője.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei