Szokatlan teremtés, ahol jegyet osztanak az életre

Az Index szerkesztősége gyakran kap zenei anyagokat feltörekvő együttesektől, előadóktól. PickUp néven elindított sorozatunkban időről időre beszámolunk három új névről, csapatról, küldjenek akár lemezt, kislemezt vagy single-t.

Fontos: az Indexet az előadók keresik meg, érdekükben nem jár közben kiadó – sem PR-os, sem marketinges, legfeljebb kapcsolattartó. A hármas listát a Kultúra rovat – stílusbéli és tartalmi korlátok nélkül – kizárólag saját belátása szerint állítja össze. A mostani PickUp három előadója:

• Neonhal,
• Tulpa,
• Léko Stefánia.

Színes teremtés

A Neonhal zenekar több okból is kilóg a „megszokott” – ha egyáltalán lehet így illetni bármelyik bandát a – PickUp felhozatalából. A csapat nem nevezhető újnak, tíz év van már a zenekar mögött – két lemezzel és több kislemezzel. Ennek ellenére még nem bírnak országos hírnévvel, így talán nem is baj, hogy listára tűzzük őket, főként, ha a produktum jó.

A bevallásuk szerint Christ N’ Rollt játszó bandát hiába próbálnánk a keresztény rockzenekar skatulyába zárni, a szövegezés általában nem sok. A műfajban alkotó csapatokra jellemző, túlzó pátoszt és agyonismételt frázisokat a zenekar a legtöbb dalban kerüli.

Számos sor, szókép és dal tartalma egyedi, izgalmas, érdekes. Ennek különlegessége, hogy nem csak azok képesek azonosulni vele, akik vallási oldalról nézik. Az esetek többségében a zenekar életigazságokat énekel meg, általános nehézségekre hívja fel a figyelmet – sajátos módon.

Zeneileg a csapat főként a kétezres évek stíluskavalkádjához nyúl vissza, azt mai formában tálalja. Bizonyos dalok közt nagy eltérések vannak, így például a Kifulladásig, az ... és akkor, vagy az Uram, Uram különféle irányzatokból merít. A hangszeres alapok jól működnek, a dalok zömében (egy-egy kivétellel) a prozódiát is szépen fogták meg. Az ének érdekes kérdés, sok dalban viszi a hallgatót, de néha kicsit megremeg, elvékonyodik, akár az albumindító Égen-földön egyes részeiben. Ez alapvetően nem keverési problémának érződik. Esetleg pluszvokálokkal lehetne stabilizálni. 

Az Ádám teremtése című Michelangelo művet idéző kép színeivel és formáival szépen visszaadja az album sokszínűségét, hangulatát és változatosságát.

A Neonhal zenekar harmadik nagylemeze izgalmas, változatos alkotás, amit érdemes hallgatni. Számos ismert banda kiadványaival képes felvenni a versenyt. Kicsit furcsa, hogy a lemezindító Égen-földön messze nem az album legerősebb száma, így szokatlan választás kezdő dalként, viszont mindenképp érdemes belehallgatni a többi alkotásba is, jó pár emlékezetes pillanatra számíthatunk.

Erős váltás

Nevezhetjük akár vízválasztónak is a Tulpa zenekar új dalát, a The Tower című szerzeményt. 2023 áprilisában a csapat addigi énekese, Székely Marci elhagyta a zenekart. A készülő koncertekre új ember kellett a mikrofon mögé, ezt a feladatot vállalta magára Galambos Dorina. A közös bulik után a Tulpa úgy döntött, szeretné az énekesnőt állandó frontként üdvözölni, amit az előadó örömmel fogadott.

Első közös számuk, a The Tower nemrég jelent meg – annak is live session változata. A dal zeneileg szépen szól, noha kevésbé robban, mint a csapat korábbi kiadványaiban megtapasztalhattuk. Az alter-rockos, klasszik grunge vonal megmaradt, de jóval sterilebb.

Ugyanez a sterilitás érződik Galambos Dorinán is. Az énekesnő szintén keresi még, miként hozhatja ki legtöbbet magából a Tulpán belül, miként építheti fel saját egyediségét a grunge vonalon, ahol a karizmatikus, ikonikus frontember a műfaj elengedhetetlen része.

Mivel korábbi énekesük, Székely Marci hangjával és karakterével erősen meghatározta a zenekar összhangzását, így valószínűleg időbe telik majd, hogy az új Tulpa is meglelje saját útját. Új daluk, a The Tower biztató. Remélhetőleg a soron következő szerzemények elmélyülnek az új formáció adta lehetőségekben és kihozzák belőlük a maximumot.

Életút

Léko Stefánia első nagylemeze kicsit klasszikus, kicsit mai. Számos hatás a 2010-es évek effektjeit idézi, miközben visszanyúl a múlt század zenei megoldásaihoz. Van benne rádió pop, szinti-pop, R&B, egy-két klasszikus diszkó-hatás. A régi zenei emlékek mai érzettel keveredése furcsa, hibrid megoldást hoz – néhány dalban, akár a címadó Vallomásban a Roxette-et idézi. Nosztalgikus érzés fogja el az embert, de nem „poros” a zene, amit kapunk. Élvezetes megoldásokat hozott össze az énekesnő szerzőtársaival, Fésűs Ádámmal és Kardos Norberttel karöltve.

A nagylemez koncepciója az volt, hogy a dalok mindegyike egy-egy esztendőt öleljen fel a mögöttem álló 10 évből. Emiatt indul a lemez a 2014-es évemről árulkodó Összemaszatol című dallal, amely számomra leginkább a mindenségben való útkeresés mellett az önmagamra találásról szól. Ez a dal nekem a »most akkor mindenáron nekivágok« életérzéssel indítja a lemezt

– idézi az énekesnőt a hozzánk eljuttatott közlemény.

A dalszövegekben látni a törekvést a sajátos, egyedi megfogalmazásra. Néhol ugyan belefutnak túlhasznált képekbe és metaforákba, egy-egy sor és szó pedig kicsit elidegenítő hatást hoz, de mellette rengeteg kreatív, sajátos és érzelemdús megoldást is kapunk. Kimondottan dicsérendő irány, ami,

A szóló előadói lét előnye és hátránya is megjelenik a lemezen. Rengeteg belsős, intim érzést és gondolatot kapunk az énekesnőtől, felépül körülötte egy érinthető világ. Ugyanakkor éles fókusz helyeződik rá, amit a felhasznált stílusok még tovább feszítenek. A végeredmény kicsit száraz, vokálszegény. Léko Stefánia hangja egyes regiszterekben remekül érvényesül, másutt elgyengül.

Debütáló lemezként a Vallomások című album egy jól összerakott, minőségi szerzemény. Van még mit finomítani szövegben és vokális testességben, hogy a lehető legtöbbet tudja kihozni az énekesnő magából és dalaiból is, de az irány jó. Apró fejlesztésekkel idővel még jobb lehet.