Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Sose találnád ki, mire költi első fizetését Az álommeló győztese: erre fognak elmenni a milliók
Az RTL-en futó, Az álommeló c. műsor győztese Kása Eszter, saját bevallása szerint, első fizetését az IKEA-ban fogja elkölteni.
Balogh Levente elnöki asszisztensi pozíciójában fog dolgozni Kása Eszter, aki megnyerte Az álommeló c. műsort, és ezzel bebiztosított magának egy évre, havi bruttó 3 millió forintos fizetést. A vízkirály újdonsült asszisztense a Blikknek elmondta, „első fizetésemet valószínűleg az Ikeában költöm el, ugyanis szeretném kicsit a saját ízlésemre szabni az albérletemet”.
A fiatal nő emellett beszámolt arról is, hogy barátainak is szeretne kedveskedni egy-két éttermi meghívással, programmal, mert elsősorban ők biztatták arra, hogy jelentkezzen a pozícióra. Kása Eszter a későbbi terveiről azt mondta, a fizetése felét félre akarja tenni, és lehetőség szerint befektetni. „Azt még nem tudom, pontosan mibe, de kriptovaluta vásárlásával is kacérkodom” – árulta el.
Hogyan áll most a Bitcoin?
A kriptovalutákba való befektetés, és az azon való meggazdagodás sokak álma, de ez a befektetési forma egyáltalán nem mondható biztonságos, kis kockázatú ügyletnek. Jellemzően a jelentős jövedelmezőség miatt a kriptózás rendkívül magas kockázattal jár, így az ezen az úton való elindulás jelentős felkészülést igényel. Ha kriptovaluták nagyágyúját, a Bitcoint nézzük, akkor emlékezhetünk rá, hogy februárban attól volt hangos a sajtó, hogy kriptopénz árfolyama 2 éves csúcsra tört, aminek a betetőződése márciusban következett be valamivel több mint 73 ezer dolláron.
A brutális rali azonban hamar csúnya véget ért: a Pénzcentrum Árfolyam oldalán látható adatok szerint idén május elejére már „csak” 59 ezer dolláron állt az árfolyam, ami mostanra visszaerősödött majd 63 ezerre. Persze ez az összeg még így is jelentősen magasabb, mint a januári 40 ezer dollár alatti jegyzés, de az elmúlt hónapok jól mutatják azt, hogyan lehet rendkívül gyorsan pénzt szerezni a kriptók királyával, és hogyan lehet ugyanígy óriási bukni vele pillanatok alatt. Ha érdekel a kriptopiac, nézd meg a CashTag idevágó részeit, és kövesd nyomon a legforróbb híreket a Pénzcentrumon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők
- Kaszálható a Balaton alja
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek