Feloszlatták a rendőrök a palesztinpárti ülősztrájkot Párizsban

2024. május 3. – 23:16

Másolás

Vágólapra másolva

A párizsi rohamrendőrök pénteken feloszlatták a párizsi Sciences Po (a Párizsi Politikai Tanulmányok Intézete) területén tartott palesztinbarát ülősztrájkot. A hivatalos közlés szerint „91 embert távolítottak el” a hatóságok, írja a BBC.

A tüntetők előzőleg néhány épületet elfoglaltak azt követelve, hogy az egyetem szakítsa meg a kapcsolatot a Gázai övezetben háborút folytató Izraellel. Az ülősztrájk feloszlatása után a demonstrálók a Panthéon felé vonultak, hogy folytassák akciójukat. Hasonló tüntetéseket tartottak Lyonban és Lille-ben is. Gabriel Attal miniszterelnök hivatala közölte, hogy a hatóságok határozottan fel fognak lépni a hasonló megmozdulásokkal szemben.

Az elmúlt napokban több országban, főként az Egyesült Államokban is palesztinbarát tüntetések zajlottak az egyetemi kampuszokon.

Izraelt egyre több kritika éri a Gázai övezetben uralkodó állapotok miatt, az ENSZ szerint áprilisban egymilliónál is több embert fenyegetett az éhínség, amit Izrael háborús fegyverként használ. Izrael tagadja, hogy korlátozná a segélyszállítmányokat, és az ENSZ-t hibáztatja, amiért nem juttatja el azokat a Gázán belüli rászorulóknak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!