„A többszöri megcsalást is teljesen toleráltam” - Trokán Nóra megnyílt korábbi kapcsolatairól
Hosszú évek terápiája van benne, hogy ma már másképp látja a dolgokat.
Trokán Nóra színésznő kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogyan alakultak korábbi párkapcsolatai, és milyen mély nyomot hagytak benne gyerekkori élményei. Az Adom a napom című műsorból kiderült, hogy Nóra sokáig alárendelt szerepben élt, sőt, még a megcsalásokat is elnézte partnereinek, mert nem érezte magát egyenrangúnak.
„Volt egy pontja az életemnek, amikor rájöttem, hogy nem működtem jól egy párkapcsolatban. Alárendelődtem, mindent úgy csavartam, hogy a másiknak jó legyen. Egy csúnya szakítás után a padlóra kerültem, és rájöttem, hogy segítségre van szükségem. Ekkor derült ki, hogy gyerekkori sérülések húzódnak meg a háttérben, amik a szüleim válására vezethetők vissza”
– mesélte Nóra.
A színésznő több évnyi pszichológusi segítséggel kezdett el dolgozni a múltján és önmagán.
„Nagyon hosszú idő, évek teltek el, mire elkezdett feloldódni bennem, hogy mit kell helyrehoznom magamban ahhoz, hogy normális, egyenrangú és harmonikus párkapcsolatban tudjak élni” – mondta Nóra.
Nóra azt is elárulta, hogy ez a hozzáállás odáig fajult, hogy még a többszöri megcsalást is eltűrte, mert úgy érezte, neki kell megértenie és megbocsátania.
„Azt hittem, ez így működik. Úgy gondoltam, hogy szeretem ezt az embert, és meg kell értenem, meg kell bocsátanom. Ez megint oda vezetett, hogy saját magamat nem értékeltem annyira, hogy 'velem ezt nem!' Ehhez is el kellett jutnom, kőkemény melóval”
– tette hozzá a színésznő.
A szülei válása mély nyomot hagyott benne, és bár a lehető legnormálisabban próbálták megoldani, édesanyja máshol kezdett új életet, ez pedig kilencévesen mély sebet ejtett Nórán.
Nóra története jól példázza, hogy a gyermekkori élmények milyen mélyen befolyásolhatják felnőttkori kapcsolatainkat, és hogy a gyógyulás hosszú és kemény munka eredménye.
Nóra akkor sem tett semmit, amikor kiderült, hogy a párja félrelépett.
„Simán, mondjuk, a többszöri megcsalást is teljesen toleráltam. Nyilván belepusztultam lelkileg, de úgy voltam vele, nem baj, biztos valami nem volt jó... A mestere voltam ennek. Azért nagyon veszélyes ez, mert nem veszed észre.
Azért tud akár hosszú távon egészségügyi problémát is okozni, mert nem az van, hogy otthon a párnámat rágom, hogy miért nem tudok megszólalni, hanem totál azt hittem, ez így működik. Úgy gondoltam, hogy szeretem ezt az embert, és meg kell értenem, úgy éreztem, hogy meg kell bocsátanom... Nyilván ez is a szüleim válására vezethető vissza. Gyerekként ez az emberbe sajnos eléggé beleáll. És bár a lehető legnormálisabban csinálták a szüleim, azért anyu mégiscsak máshol kezdett életet, ami kilencévesen „belém ült”
– mesélte Trokán Nóra.
(via Blikk)