Molnár Csaba szerint Magyar Péter hazudik, amikor azt állítja, hogy a DK koalíciót kötne a Fidesszel

2024. május 4. – 10:08

Másolás

Vágólapra másolva

„A Demokratikus Koalíció (DK) soha, semmilyen körülmények között nem fog koalíciót kötni a Fidesszel, sem a Fővárosban, sem máshol” – írta Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke Magyar Péter pénteki nyilatkozatára reagálva.

A Tisza Párt alelnöke egy interjúban arról beszélt, hogy a Fidesz és a DK össze fog állni Budapesten, ha nélkülük nem lesz meg a többség. „Onnantól fogva egy módon tudnak majd működni, hogy összeáll az, ami összetartozik egyébként is, a DK és a Fidesz” – tette hozzá Magyar.

„Ez hazugság. Ilyen nem volt és soha nem is lesz” – reagált erre Molnár Csaba. Szerinte pont Magyar Péter az, aki többször világossá tette, hogy nem zárja ki a koalíciós együttműködést a Fidesszel. „Mi kizárjuk. Egyszer és mindenkorra” – tette hozzá a DK ügyvezető alelnöke.

„Aki a rogáni világban tanulta a kommunikációt, az soha nem tud szabadulni ettől. Kutyából nem lesz szalonna” – zárta nyilatkozatát Molnár.

A Publicus Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a két párt fej fej mellett, 16-16 százalékon áll az összes megkérdezett körében.

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta többtucatnyi Facebook-hirdetésben üzente a követőinek: Magyar nem igazi ellenzéki. Egy hónap alatt 3 millió forintot költöttek el ilyen célra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!