A nyíregyházi rendőrök nem tétováztak, egy csavarkulccsal törték be az autó szélvédőjét, amelyben véletlenül bennrekedt a 2 éves kislány.
A rendőrségre egy kétségbeesett nagymama tett bejelentést május 2-án délelőtt. Elmondta, hogy az egyik nyíregyházi élelmiszeráruház parkolójában tartózkodik, ahol a vásárlás után bepakolt autója csomagtartójába, véletlenül bezárta az utastérbe 2 éves unokáját az indítókulccsal együtt. A központi zár blokkolt, így képtelen a gyereket kiszabadítani - olvasható a police.hu oldalon.
A küldésre a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei, Fejér László és Antal György Erik rendőr őrmesterek érkeztek. A kislány addigra már közel félórája azt autó foglya volt. Fejér őrmester pillanatok alatt felismerte, hogy azonnal cselekedni kell, mert a kislány láthatóan kezdte elveszíteni az eszméletét a felmelegedett utastérben. Az őrmester nem tétovázott, egy csavarkulccsal betörte a jobb első ablakot, és sérülésmentesen kiemelte a kis Emmát. Időközben a mentők is megérkeztek, akik átvették a kislány ellátását.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír a választásról, ez minden magyart érint Egyre közeleg június 9-e, ez pedig azt is jelenti, hogy már készülnek a szavazólapok, amelyekre rakhatjuk az X-et.
- Lesújtó hír jött a magyar nyugdíjakról, ezt sokan nem tudták Sokan gondolkodnak úgy, hogy a nyugdíjba vonulásuk előtt jobban fizető pozícióra váltanak vagy másodállást vállalnak, de sokan csalódhatnak később.
- Ítéletidő, villámárvíz: óráról órára közelít az ítéletidő, közel sincs vége Az eddigiek után hiába reménykedtünk, a következő napokban is kapunk bőven csapadékot a nyakunkba.
- Micsoda reggel! Irány eurót váltani! Erősödött a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.