Szabadkára is tram-traint vinne Lázár, de a városokba már nem biztos, hogy bemennének a járművek

2024. május 3. – 22:06

Szabadkára is tram-traint vinne Lázár, de a városokba már nem biztos, hogy bemennének a járművek
A próbára vitt vasútvillamos és egy tehervonat Röszkén 2024. április 30-án – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Először járt Szerbiában a szegedi tram-train, kedden próbaútra vitték a 011-es pályaszámú Stadler Citylinket a MÁV szakemberei. A vasútvillamos dízel üzemmódban jutott el a szegedi tramtrain-remízből a határállomásként működő Röszkén át egészen a vajdasági Horgos vasútállomásáig, ahonnan azonban a tervekkel ellentétben nem engedték tovább a szerb vasút munkatársai.

A MÁV erről kérdésünkre azt árulta el, őket arról tájékoztatták a szerb társszervek, hogy adminisztratív okokból nem engedték a próbamenetet Szabadkáig. Így csak a magyar szakaszon volt egyelőre sikeres a teszt, amely hivatalosan a Szeged–Szabadka vasúti kapcsolat lehetséges jövőbeli fejlesztése nevében zajlott. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) egyelőre nem válaszolt a tesztúttal kapcsolatos kérdéseinkre.

A szakma némileg zsörtölődik az ötlet miatt, hogy vasútvillamosokat járatnának Szabadkára is, mivel Szeged és Hódmezővásárhely között is kevésnek bizonyul a jelenlegi, tizenkét darabból álló flotta. Gyakran összetörik a járműveket a két város villamosvonalain, és így a régóta várt sűrítést sem tudja hozni a szolgáltató. Erről a MÁV is írt lapunknak, szerintük a tizenkét tram-train ma elegendő erre a vonalra, de az autósok figyelmetlensége miatt „érdemi tartalék nincs a rendszerben”. A tervezett, reggeli 15 percesre történő járatsűrítés ötletét ennek ellenére nem vetették még el.

Nem is lennének jók a szabadkai vonalra a most a MÁV flottájában lévő Stadler Citylinkek, hiszen vécé hiányában nem felelnek meg a nemzetközi vasúti közlekedés szabályainak. A nemzetközi szabványok által támasztott kihívásokról, például a vécé hiányáról Lázár János is beszélt a Szegedernek még tavaly novemberben, amikor elindult a személyforgalom Szeged és Szabadka között. Az építési és közlekedési miniszter akkor azt mondta, nincs szerbiai engedélye a vásárhelyi vasútvillamos-járműveknek, és

amúgy is mindenképpen új járműveket kéne venni egy ilyen nemzetközi forgalomhoz.

Lázár is megemlítette a tizenkét vásárhelyi vasútvillamos magas kihasználtságát, hogy nem lenne elég felszabadítható jármű az új szerbiai járathoz a hódmezővásárhelyi járat mellett. A felsővezeték kiépítésével egyébként is előnyösebb lenne teljesen elektromos járműveket futtatni a röszkei vonalon, márpedig az itteniek dízellel tudnak csak járni a nagyvasúti hálózaton.

A tram-trainek használata a szabadkai vonalon azért is tűnhet indokolatlannak, mert sem Szegeden, sem Szabadkán nem tudna lemenni a helyi villamoshálózatra, ugyanis nincs összeköttetés a nagyvasút és a helyi villamoshálózat között – mitöbb, Szabadkán nincs is villamos. Szegeden mondjuk megvan kapcsolat, de az egy teljesen másik vasútvonallal, a vásárhelyivel, a város másik felén, így Szabadka felől nem jöhet szóba.

A próbára vitt vasútvillamos és egy tehervonat Röszkén 2024. április 30-án – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex
A próbára vitt vasútvillamos és egy tehervonat Röszkén 2024. április 30-án – Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder / Telex

Az építési és közlekedési miniszter a novemberi megnyitón a mostani szerbiai tesztfutást is szóba hozta, miután arról kérdeztük, várhatóan mikorra lehet tram-train a vajdasági város és a csongrád-csanádi megyeszékhely között. Lázár akkor még 2026–2027 körülre képzelte el, hogy be tudnának szerezni hat–nyolc új járművet a szabadkai forgalomhoz, amennyiben a kormány támogatná az elképzelését. Ám ez a jelenlegi költségvetési helyzetben, amikor újabb 675 milliárd forintnyi projekt halasztásáról döntött a kormány, nehezen elképzelhető. Később újból kérdeztük a minisztert, hogy november óta fenntartja-e akkori álláspontját, de minisztériumától erre már nem kaptunk választ.

Lázár tavaly úgy magyarázta az április végi szerbiai próba szükségességét, hogy megnézik, hogyan jár majd a vasútvillamos Szeged és Szabadka között, mivel az új beszerzéshez is a jelenlegi járművek gyártójával, a Stadlerrel tárgyalnának. Ahogy a miniszter említette, mindez alapvetően pénz és fejlesztés kérdése. „Ez utóbbit a Stadler szívesen meg fogja csinálni, mert ők nyilván el akarják adni a járművet, olyan nagy akadályt ez nem jelent.”

Viszont az is kérdéses, hogy egyáltalán tram-trainnek hívhatjuk-e majd a rendszert Szabadka felé, mivel Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szegeder kérdésére ugyanazon a novemberi vonalátadón azt mondta, Szabadka költségvetése nem áll úgy, hogy a vajdasági városban bármilyen villamosvonal épülhessen. Szabadkán egyébként volt villamos régen, de ezt 1974-ben teljesen megszüntették, így teljesen új hálózatot kéne építeni, csakúgy mint Hódmezővásárhelyen tették.

Enélkül, és a szegedi bekötés hiányában csak vasútállomástól vasútállomásig járhatnak majd Szeged és Szabadka között a tram-trainek, aminek így nem sok értelme lenne. Ebben az esetben egy, a budapesti elővárosi forgalomból ismert Stadler Flirt motorvonat már megfelelőbb, ilyenből van jó néhány a MÁV-nak, és tervezték is korábban, hogy ezekkel röffentik be a szabadkai vasutat, ha elkészül 2025-re a felsővezeték kiépítése.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!