Testvéri vizit – Szénási Sándor jegyzete
A lebírhatatlan kíváncsiság és határt nem ismerő kukkolásvágy ma is jellemzi az oroszokat, nincs ebben semmi rossz, az SZVR, az FSZB, a GRU számára a magyar politika titkai közötti matatás csak olyan, mint a beszabadulás a moszkvai GUM áruház gyerekosztályára.
Egy merénylet és a felelősség – Selmeci János jegyzete
Említsük meg itt a baloldali háborúpártizó miniszterelnököt, akinek még a politikai szövetségesét (barátját) ért szörnyű támadás után sem jutott eszébe, hogy neki az országával is, nem csak a pártjával van dolga, és tisztelet persze azoknak, akik az emberség, az összetartás hangján szólaltak meg, és gondolkozzon el picit mindenki, aki akár egy pillanatig bárkinek a halálát kívánta.
A nyelvtudás hiánya – Hardy Mihály jegyzete
Így jár az, aki pusztán a Google-fordítóra hagyatkozik, meg a sanda politikai reflexeire.
A nap, amikor Fónagy Jánosnak igaza volt – Kárpáti Iván jegyzete
Saját innováció nulla, hozzáadott érték kevés, a kiszolgáltatottság hatalmas. Ez az orbáni gazdaságpolitika lényege.
Választási mese – Dési János jegyzete
"Az eredeti történet a két kecskegidáról szól. Akik elindulnak a keskeny pallón egymással szemben a sebes vizű patak fölött. Egyikük sem hajlandó kitérni a másik elől és erre remek érveik vannak."
Élőkép – Józsa Márta jegyzete
Mintha kiment volna mifelénk az élőkép a divatból, elmosta a rendszerváltás, vagy a korszellem, ki tudja. Bár a stadionok világa mintha még őrizné a tömegkultúra e nagy találmányát. Amelyet nagyon sokan állítanak elő sok-sok monoton gyakorlással, kevesek kedvéért.
Vetemedés – Dési János jegyzete
Egy minisztériumi dolgozót kirúgtak, mert megosztott egy mémet, egy fotómontázst, amely Nagy Márton minisztert (ár)sapkában ábrázolja. A mi kis házi használatú III. Richárdocskánk, a Nagy Vidnyánszky szintén nem vetemedne, arra, hogy elhallgattasson bárkit, éppen csak kicsúszott a száján, amikor az ország egyik vezető művészét penderítette ki a homokozójából, hogy tíz évig tűrte, hallgatta, Udvaros Dorottya miket mond.
Pragmatizmus vagy becsicskulás – Selmeci János jegyzete
Ha a kínai elnök kedvéért egy ország akár csak fél napra lehet egy picit kevésbé szabad, akkor máskor is lehet majd az, és előbb-utóbb úgy is marad, hiába bizniszel Hszi Csin-ping már valahol máshol.
Európa és én – Selmeci János jegyzete
3/05/2024 18:03
| Szerző: Selmeci János/Klubrádió
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hálisten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Az öltönyös Medgyessy Péterre emlékszem a tévéből, meg arra, hogy mekkora dolog volt csak úgy átsétálni Szlovákiába a határon. Édesanyámmal és nagyapámmal mentünk át az elvileg onnan származó elődeink neveit keresni a temetőben. Nos elődöket nem találtunk, és nekem 12 évesen nem sokat jelenthetett az Európai Uniós csatlakozás, de azért csak különlegesnek, ugyanakkor mégis teljesen normálisnak tűnt, hogy útlevél nélkül átmegyünk egy szomszédos országba, ahol ráadásul a családunk egykori tagjai éltek.
Szóval mióta igazán az eszemnél vagyok, Magyarország az Európai Unió tagja, és nekem ez olyan természetes, ahogy az Alföld, a Balaton meg a János-hegyi kilátó, sosem tudtam komolyan venni senkit, aki szerint ez lehet másként, mert ebben az Európában lehet a legjobban és a legszabadabban élni, és ezt mi magyarok jól tudjuk.
Nekem európai identitásom különösebben nincsen, nem tüntetnék uniós zászlóval, de nem is szedném be az erkélyről, ha ma ott este ott találnék lengedezni egyet. Európai Uniós magyar vagyok itthon is meg máshol is, nagyobb biztonságban magyar, mint a nagy európai család nélkül lenne, ami néha csak egy ritkán látott nagybácsi vagy unokatestvér, de azért rokon.
Nekem Európa egy boldog összenézés, amikor felszállunk a repülőre, a külföldön hallott magyar szavak, az élmény, hogy szívesen látnak minket a szicíliai kocsmától a bécsi kávézóig mindenhol, látni, hogy azért máshol sem Kánaán az élet, és ez aztán tényleg közös bennünk, ahogy a külföldre szakadt barátok és családtagok is, akik hál' isten nem vesznek el, hazajönnek, elmegyünk hozzájuk, tanulunk a sorsukból, és persze azokéból is, akiknek Európa még az olcsó fapadossal is messze van.
Voltam Brüsszelben az Európai Parlament épületében, ami tud magyarul, és minden szegletében azt üzeni, hogy mi így együtt egy nagy közösség vagyunk, onnan nézve mintha működne is az egész, itthonról már inkább recseg-ropog, recsegünk-ropogunk benne mi is, recseg-ropog a nagy egész is, sokszor mintha kifelejtenénk a nagy Európából magát az embert, sokszor nem vesszük magunkat elég komolyan, mintha nem éreznénk, hogy a szabadság, a jólét hatalom is, amivel jobban is lehetne élni, amivel ide lehet csábítani mást, és amit meg kell őrizni a legnehezebb időkben is.
Én az örök válság, az európai szabadságjogok sérelmei, az alkalmatlan meg a senki által meg nem választott európai politikusok ellenére hiszek a nagy európai projekt és benne Magyarország sikerében, a recsegés-ropogás ellenére is itt lesz a legjobb élni, tartozunk valahová, sőt mi vagyunk azok, magyarok Európában, Európa Magyarországon, egy boldog összenézés a repülőn, és sok ember, akiknek most még messze van, de majd hozzájuk egyre közelebb jön Európa.
Remélem.
Selmeci János jegyzete az Esti gyors 2024. május 3-i adásában hangzott el.
