Drága mulatság a Balatonnál lakni, mutatjuk miért

A Balaton-parton háromszoros az árkülönbség a legolcsóbb és legdrágább települések új építésű projektjei között: míg Balatonfüreden átlagosan 1,18 millió forint a négyzetméterenkénti ár, Balatonakarattyán már átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők az új építésű lakások négyzetméterét - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.

Drága mulatság a Balatonnál lakni, mutatjuk miért

A közlemény idézte Kosztolánczy Györgyöt, az Otthon Centrum vezérigazgatóját, aki elmondta, jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árák alakulásában.

A legnépszerűbb magyarországi nyaralóövezetben 65 projektben 2500 lakás épül, ezeknek nagyjából a fele érhető el jelenleg. A projektek kínálati fajlagos átlagára 1,81 millió forint négyzetméterenként - ismertette a cég vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, hogy a projektszámok ugyan megegyeznek az előző negyedéves értékkel, ám jelenleg 7 százalékkal kevesebb lakás épül.

Kiemelték, hogy a legtöbb projekt és lakás Siófokon épül, ahol 19 projektben 740 lakás kivitelezése kezdődött el. A tópart legnagyobb városában átlagosan 2,1 millió forintért kínálják az új lakások négyzetméterét, ami 2,8 százalékkal múlja felül az előző negyedéves értéket.

Siófok után kilenc projekttel Balatonlelle következik, míg Balatonfüreden, Balatonszemesen, Keszthelyen és Zamárdiban négy-négy projekt van folyamatban.

Balatonszemesen körülbelül 350, Keszthelyen 263, Balatonlellén pedig 218 új lakás épül - tették hozzá.

Kosztolánczy György arra is felhívta a figyelmet, hogy a legolcsóbb és a legdrágább település átlagos kínálati négyzetméterára között háromszoros a különbség: A legolcsóbb város Balatonfüred 1,18 millió forinttal, amelyet Badacsonytomaj 1,2, Fonyód 1,44 millió forinttal követ. A tópart legdrágább települése Balatonakarattya, ahol az új építésű lakások négyzetméterét átlagosan 3,2 millió forintért kínálják a fejlesztők. A második helyen Zamárdi, a harmadikon Alsóörs áll, a településeken az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 2,24 millió, illetve 2,14 millió forintot tesz ki.

Nancy Pelosi a FIT21 kriptovaluta törvény mellett szavazott, elindul a kripto rally – készülj ezekkel a top altcoinokkal

Egy monumentális mérföldkő a kriptovaluta piacon az Egyesült Államokban. A Képviselőház elfogadott egy jelentős kriptovaluta törvényt, amely egyértelmű szabályozási keretet hoz létre az iparág számára. A törvényjavaslat kétpárti támogatást kapott, 71 demokrata, köztük Nancy Pelosi, szavazott mellette. Ez a bikapiaci kriptohír kiemeli a befektetési osztály változó megítélését.
2024. 05. 28. 07:00
Megosztás:

Változásokat jelent be a Train Hungary vezetőségében a GRAMPET Csoport Călin Grațian vezérigazgató menesztését követően

A GRAMPET Csoport, Közép- és Délkelet-Európa legnagyobb román tulajdonú magánvasúti holdingja bejelentette, hogy változások történtek a vállalatcsoporthoz tartozó, többek között Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában működő Train Hungary vezetőségében.
2024. 05. 28. 06:30
Megosztás:

Nyíregyházán építkezik a Xanga csoport

Termelő és logisztikai inkubátorcsarnok épül a Xanga csoport és Nyíregyháza önkormányzatának együttműködésében a város ipari parkjában, a mintegy négymilliárd forint értékű befektetés alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
2024. 05. 28. 06:00
Megosztás:

Furcsa számok és a viszontbiztosítók

Furcsa számokat olvashattunk az elmúlt napokban az amerikai gazdasággal kapcsolatban. Miközben a 2008-2009-es válság óta a legtöbb háztartás tart részvényt (62 százalék, Gallup), addig az amerikaiak fele (49 százalék, Guardian) gondolja azt, hogy az amerikai piacok idén eddig csökkentek, miközben pl. az S&P500 eddig 11,4 százalékot emelkedett.
2024. 05. 28. 05:30
Megosztás:

Partneri együttműködést kötött az Auchan és az MLSZ

Játszani csak szívből. Vásárolni csak OKAuchan.” szlogennel kötött partneri együttműködést az Auchan és az MLSZ, amelynek keretében a kiskereskedelmi lánc hivatalosan is a magyar labdarúgó-válogatott partnere az idei Európa-bajnokság ideje alatt. Május 27. és július 14. között a Bizalomkártyás vásárlók 10 000 forint feletti vásárlás esetén napi és heti nyereményjátékokon vehetnek részt, a kampány végén pedig valamennyi vásárló között 1 millió Bizalompontot is kisorsolnak, ami egy az egyben levásárolható.
2024. 05. 28. 05:00
Megosztás:

Minden, amit a mikrotanúsítványokról tudni érdemes

Új kategória jelent meg az elmúlt hónapokban az oktatási palettán, a mikrotanúsítványok rendszere. Ezek olyan rövid képzések, amelyeken a résztvevők célirányosan fejleszthetik azokat az ismereteiket, készségeiket és kompetenciáikat, amelyekre a személyes és szakmai fejlődésükhöz szükségük van.
2024. 05. 28. 04:30
Megosztás:

Magyar program segíthet a meddő pároknak: ITT a Garantált Gyermek Program

A legfrissebb adatok szerint ma hazánkban 300.000 meddő pár él, a statisztikák pedig évről évre romlanak. A férfiaknál a nemzőképtelenség, a nőknél pedig a meddőség folyamatosan növekvő számú populációt érint és az elmúlt évtizedekben a nyugati típusú, modern társadalmak legjelentősebb súlyú betegségévé vált.
2024. 05. 28. 04:00
Megosztás:

Ekkora büntetést kell fizetni a CSOK Pluszra, ha megsértjük az előírásokat

A CSOK Plusz egy kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású támogatott lakáshitel, ráadásul tartozáselengedés is kapcsolódhat hozzá. A kedvezményekért cserébe azonban számos feltételt kell teljesítenünk, melyek megsértésekor büntetőkamattal növelten kell visszafizetnünk a kapott kamattámogatást és tartozáselengedést. A Bankmonitor szakértői kiszámolták ennek összegét.
2024. 05. 28. 03:30
Megosztás:

A legtöbb magyar ebbe a három országba utazik nyaralni idén!

Az Insura.hu legfrissebb felmérése szerint idén nyáron az ügyfelek 56 százaléka tervez külföldi utazást, többségük legalább egy hetes út keretében teszi majd ezt. A biztosításközvetítő társaság utasbiztosítási statisztikái szerint a nyaralási utazások az esetek felében Horvátországba, Olaszországba vagy Ausztriába irányulnak. Az utazni vágyók idén a tavalyinál 7-8 százalékkal magasabb utasbiztosítási díjakkal számolhatnak.
2024. 05. 28. 03:00
Megosztás:

A Dogecoin (DOGE) és Shiba Inu (SHIB) ára lemarad, miközben a Rollblocknak (RBLK) tízszeres nyereséget jósolnak júniusra

Számos altcoin piacán a kriptovaluták ára egyre ingadozóbbá válik. A mém érmék piacán a két vezető, a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB) konszolidációs jeleket mutat, amit a lendület hiányaként lehet értelmezni. Ezzel szemben egy másik előértékesítési érme azt jelzi, hogy ez lehet a legjobb kripto, amit ebben a negyedévben érdemes vásárolni. Ez az új gyöngyszem, a Rollblock (RBLK) vonzereje abban rejlik, hogy hogyan oldja meg az online játék világában felmerülő problémákat. Olvass tovább a részletes információkért!
2024. 05. 28. 02:30
Megosztás:

Az a nyugdíjas nyer sokat, aki mindig korán ébred

"A korai madár kapja meg a féreg helyett a milliókat!" – Az idősek titkos fegyvere a meggazdagodásért!
2024. 05. 28. 02:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség

Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, hogy hatékonyabban támogathassák az exportpiacokon tevékenykedő vagy az oda kilépést tervező vállalatokat - tájékoztatta a két társaság az MTI-t hétfőn.
2024. 05. 28. 01:30
Megosztás:

Miért jár pórul, aki még mindig sárga csekken fizeti a rezsit?

Az utóbbi években a digitalizáció és a technológiai fejlődés jelentős változásokat hozott a mindennapi életünkben, különösen a pénzügyi tranzakciók terén. Ennek ellenére Magyarországon még mindig sokan ragaszkodnak a hagyományos sárga csekkes fizetési módszerhez, amikor a rezsiszámláikat rendezik. Ez a megszokás azonban számos hátránnyal járhat, amelyek mind anyagi, mind pedig időbeli veszteségeket okozhatnak.
2024. 05. 28. 01:00
Megosztás:

A BTC árfolyam a csúcs közelében, ez az érme is profitálhat a növekedésből

A Bitcoin árfolyam a történelmi csúcs körül mozog, a digitális arany a múlt hét elején egészen 70 000 dollárig szökött, a piac pedig kíváncsian figyeli, meddig megy még fel a BTC ára.
2024. 05. 28. 00:01
Megosztás:

Nyugdíjasként ez lehet a garancia arra, hogy ne legyenek pénzügyi gondjai

A pénzügyi tudatosság már az első vásárlással és zsebpénzzel elkezdődik, és aki igazán tenni akar gondtalan jövőjéért, már diákként rálép erre az útra - véli az OTP Nyugdíjpénztár, amelynek legfiatalabb belépője mindössze 17 esztendős múlt, míg a nyugdíjpénztári tagok átlagéletkora 39 év.
2024. 05. 27. 23:30
Megosztás:

Lemaradtál a PEPE és BONK árfolyam emelkedéséről? Ne hagyd ki a Raboo előértékesítést, amely már 40%-kal emelkedett

Annak ellenére, hogy a piaci volatilitás széleskörű, a mém érmék továbbra is nyereséget termelnek, legalábbis heti szintű hozamokat vizsgálva. A Pepe és a BONK remekül szerepeltek, és az elmúlt hetekben a kriptós hírek élére kerültek. Azonban figyelembe kell venni néhány szakértő véleményét, miszerint a legnagyobb árfolyam-emelkedéseik már mögöttük lehetnek.
2024. 05. 27. 23:00
Megosztás:

A gazdáknak kell az uniós agrárpolitika középpontjában állnia

Brüsszelnek meg kell védenie az unió agrárpiacait és újra a gazdákat kell az uniós agárpolitika középpontjába állítania. Csak így növelhető a termelők versenyképessége és a válságokkal szembeni ellenállóképessége - közölte Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülését követően az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.
2024. 05. 27. 22:30
Megosztás:

Idén még restriktív maradhat az EKB kamatpolitikája

Az EKB vezető közgazdásza, Philip Lane szerint júniusban ugyan ténylegesen megkezdődhet a kamatcsökkentési ciklus, de az idei évben még megszorító jellegű, restriktív monetáris politikát kell fenntartani.
2024. 05. 27. 22:00
Megosztás:

Alacsonyabban maradhatott a semleges kamatszint?

A semleges kamatszintről értekezett a Fed kormányzótanácsának tagja, Christopher Waller.
2024. 05. 27. 21:30
Megosztás:

Albánia gazdasági miniszterével egyeztetett Nagy Márton

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn hivatalában fogadta Blendi Gonxhja albán gazdasági minisztert. A felek az egyeztetésen áttekintették a magyar-albán gazdasági kapcsolatokat, továbbá az együttműködés elmélyítésének lehetséges területeit - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 27. 21:00
Megosztás: