Megosztotta meg a nagyközönséggel a negyedéves gyorsjelentését az Apple. Az iPhone gyártó abszolút felülmúlta az elemzők várakozásait, és rekordmértékben tervezi jutalmazni a részvényeseit.

Továbbra is rengeteg a bevétel

Az Apple az év első három hónapjában 90,8 milliárd dollár árbevételt ért el. Ez ugyan 4 százalékkal alacsonyabb a tavalyi adatoknál, azonban így is felülmúlta az elemzők várakozásait, akik átlagosan 90,6 milliárd dollárral számoltak. A bevételek legnagyobb részét továbbra is a termékek (okostelefonok, laptopok, tabletek) adták, a legnagyobb javulást azonban a szolgáltatások mutatták, itt a tavalyihoz képest 3 milliárd dollárral több, összesen 23,9 milliárd dollár bevételt hozott össze a techcég.
A költségek és adók levonása után az Apple 23,6 milliárd dollár eredménnyel zárta a negyedévet, ez részvényenként 1,53 dollárnak felel meg, ami első negyedéves rekordnak számít a vállalat történetében.

Nagyot mentek a szolgáltatások

A vártnál sikeresebb negyedév elsősorban két okra vezethető vissza. Az eladások a várakozásokhoz képest kisebb mértékben csökkentek az ázsiai piacokon, a legnagyobb aggodalommal várt kínai eladási adatok 9 százalékkal lettek alacsonyabbak a tavalyi évhez képest, míg a második legnagyobb ázsiai piac, a Japán is hasonló adatokat produkált.
A siker másik záloga a szolgáltatások árbevételének növekedése, ami teljes egészében ellensúlyozta a kínai és Japán piacok visszaesését. A szolgáltatások éves alapon 14 százalékkal több pénzt hoztak be, így a teljes bevétel 26 százalékát tették ki, a tavalyi első negyedév 22 százalékához képest.

Még mindig viszik az iPhone–t

A cég bevételeinek felét továbbra is az okostelefonok eladásai adják, ez körülbelül 46 milliárd dollárt hozott a kasszába az év első három hónapjában. A termékek közül egyedül a laptopok eladásai nőttek, éves alapon 4 százalékkal, míg a tabletekből és egyéb eszközökből (okosórák, fülhallgatók, stb.) több, mint 10 százalékkal kevesebb fogyott.
Tim Cook, a cég vezérigazgatója pedig a jövő hétre egy új termék bejelentését is közzétette, így kíváncsian várhatjuk, hogy milyen újdonsággal bővül majd az Apple termékeinek palettája.

Rekordmértékű jutalom a részvényeseknek

A várakozásoknak megfelelően az Apple szintén bejelentette, hogy megemeli a negyedéves osztalékát. A tulajdonosok így a tavalyihoz képest 4 százalékkal magasabb, részvényenkénti 25 centes kifizetésre számíthatnak majd negyedévenként, az első magasabb fizetési csekk május közepén érkezik majd.

Az Apple az osztalék mellett elképesztő mértékű, 110 milliárd dolláros részvény visszavásárlási programot is hirdetett, ami szintén rekordnak számít nem csak a vállalat, hanem minden cég történelmében. Csak hogy érzékeltessük a részvényvisszavásárlás mértékét: ennyi pénzért mindössze 137 olyan vállalat van a világon, amit piaci áron nem tudna felvásárolni az Apple. A jelenleg 138. helyen tanyázó Boeing teljes piaci kapitalizációja valamivel több, mint 109 milliárd dollár, míg az olyan óriásvállalatok, mint a Lockheed Martin, vagy a BP körülbelül 111 milliárd dollárt érnek a mostani árfolyamukon.

A csütörtök esti bejelentés hatására pedig a részvényesek nagy örömére az Apple árfolyama is kilőtt, 5 százalék emelkedéssel újra 180 dollár fölé kúszott. Rá is fért a javulás a cég papírjaira, idén eddig ugyanis 7 százalék mínuszban álltak a gyorsjelentés előtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!