Közélet

Félmilliós díjat adnak a természetvédők a Tarnát kiszivattyúzó borászat támogatóiról szóló információkért

Hétfőn megkezdődik a Tarna folyó vizét kiszivattyúzó, élővilágát elpusztító aldebrői borászat tulajdonosának büntetőpere a Füzesabonyi Járásbiróságon.

Tavaly a 24.hu is beszámolt arról, hogy  az ügyészség közel másfél éves vizsgálat után emelt vádat a Tóth és Tóth Pincészet üzletági vezetője és a cég egyik alkalmazottja ellen, akik 2022 nyarán a kánikula idején illegális gátat építettek a Tarnára, majd a folyó teljes vízhozamát kiszivattyúzták a mederből, hogy a borászat szőlőültetvényeit öntözzék.

Az ügyészség természetkárosítás bűntettével vádolja a két borászati dolgozót.

Az ügy miatt az egri önkormányzatban is többször ütköztek egymással a helyi politikusok.

Bóday Pál a természetvédő aktivisták képviselője, egyben a Kápolnai Macskaárvaház kuratóriumi elnöke szerint a borászattal kapcsolatba került politikusok, a rájuk vonatkozó tanúvallomások ellenére sem kerültek a nyomozás látkörébe. Az általa képviselt civilszervezet, amelynek a vízszavattyúzás felderítésében is főszerepe volt, 500 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki vádemelésre alkalmas információval segít bíróság elé állítani azokat, akik eddig kimaradtak az ügyből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik