Jeszenszky Géza történész-diplomata cáfolja Orbán Viktor kijelentéseit

Pestiesen szólva, ismét nagyot ment Orbán Viktor, akinek volt egy-két „érdekes”, vagy talán inkább meredek állítása a pénteken reggel, a Kossuth Rádióban elhangzott (ál)interjújában. Az egyiket az 1999-es balkáni háború kapcsán fogalmazta meg emígy: „...konkrét katonai elgondolásaik voltak az amerikaiaknak, hogy mit kellene Magyarországnak tenni, amit én visszautasítottam, és ezzel sikerült Magyarországot kívül tartanom a háborúból vagy háborún, és ezért nem jött létre egy szerb–magyar háború, ami szerintem tragikusan pecsételte volna meg Magyarország következő évtizedeit, nem beszélve a Délvidéken élő, akkor még 300 ezres magyar közösség sorsáról”. 

A miniszterelnöki „interjúban” – ahogy megszokhattuk – a fő téma természetesen ismét a háború és az Orbán szerinti béke kérdése. Ezzel kapcsolatban pedig a következőt fejtegette: „Mi nem akartunk részt venni az első világháborúban se, és nem akartunk részt venni a másodikban se; mind a kettőbe belekényszerítettek bennünket, és a végén mi azok között voltunk, akik a legmagasabb árat fizették ezért...nem fogjuk hagyni, hogy harmadszor is belekényszerítsék Magyarországot egy olyan háborúba, aminek a végén a magyarok isszák meg a háború levét, ők szenvedik el a legsúlyosabb veszteségeket, vagy ők is súlyos veszteségeket szenvednek el”. 

Az 1999-es eseményeket azok „sűrűjében” élte meg a történészből lett külügyminiszter, majd később washingtoni magyar nagykövet, akitől ezekben a minőségekben szerzett tapasztalatai és történészi háttere alapján is azt kérdeztük: ez tényleg így volt?  Vagy a választási kampányban, a Magyar Péter-féle lavinaszerű jelenség miatt élesedő helyzetben, a rogáni agytröszt nem talált jobb fogást, mint még nagyobb félelmet kelteni az emberekben, s azt sulykolni, hogy Orbán az, akire számíthatunk, hogy megvédi az országot a háborútól?

„Ott és akkor nem egy szerb-magyar háborúról lehetett volna szó, egy NATO-háború volt Milosevics szerb diktátor ellen, annak a koszovói albán lakosságnak a védelmében, amelyet Milosevicsék ki akartak szorítani Koszovóból” – tette helyre a délszláv háborúra és helyzetre vonatkozó orbáni állításokat Jeszenszky Géza. Magyarország – akkor már, mint NATO-tag – elsősorban légi akciók támogatásával maga is részt vett ebben a háborúban, ami azonban „csak” egy légiháború volt. Miután azonban ez nem törte meg Milosevicset, valóban felmerült – elsősorban a katonai szövetség amerikai vezetése részéről –, hogy szárazföldi akcióval kellene elintézni a szerb diktátort, amire három irányból kínálkozott lehetőség – magyarázta. Lehetett volna a legközelebb fekvő Albánia irányából, ám azt elvetették a nehéz terep és a megfelelő útinfrastruktúra hiánya miatt. Horvátország persze nagy készséggel járult volna hozzá, hogy rajta keresztül támadják meg Szerbiát, ez lehetett volna a második opció. S végül harmadik lehetőségként merült fel az Alföld déli részéről, a Vajdaságon keresztül indított katonai akció. Erről, mint elvi lehetőségről cikkezett a korabeli sajtó, s ezután Milosevics – váratlan lépésként – bedobta a törülközőt. Vélhetően azért tette ezt, mert felmérte, egy szárazföldi akció esetén ő rövid időn belül veszít, és akkor el kell tűnnie. Ezért inkább feladta Koszovót, hogy (akkor) meggátolja a vereséget – vázolta a történteket a történész-diplomata.

Ami Orbán szerepét illeti az ügyben, Jeszenszky azt mondta, hogy őt, mint washingtoni magyar nagykövetet hivatalosan nem keresték meg azzal, hogy kérnék Magyarország részvételét egy ilyen támadásban, igaz, azzal sem, hogy foglalkoznak a kérdéssel. Azt persze nem tudja, hogy a miniszterelnöktől a saját csatornáin keresztül az amerikai fél – például a budapesti képviseleten keresztül – kért-e valamit. Azt viszont tudja, hogy a magyar sajtóban maga is olvasott olyat, miszerint a múltra való tekintettel („itt vélhetően 1941-re gondoltak elsősorban”) – Magyarország nem támogatna, s nem kívánna részt venni egy magyar területről indított szárazföldi NATO-háborúban. 

Ugyanakkor Jeszenszky fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy Magyarország maximálisan támogatta a NATO akcióját, sőt, Orbán Viktor odáig elment, hogy a határról (ami akkor a román-magyar határt jelentette) visszaküldött egy segélyszállítmánnyal Szerbiába tartó orosz konvojt, amiről persze nem lehetett tudni, hogy valójában mit szállított.  „Összegezve: odáig nem jutott el a NATO Milosevcs elleni háborúja, hogy szárazföldi csapatokat vessenek be. A szakemberek természetesen mérlegelték a lehetőséget, de ezt nem a magyar ellenkezés miatt vetették el” – mondta.

Ami pedig a két világháborúba történő magyar belépés-belekényszerítés kérdését illeti, Jeszenszky igen határozott véleményt formált, mondván: „még a szerény történelmi ismeretekkel rendelkezők is tudják, hogy – sajnos – mind a két világháborúba önként lépett be Magyarország”. Az elsőnél Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagjaként, de a magyar miniszterelnök döntése alapján lépett be – magyarázta. Tisza Istvánnak meghatározó szerepe volt ebben, s bár ő maga hosszú ideig ellenezte a belépést, de utóbb belátta az érvelés helyességét, miszerint később rosszabbak lennének a német-osztrák-magyar szövetség esélyei.

A II. világháború esetében a belépést ráfoghatjuk arra, hogy Trianon felülvizsgálatának a vágya vitte szerencsétlen módon be háborúba az országot, s lehet azt állítani, hogy Hitler javaslatára született meg erről a döntés. A probléma csak az, hogy a Szovjetunió elleni háborúban Hitler nem is számított Magyarország részvételére – szögezte le a történész-diplomata. „Félrevezető mese tehát, hogy Magyarországot kétszer is belekényszerítették olyan háborúba, amelynek a következményei valóban rendkívül súlyosak voltak” – állapította meg, kiemelve, most sem kényszeríti senki Magyarországot arra, hogy háborúzzon. „De hát ki akar háborút?” – tette fel a kérdést, s rögvest meg is válaszolta. „A Nyugat nem akar háborút. A NATO nem akar háborút. Az Európai Unió sem akar háborút. A háborút Oroszország kezdte, s Oroszország az, amelyik bármikor befejezheti”. Majd hozzátette, „Ha Orbán Viktor olyan nagyon fontosnak tartja a békét, akkor Putyinnál kell lobbiznia érte. S ha már olyan nagyon jó a viszonya Putyinnal, ahogy állítja, akkor legalább nyíltan mondja ki, hogy tőle várja el a háború befejezését”.